Lényegében egyetértek mindazzal, amit Lenkei professzor írt a MÉRNÖK ÚJSÁG novemberi számában, azonban én sokkal élesebben fogalmaztam volna. Ugyanis a magyar felsőoktatást az utóbbi tíz évben "hazavágta" a mindenkori kormányzat, ha ezt ma még sokan is nem látják. A következmények csak évek múltán fogják bizonyítani, hogy felsőoktatásunkat tragikusan tönkretették. Ebben a folyamatban a bolognai egyezmény (amit önmagában nagyon lehet üdvözölni!) eltúlzott szerepet kapott: arra volt jó, hogy visszaéljenek vele. A rá való hivatkozással olyasmiket csináltak, amiknek semmi közük nem volt a Bologna-folyamattal. Az a rövid, egy-két oldalas dokumentum ugyanis kizárólag a kétlépcsős képzés kérdésére szorítkozik! Nálunk azonban ez új lendületet adott az átszervezéseknek, nekimentek az egész felsőoktatásnak, s mindent átszerveztek, sokmindent szétvertek.

Kezdődött a tantervek, a tanulmányi szabályzatok átalakításával arra az amerikai mintára, ami az egész világon a legliberálisabb - negatív értelemben. A tanulmányi rendet szétzilálták a mobilitásra, a sokszínűségre való utalással. Azután folytatódott az igazgatás, az irányítás átszervezésével, a finanszírozási rendszer átalakításával stb. Mind Bolognára való hivatkozással. (Ezekről a problémákról könyveket lehetne írni.) 

És mi a helyzet Bologna lényegével, a kétlépcsős képzéssel? (Aminek mindig híve voltam.) Európában elsők között voltunk a kétlépcsős képzés alkalmazásában. Ugyanis hazánkban (is) már évtizedek óta kétszintű volt a felsőoktatás (egyetem-főiskola), néhány helyen kétlépcsős (a vegyészmérnöki karokon). A közlekedésmérnöki kar egyik szakán kvázi-kétlépcsős képzés volt: azok a hallgatók, akik a harmadik év végéig nem tudták letenni a szigorlatokat, záródolgozatot írtak, s üzemmérnöki oklevéllel távoztak. (A győri főiskolán végzettek közül azok, akik letették a karon a szigorlatokat, évveszteség nélkül a negyedik évfolyamra iratkozhattak be!) A többiek észre sem vették, hogy átléptek a második lépcsőbe.

A mostani kétlépcsős képzés kialakítása előtt sehol, senki nem elemezte, senki nem értékelte a korábban létező, majd felszámolt (okos!) kétlépcsős rendszerek tapasztalatait. 

Azt olvasom Lenkei professzor írásában, hogy "...többségében az angol-amerikainak nevezett felsőoktatási rendszer alakul ki általánosan."

Meg kell mondanom, hogy tapasztalataim szerint nincs angol-amerikai rendszer, hanem van angol és van amerikai rendszer. Közöttük óriási a különbség éppen abban a vonatkozásban, hogy "...már az alapképzésben is sok gyakorlati tárgyat kell/kellene oktatni...". Nos, az angol rendszerre ez jellemző, az amerikaira nem! 

Nézegettem a loughborough-i műszaki egyetem tanterveit: ugyanúgy, mint évtizedekkel ezelőtt, ma is már az első évfolyamon oktatnak "objektumokat", vagyis olyan gépeket (pl. gépjárművek, repülőgépek), amelyek példaként szolgálnak a párhuzamosan oktatott alap- és alapozó ismeretek gyakorlati alkalmazására. Az ilyen, "konduktív" felépítésű tantervekkel szemben az amerikaiak deduktív felépítésűek: először az általános elmélet, s ha még nem felejtették el a diákok, a végén arra építenek - nagyon kevés! - konkrét szakmai ismereteket. (A közlekedésmérnöki karon évtizedekig konduktív tanterv volt - amit aztán a rendszerváltás elsöpört. Nem tudom, tükörbe tudnak-e nézni most azok, akik akkor minden erejüket a kétlépcsős képzés ellen fordították?)

Természetesen mi az amerikai rendszert vettük át, apró - igaz, hasznos - módosításokkal. 

A legfontosabb érvként a konduktív tanterv ellen azt hallottam, hogy a "túl korán oktatott objektum" túl korai szakosodást jelent. Végzetes tévedés. Az "objektum"-nak, legyen az gépjármű vagy szerszámgép, semmi kapcsolata nincs a hallgató képességeivel, hajlamaival, szellemi adottságaival stb. Az igazi szakosodást nem az objektum ("gyakorlóterep") kiválasztása, hanem a tevékenység jellege jelenti: tervezés, gyártás, üzemeltetés, kutatás, szervezés, oktatás stb. Az ebben való döntést kell halasztani addig a pillanatig, amikor a hallgató már látja, mihez van hajlama, tehetsége! Millió példa mutatja, hogy az egyetemen tanult "szakterületnek" nincs jelentősége a szakmai karrier alakulásában: például a mi karunkon tanszéket vezetett egy repülőgépész professzor, aki az autógépészet területén ért el kimagasló tudományos szintet, vagy autógépész professzor vezette a vasúti járművek tanszéket. De a gépjárművek tanszék doktoranduszainak többsége sem autógépész végzettségű!

Örülök, hogy "a Magyar Mérnöki Kamara nincs a Bologna-folyamat ellen, de komoly feladatának tekinti a... problémák orvoslását. Ennek érdekében minden tőle telhető lépést megtesz." Remélem, a fent ismertetett problémák orvoslására is fordít figyelmet.

Lévai Zoltán, Professor Emeritus
BME Gépjárművek tanszék