Nyomásszabályozók
A nyomásszabályozó feladata a tartályban lévő nyomás nagyságának egy felső és egy alsó határérték közötti tartása. Vagyis engedje át a kompresszortól jövő levegőt a tartály felé mindaddig, míg ott el nem éri a megengedett fölső értéket (régebben 0,5...0,7 MPa-t, mostanában az 1 MPa-t, de előfordul 1,2 MPa is), s akkor kapcsolja a kompresszort "üresjáratra". Viszont amikor a nyomás 10...15 %-kal a fölső határ alá esik, ismét töltse a kompresszor a tartályt. A nyomásszabályozóknak két fő típusa van. Az egyik szabad utat nyit a kompresszortól jövő levegőnek, amikor nincs szükség töltésre, a másik "visszaszól" a kompresszornak, hogy ne is szállítson. Az előző típusnak további két altípusa van: az egyiket "veszteségesnek", a másikat veszteségmentesnek hívják. Ez azt jelenti, hogy a régebben alkalmazott "veszteséges" nyomásszabályozók időnként akkor is töltésre kapcsoltak, ha közben nem is volt fékezés: maguktól is "lefújtak", mivel működésükhöz hozzátartozott a tartály levegőjének állandó szivárogtatása. Ismerkedjünk meg egy ilyen "veszteséges" nyomásszabályozóval.

A fent ábrák a működés fontosabb fázisait mutatják. Töltés közben a levegő szabadon áramlik a kompresszortól (balról) a tartályba (jobbra). A növekvő nyomás az 1 dugattyúra is hat, ezért az előírt nyomás elérésekor azt felemeli (második ábra). Mivel a nyitás előtti pillanatokban a levegő egy viszonylag kicsi (A1) felületre hatott, viszont a nyitás után a C térbe beáramló levegő már a nagyobb (A2) felületre hat, az 1 szelep azonnal felugrik fölső helyzetébe. Erre azért van szükség, hogy ne "hezitáljon" a nyitással: ha nyitni kell, hát nyisson. A C térben kialakult tartálynyomás viszont lenyomja a 2 dugattyút, ami utat nyit a kompresszorból jövő levegőnek a szabad felé, a nyomás az A térben megszűnik, a szelep lezár, a B térben (azaz a tartályban) megmarad a maximális nyomás. Illetve maradna, ha nem lenne fogyasztás valami (pl. fékezés) miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert a bal fölső sarokban lévő (szabályozható) fojtáson keresztül nem áramolna folymatosan ki e levegő. Előbb-utóbb a nyomás lecsökken a megengedett alsó értékre, s akkor az 1 szelep lesülyed, s zár. Az, hogy a zárónyomás mennyivel kisebb a nyitónyomásnál, az az A1 és az A2 felület arányától függ. A zárás utáni pillanatban természetesen a C térben még nyomás van, de nem sokáig: az ott lévő kevés levegő a fojtáson keresztül hamar távozik, s akkor a C térben a nyomás megszűnik, a 2 dugattyú felemelkedik, elzárva a kompresszorból jövő levegőnek szabadba vezető utját: a kompresszor ismét tölt. 

Bal oldalon folyamatosan látható a működés.

A következő ábrák már az ún. veszteségmentes nyomásszabályozókat mutatják. Elsőnek egy dugattyús szerkezetet mutatunk be (úgy tűnik, a néha nem üzembiztosan működő dugattyúkat előbb-utóbb kiszorítják a membránok).

A bal fölső ábrán látható a szabályozó szerkezete. A kompresszorbó (balról) jövő levegő itt is egy szelepen (2) keresztül jut a tarályba (jobbra). A nyomás hat a 3-as dugattyúra, amit egy rugó feszít lefelé. Amikor a nyomás le tudja győzni a rugó ereját, a 3 dugattyú elindul fölfelé. Amikor az 1 dugattyú szárán lévő fölső keresztfuratán túlhalad, levegőt enged az 1 dugattyú fölé. A nyomás az 1 dugattyút lenyomja, s így a szabadba engedi ki a kompresszorból jövő levegőt. A 2 szelep természetesen lezár.

A tartálynyomás csökkenése következtében a 3 dugattyú  sűlyedni kezd, azonban ahhoz, hogy a keresztfuratot elérje, s kiengedje a levegőt az 1 dugattyú fölül, akkora utat kell megtennie, amekkorát az 1 dugattyú megtett lefelé a nyitáskor. 

A rugókarakterisztikától függ, hogy ehhez mekkora nyomásesés tartozik. 

Minden esetre előbb utóbb kinyílik a levegő útja az 1 dugatttyú fölötti kamrából, az 1 dugattyú felemelkedik, azaz zár, s megkezdődik a szállítás a tartályokba. 

Az egyes fázisok külön-külön láthatók itt!

A fenti alaptípusnak van olyan változata is, amelyikben az 1 dugattyú nyitását nem a 2 visszacsapó szelep utáni térben kialakuló nyomás, hanem egy másik, például egy légszárítóban lévő következő visszacsapó szelep mögötti térben lévő nyomás vezérli.. 

Egy másik változatban az 1 dugattyú fölötti térben lévő nyomást ki lehet vezetni valahová, ahol a nyomás megjelenése valamit vezérelhet (például kinyithatja a légszárító kieresztő csapját, vagy a kétugattyús kompresszor levegőszállítását leállítja). 

A jobb oldali ábrán mindkét lehetőség látható.

Ezek után nézzünk meg egy membrános kivitelt.

Az alsó vezetékben érkezik a levegő a kompresszorból. Az felemeli a visszacsapó szelepet, s megy a tartályba. Egyidejűleg a levegő nyomást gyakorol alulról a membránra. Amikor a nyomás eléri a megengedett fölső értéket, a membrán emelkedni kezd, s magával viszi a szelepzáró (barna) hengert. A szelepzáró henger eléri a szelepet, ezzel zárja a nagy dugattyú fölötti kamra és a szabad levegő közötti összeköttetést. 

Ezután felemeli a szelepet, megnyitva az utat a sűrített levegőnek a nagy dugattyú fölé. Az elmozdul lefelé, s a szabadba engedi ki a kompresszorból jövő levegőt. A visszacsapó szelep természetesen megakadályozza, hogy a tartályból is szökhessen ki levegő. 

Mivel a nagy dugattyú fölötti térben lévő nyomás a szelepzáróra is hat fölfelé, ezért az ott kialakuló erő "segít" a membránra ható erőnek. 

Ennek következtében meghatározott nyomáscsökkenésnek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy ismét lesülyedjen a membrán, s tölteni tudjon a kompresszor. 

Az egyes fázisokat külön-külön is megnézheti itt .

Végül nézzünk meg egy olyan nyomásszabályozót, amelyik "visszaszól" a kompresszornak, amikor nincs szükség levegő szállítására. 


 
 

Ennek a szerkezetnek (bal oldalt) a fölső része teljesen megegyezik az előzőével, ezért nem is ismertetjük a működését. Különbség az alsó részben van: amikor a membrán felemelkedik, a levegő nem egy nagy dugattyú fölé megy, hanem vissza a kompresszorba. 

Ott egy membrán segítségével nyitja a dekompresszor-szelepeket, hogy a levegő a két henger között tudjon oda-vissza áramolni anélkül, hogy elhagyná a kompresszort. 
 
 
 

 És egy kis kikapcsolódás!