Általában léghűtésűek, de a nagyobb teljesítményűeket célszerű a motor vízhűtő rendszerébe bekapcsolni, legalább a hengerfejet.

Az olajozást általában a motor kenőrendszeréből kapja, régebben szóróolajozást is alkalmaztak. 

A hagyományos szelepeket majdnem teljesen kiszorították a kopoltyús megoldások: egy vékony rugólap feszül az áteresztő nyílásra (bal oldali ábra). Ez a kompresszor állandóan szállít levegőt, amikor a motor jár. Külön szerkezet szolgál arra, hogy a szállított levegő a szabadba menjen ki, amikor a tartályokban kialakult a szükséges nyomás. 

A második szerkezet gazdaságosabb működésű. Amikor a tartályokban kialakult az előírt nyomás, a nyomásszabályozó a tartályból levegőt küld a szerkezet tetején lévő lap fölé, ezért az kinyitja az alatta lévő két szelepet. Ettől kezdve a két dugattyú nem szállít levegőt kifele, hanem felváltva nyomja át az egyik dugattyú a levegőt a másik hengerbe, ahogy azt az előző fejezetben is le van írva.

Érdekes megoldást mutat a harmadik ábra. Amikor a tartályban kielakult a szükséges nyomás, akkor a dugattyú a fölötte lévő, rugóval leszorított szelepet kinyitja, s a levegőt abba a térbe nyomja, ahonnan aztán amikor a dugattyú lefelé mozog, az a levegő visszajön a hengerbe.

Mindegyik megoldásra jellemző, hogy a régebben szokásos görgős csapágyakat kiszorítják a siklócsapágyak.
 

És végül egy kis lazítás!