Bemutatkozott az új C30-as 
.
A szériamodell formaterve szinte teljesen megegyezik a C30 Design Concept-ével, melyet még az év elején mutattak be a Detroiti Autókiállításon, s amelyet akkor honlapunkon is bemutattunk. Maradt a dinamikus orrkiképzés, az egymással szöget bezáró első lámpákkal és az alacsony, széles hűtőráccsal. Oldalnézetből a kiemelt kerékjáratok és a lejtős tető teszik lendületessé az új C30 vonalvezetését. Ezt fokozza az oldalsó ablakok erőteljes, hajóformájú alakzata. Erősen lekerekítették, a patkó formában világító hátsó lámpákkal és az üveg csomagtartófedéllel pedig kiemelték a hátsó vállakat. A csomagtartófedél felső részére erősített légterelő kétféle kialakításban is kapható. 

....................

Az autóbanban négy felnőtt fér el. Ez a két különálló hátsó ülésnek köszönhető, melyeknek igen nagy a fej- és lábtere. A hátsó üléseket enyhén középpontosították, ezáltal jobb lett a térérzet és jobban előre lehet látni belőlük. Az ülések közötti térnek köszönhetően az üveg csomagtartóajtón keresztül is láthatóvá válik a vizuálisan lebegő középkonzol. 

......................................

Motorpalettája igen széles. Az alapváltozat 1,6 literes, négyhengerű benzinmotorja 100 lóerős, az azonos hengerűrtartalmú, tiszta és takarékos dízel 109 lóerős, az öthengerű D5 és T5 turbómotorok teljesítménye pedig 180 illetve 220 lóerő.
425 cm-es hosszával a C30 a modellsorozat legkisebb tagja, 22 cm-rel rövidebb az  S40-esnél.

--------------------------------------------------

Rendelhető hozzá a BLIS (Blind Spot Information System/Holttér Figyelő Információs Rendszer), melynek segítségével a vezető képes felismerni, ha a tükör holtterében másik jármű közeledik. A kocsi első részében ugyanazt a szabadalmaztatott szerkezeti felépítést használják, mint az S40-esben és a V50-esben. A biztonsági felszereltségnek része az ostorcsapás elleni védőrendszer, a WHIPS, az oldalütközés elleni védőrendszer az oldallégzsákokkal, valamint a függönylégzsák.