Újra a középpontban a Volvo Cars vasat jelképező logója

A közel 80 éves, vasat szimbolizáló Volvo-logó némileg felfrissítve visszatér. A jelvény, mely sok évig a hűtőrács kevéssé fontos helyén díszelgett, most visszakerül a középpontba. A szó szoros értelmében.

Amikor 1926 augusztusában megszületett a döntés a Volvo gépkocsik gyártásának megkezdéséről, a pénzügyi hátteret nyújtó Svenska Kullagerfabriken - SKF - egy 1920 óta tevékenységet nem végző céget reaktivált erre a célra. A cég neve VOLVO volt, és 1915-ben alapították abból a célból, hogy csapágyakat készítsen és adjon el az autóipar számára. 

Volvo - egyszerű, szellemes és könnyű kiejteni

A VOLVO nevet az SKF vezetőségének néhány tagja találta ki. Ez a név nem csak nemesen egyszerű, hanem a világ legtöbb táján könnyen és hiba nélkül kiejthető. A legjobb az egészben az volt, hogy a névnek erős szimbolikus kapcsolata is volt a cég tevékenységével.

A latin "volvere" a  "gördül" ige főnévi igenév formája. Egyes szám első személyben a "volvere" volvo-vá válik, ami azt jelenti, "gördülök". Ez a latin szó a világ számos nyelvében fellelhető valamilyen formában, és sok nyelven forgó mozgást ír le, mint például a revolver szóban. 

Minden, ami gördül

Amikor a cég megkezdte működését, a tevékenységi kört így írták le: "Golyós csapágyak, görgős csapágyak, gépek, hajtóművek, automobilok, kerékpárok, szállítóeszközök, bármilyen jellegű szállító-berendezés, valamint részegységek és alkatrészek az előbb említett termékekhez." A felsorolt dolgok nagy része sohasem vált valósággá, de az évek során készült néhány Volvo automobil és más szállítójármű. Egy-két különös termék is magán viselte a Volvo nevet, például gázégő, kemping utánfutó és irodai szék. Érdekes, hogy a név mindegyikükre tökéletesen illeszkedett.

..........

Amikor a VOLVO nevet reaktiválták, logóként a vas régi szimbólumát, a jobbra fölfelé mutató nyíllal áthúzott kört kezdték használni. 

Ez a nyugati kultúrának az egyik legrégebbi és legelterjedtebb szimbóluma, mely eredetileg a Mars jelképe volt a Római Birodalomban. Mivel a férfinemet és a háború istenét, Marsot is szimbolizálta, ezért kezdettől fogva szoros kapcsolat volt a Mars-szimbólum, és a korabeli fegyverek anyaga, a vas között. Ilyeténképpen sokáig a vasipar szimbólumaként használták ezt a jelet, például Svédországban is. A vas jele a gépkocsin ezt a szimbolizmust folytatta, és asszociációkat ébresztett a világhírű svéd vasipar értékeivel kapcsolatban: az acél elválaszthatatlan olyan tulajdonságoktól, mint a szilárdság, a biztonság, a minőség és a tartósság. Az új autót tehát VOLVO-nak keresztelték, és saját, "Egyptian" elnevezésű betűtípust is kapott.

Manapság a vas jele olyan márkát jelképez, melynek jellemzője a modern és izgalmas dizájn, valamint az erős érzelmi kötődés vásárlóihoz.

Már az első, 1927-ben elkészült autón is keresztirányú fém szalag egészítette ki a jelvényt. Ez a hűtőn futott keresztül, és eredetileg pusztán műszaki oka volt, hiszen ez rögzítette a helyére a jelvényt. Később viszont már önálló dekorációs elemmé vált, és a mai napig minden Volvo jármű hűtőmaszkján látható az átlósan futó sáv. Mostantól kezdve a vas szimbóluma enyhén modernizált formában lesz látható a kormánykerék közepén, a dísztárcsák közepén, valamint az összes kommunikációs anyagon, legyen szó reklámról, prospektusról, Internet oldalakról, vagy a márkához kapcsolódó termékekről. 

Csak gurul, és gurul

1999-ben az AB Volvo eladta a Volvo Car Corporation-t a Ford Motor Company-nak. Az üzlet egyetlen feltétellel köttetett meg: a márkanevet a jövőben a Volvo Cars és a Volvo Group cégei is használhatják. Ezért a márkanevet egy külön cégbe, a Volvo Trademark Holding AB-be helyezték ki, melynek tulajdonosai egyenlő arányban a Volvo és a Ford. Ennek a cégnek a vezetősége dönt arról, hogy a nevet mikor, hogyan és milyen összefüggésben használják. Jelenleg a holding cég vezetősége Leif Johanssonból, az AB Volvo elnökéből és ügyvezetőjéből, valamint Bill Ford Jr-ból, a Ford Motor Company elnökéből és ügyvezetőjéből áll.