A hajtott kerekek hajtását a kerékhajtó tegely végzi, mely a kerékagyhoz kapcsolódik. Ennek a tengelynek az igénybevétele függ attól, hogy a kereket hogyan csapágyazzuk. 

A legegyszerűbb - s egyben a legrégibb - mód az volt, hogy a kerékagyat közvetlenül a hajtótengelyre szerelték, amit a csőszerű "híd" végében csapágyaztak. Ennek az volt a hátránya, hogy a hajtótengely igénybevétele többszörös. A forgatónyomatékon kívül hajlítónyomaték is éri, kétszeresen is. Egyrészt állandóan a (kék) kerékterhelésből, másrészt dinamikusan, az útegyenetlenségekből, az oldalszélből,  valamint az ívmenetben fellépő centrifugális erőből származó (piros) oldalerőből. 

Jobb a helyzet, ha a csapágyat a kerékagyban, a csövön kívül helyezik el úgy, hogy az a kerék talppontja felett legyen. Ekkor az egyik hajlítónyomaték kiesik.
Teljesen tehermentesíteni a hajlítónyomatéktól úgy lehet a hajtótengelyt, hogy az előző megoldást továbbfejlesztve, két csapágyat alkalmazunk. 

Korábban volt arról szó, hogy az erőátviteli lánc egyes szerkezeti elemeit lehet "gyengíteni", ha a motor és a hajtott kerekek közötti össz-nyomatékmódosítást csak közvetlenül a kerekeknél fejezzük be, vagyis az utolsó áttételt egy kerékhajtóműben alakítjuk ki.  Erre a célra fogaskerékszekrény típusú áttételt is alkalmaztak, de kompaktabb és kisebb tömegű a bolygóműves szerkezet. Ez utóbbiból két megoldást is bemutatunk (az egyik forgásirány-változtatással jár). 

................................