Lecsó

Hozzávalók:

1 kg vastag húsú zöldpaprika, 
30-40 dag paradicsom, 
8-10 dag füstölt szalonna, 
2 fej hagyma,
2 teáskanál só, 
2 teáskanál pirospaprika (a fele lehet erős), 
1 mokkáskanál őrölt bors, 
2-3 gerezd szétpréselt fokhagyma. 

Az apróra vágott szalonnát kisütjük, a tepertőt kiszedjük, félretesszük. A feldarabolt hagymát turmixban kissé összetörjük, majd a forró zsírban gyakori kavarással, gyenge lángon lassan sárgára pirítjuk. Ezalatt kicsumázzuk és vékony darabokra szeleteljük a paprikát, s héjától megfosztjuk a paradicsomot (forró vízben "főzzük" 1-2 percig, azután hideg vízben könnyű lehúzni a héját), majd feldaraboljuk azt. Amikor megpirult a hagyma, beleszórjuk a piros paprikát és beletesszük a fokhagymát, majd a felszeletelt paprikát, s alaposan összekeverjük. Ezután 5-10 percig közepes lángon - állandó kavarással - puhítjuk, majd lefedjük, s gyenge lángon addig sütjük (5 percenként megkavarva), míg a paprika nem kezd üvegesedni. Ekkor beleteszünk minden maradék belevalót (paradicsom, só, tepertő, bors, fokhagyma), s készre főzzük. 

Az alaplecsót lehet gazdagítani. A felszeletelt (zaftos!) kolbászt a paradicsommal együtt keverjük bele, az előre megfőzött rizst vagy tarhonyát a végén.(Van, aki a nyers rizst vagy tarhonyát is a paradicsommal együtt teszi be, hogy az is felvegye a lecsó ízét, de akkor megvan a veszély, hogy vagy túlfő a lecsó, vagy kemény marad a rizs, illetve a tarhonya.) Ugyancsak a végén tojást is ráverhetünk.