Ha a fotókat eredeti méretben akarja látni, kattintson rájuk!
A „Flex 7” ülésrendszer feltalálása
Opel Zafira: hetet egy csapásra39-féle üléselrendezés a kompakt hétüléses autóban
Amikor az Opel elhatározta a Zafira megépítését, a célkitűzés egyszerűen hangzott: az autó elégítse ki a legmagasabb minőségi, biztonsági, célszerűségi és megbízhatósági követelményeket, és ráadásul adjon úttörően innovatív megoldást a kompakt mini-egyterűek bővülő piaca számára.
Európa első kompakt egyterűi a sikeres, hét-nyolcszemélyes amerikai járművek lekicsinyített változatai voltak, azok előnyeivel (jó kilátás a vezetőülésből, biztonságérzet, tágasság, sok ülés) és fő hátrányával: a raktér megnövelése érdekében ki kellett venni, és a garázsban, vagy lakásban elhelyezni az üléseket. Ha a gyerek és kis barátaik hirtelen uszodába szerettek volna menni, az ülések visszaszerelése időrabló és fáradságos feladatnak bizonyult.
Így hát az Opelnél leszögezték, hogy az igazán variálható kompakt egyterűnek gyorsan és egyszerűen átalakíthatónak kell lennie hétülésesből öt- vagy kétülésessé, és eközben mind a hét ülésnek az autóban kell maradnia. A rüsselsheimi Nemzetközi Fejlesztőközpont három mérnöke, Frank Leopold, Hans-Jürgen Pache és Norbert Ranker számára ez annyit jelentett, hogy teljesen újfajta autót és innovatív ülésrendszert találhattak fel — ez lett a „Flex 7”.
Könnyű elképzelni, amint embereink homlokráncolva ülnek a használhatatlan ötletek skicceivel tömött papírkosár felett, és lázasan gondolkodnak a látszólag megoldhatatlan problémán: hogyan lehet eltüntetni a teljes értékű második és harmadik üléssort? „Egy
valami kezdettől világos volt” — emlékezik vissza Hans-Jürgen Pache. „Ha azt akartuk, hogy a Zafira jelentős előnyöket kínáljon vetélytársaihoz képest, a harmadik üléssort nem lehetett egyszerűen ott összecsukni, ahol volt, vagy felhajtani az oldalfalakra. A teljesen sík raktérpadló és a tágas csomagtartó érdekében az üléseket valahol el kellett tüntetni az autó alsó részében.” Ez volt az ötlet, amely elméletben egyszerűnek látszott, a gyakorlatban viszont messze túlment az üléstervezés szokásos keretein. Az üléseket ugyanis csak akkor lehet a padló síkjába süllyeszteni, ha ott megfelelő mélyedés van. Úgyhogy át kellett gondolni a kocsi komplett alépítményét.
Ha ma megnézzük a tökéletesen működő „Flex-7” ülésrendszert, nem is értjük, hogyan nem jött rá Pache, Ranker és Leopold már korábban a megoldásra. De hát ez már csak így van a találmányokkal, a keréktől a golyóstollig...
Az első ígéretes ötletet mindjárt el kellett vetni: a három mérnök műszakilag kivihető módszert dolgozott ki arra, hogy a harmadik üléssor támláját és lapját egymástól függetlenül süllyesszék a padlóba. Ez azonban alacsony üléstámlával járt, ami nem megengedhető az utasbiztonság szempontjai miatt. Ugyanezért kellett lemondani a hátrafelé néző ülésekről is.
A válasz, amikor már megvolt, egyszerűnek és nagyszerűnek bizonyult: ahelyett, hogy külön kellene lehajtani a harmadik sor támláját és ülőlapját, ahogy a lakóautókban is szokásos, a Zafira komplett ülése az üléspárna két oldalához csatlakozó szellemes billentő mechanizmusnak köszönhetően süllyed és bukik a helyére. Frank Leopold így magyarázza el ezt: „A támla felső szegélye közel 180 fokos ívet ír le, és megérinti a padlót, miközben az ülőlap alsó felülete még belóg az autóba. Ekkor az egész ülés előrenyúlik, mígnem teljesen ellapul és becsúszik a második sor alá.” A harmadik üléssor akrobatamutatványa számára a (60/40 arányban osztott) második sor 200 milliméterrel előresiklik a sínjén, majd visszacsúszik a lesüllyesztett hátsó ülés fölé. Ennek köszönhetően a második sorban a lábtér is nagyobb, mint a hasonló méretű hagyományos autókban.
De hol talált a „Flex-7” fejlesztő csoportja az ülések elrejtésére elegendő helyet a kocsi padlójában? „Valósággal a feje tetejére állítottuk a szokásos elrendezést” — mesélte Norbert Ranker. „A Zafira hátsó padlórészét felfordítottuk, és méretre szabott mélyedést alakítottunk ki benne az ülések befogadására.” Ez persze azzal járt, hogy nekik és kollegáiknak új feladatokat kellett megoldaniuk, hiszen a kocsi alján megszűnt az a rész, ahol korábban a tankot és a pótkereket el lehetett helyezni. Így hát a kocsi teljes alsó szintjét átrendezték, ami különösen azért volt nehéz, mert az Opel elhatározta, hogy nem lépi túl a középkategóriájú autók méreteit. A Zafira csakugyan mindössze 28 milliméterrel hosszabb és 33 milliméterrel szélesebb, mint márkatársa, az Astra kombi — ami igazán csekély ár a nagyfokú variálhatóságért.
Az ülés és a mechanizmus gyártását beszállítóra bízták, akinek a feladat alaposan próbára tette az újító szellemét is. Az elrejthető ülésnek ugyanis rendkívül könnyűnek, a billentő szerkezetnek jól gyártható, egyszerű megoldásúnak, valamint a mindennapos használatra alkalmasnak, könnyen kezelhetőnek kellett lennie. A támla és az ülőlap mozgását és az ezeknek megfelelő csuklószögeket komplex matematikai egyenletekkel írták le, majd gyakorlati próbákat hajtottak végre különböző ülés-prototípusokkal. E célból két Pontiac Trans Sport buszlimuzin volt kénytelen feláldozni eredeti berendezését, mielőtt az első Zafira prototípus elkészült volna. Az eredmény önmagáért beszél: a Zafira tulajdonosai csak hírből ismerik az összezsírozott mandzsettát és a becsípődött ujjat. A „Flex-7” rendszer jóvoltából a 39-féle üléselrendezés bármelyikét választhatják, és az ülés eltüntetése, illetve elővarázsolása mindössze 15 másodpercüket veszi igénybe.
