KRITIKA - 2006. március

Jó, ha az embernek olyan felesége van, aki nehéz időkben (hat év börtön) is kitart mellette, kellően írástudó ahhoz, hogy tudományos munkáit sajtó alá rendezze, és még tizenöt évvel férje halála után könyvet szenteljen emléke megőrzésének. A karcsú kötet kétségtelenül hiánypótló munka. Még nekem is sok új információval szolgált Kardos László paraszti eredetéről, családjáról, ifjúságáról, tanulmányairól, éveiről a Győrffy kollégiumban, a mozgalmi kezdetekről az ellenállásban, a Nékosz megalapításáról, a kibontakozó vezéri szerepéről. Noha elég idős vagyok ahhoz, hogy 1947 táján személyesen is megismerhettem Kardos Lászlót, a Nékosz, a népi kollégisták országos szövetségének megalapítóját és főtitkárát, Némi meglepetéssel tudtam meg, hogy Kardos dicsőséges karrierje mindössze néhány évig tartott. Igaz, a csúcsra írva 1948-ban még egy Kossuth-díjjal is megkoronázták. Bibó Istvánhoz hasonlóan ő is meghagyhatta volna, hogy írják sírjára: élt négy évet 1945 és 1948 között.

1949 elején a párt leváltotta őt a Nékosz éléről, Kardost - gondolom - ez a döntés úgy érte, mintha tőrt döftek volna a szívébe, noha számára is világos lehetett, hogy egy népvezért nem lehet leváltani. Haláláig ő maradt a népi kollégista mozgalom tényleges vezetője. Amíg élt, kísérletezett azzal, hogy feltámassza a Nékoszt. (Akit izgat, hogy a Nékosz társadalmi, politikai és pedagógiai vállalkozása, mennyiben folytatható, hogy a mai kollégiumok, mit vehetnek át a tegnapi kísérletből, az olvassa el Pataki Ferenc: A Nékosz-legenda című könyvét.

Kardos eltűnt a közélet színpadáról, és mi akkori fiatalok hamarosan meg is feledkeztünk róla. Más kérdés, hogy ó akkor már az inner party (a belső párt - a pártelit) tagjaként a szobor talapzatról ledöntve puhára esett. A VKM (Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium) főtisztviselőjeként rábízták, hogy alakítsa ki a múzeumok, levéltárak, könyvtárak és tudományos intézetek irányításának és működésének új szervezeti rendjét. Szervezői tehetségének köszönhetően ezt a nem látványos feladatot is prímán megoldotta. Olyan prímán, hogy gyorsan megint leváltották, és bedugták a Néprajzi Múzeumba tudományos kutatónak. Révai javasolhatta, hagyja a politikát és foglalkozzon a szakmájával, a néprajzzal. Kardost kétségtelenül érdekelte a szakmája, végzett is kutatásokat, meg is írt néhány fontosabb tanulmányt. Ki is nevezték a Néprajzi Múzeum igazgatójának. Ekkor kezdődött kapcsolata Pogány Máriával.

Azt persze akkor még nem lehetett tudni, hogy az ifjú titánnak mekkora szerencséje volt a korai leváltással. A Nékoszt egy évvel később, 1949-ben belekeverték a Rajk-perbe, az ifjakat a títóisták segédcsapatának minősítették. Kardost, mint vezért le is csukhatták volna - akkor nem ússza meg a kínzásokat, hamis tanúvallomások kényszerét. Csakhogy akkor már le volt váltva, az ÁVH viszont önálló lakással bíró, befurakodottként még le nem leplezett aktívakra vadászott.

(A világ szerencséjére akkor) 1953-ban váratlanul meghalt Sztálin, (a népek atyja és nagy tanítója. Moszkvából az új emberek ugyancsak váratlanul színre léptették Nagy Imrét. Hruscsov került az üresen maradt vezéri székbe, és a huszadik kongresszussal megint csak váratlanul hatalmasat perdített a történelem kerekén.

Nekünk kommunista értelmiségieknek lehullt a hályog a szemünkről. Felfedeztük, megértettük, hogy Sztálin a pártot egyházzá alakította át, inkvizíciós módszerekkel eretnekűző hajszákkal milliónyi embert végeztetett ki, küldött a szibériai táborokba.) Mi meg szablyát rántottunk a moszkoviták ellen, zászlót bontottunk a sztálinista eszmék felszámolására.

Kardos László is elindult a felvilágosodás útján, és beállt Nagy Imre szerveződő csapatába Ha nem is tábornoki, de legalább is ezredesi rangban.

Jöttek az 1956-os események. Hogy Kardos meddig jutott el az eszmei megvilágosodásban, arról Pogány Mária sajnos nem számol be. A jó feleség csak arról tudósít, hogy Kardos a Nékosz feltámasztásán fáradozott. (Persze sikertelenül. Az egyetemi ifjúságot már nem érdekelte a Nékosz, ők nem reformkommunizmust, hanem többpártrendszert akartak, nemzeti függetlenséget, a szovjet csapatok kivonását.) Az eseményekben Kardos már nem jutott szerephez, bár nyilván ott volt, ahol éppen történt valami.

Csak a forradalom bukása után jutott Kardos kockázatos feladathoz. Segít Göncz Árpádnak Nyugatra kijuttatni Nagy Imre politikai írásait. A rendőrség hamar lecsap rájuk, életfogytigtalanra ítélik őket. Kardosnak a Nékosz felélesztésére szánt terveit is felróják. Csak hat év után szabadul amnesztiával. Kádáréknak azonban szükségük lenne Kardos támogatására, meg is tesznek egy s mást, hogy megnyerjék maguknak. Lakást és még állást is kap, visszamehet tudományos főmunkatársnak a Néprajzi Múzeumba. Még a Nékosz rehabilitálására is vállalkoznak Kádárék. Igaz, ez csak elvi engedmény marad. A kollégiumi hálózatot nem engedik újra feltámasztani. A kollégiumi autonómia Kádárék mérsékelt liberalizmusával sem fér össze. (Ezek a tárgyalások azonban némileg kompromittálják Kardost a radikális ellenzékiek szemében.)

1980. március elsején Levendel László születésnapját ünnepeltük, A kiváló orvos és szociológus az antikádárista értelmiségi ellenzék nagyra becsült és szeretett alakja. Urbánusok, népiesek mind jelen vagyunk, mindnyájan elhozzuk szeretett barátunkat felköszöntő egy szál sárga nárciszt.(Ez volt az egyik utolsó alkalom, amikor Hanák Péter és Csoóri Sándor még barátként egy asztalnál ültek és - felteszem - a legjobbakat gondolták egymásról.)

Kardos László az estéről hazamenet a taxiban szívrohamot kapott, és végképp kiszállt a történelemből.

Nem célszerű idő előtt meghalni. Egy negyedszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy újra komolyan beszéljünk a Nékoszról, a magyar kollégiumi mozgalom múltjáról és jelenéről.

És kellett a jó feleség, hogy felidézze számunkra Kardos László szeretetre méltó alakját.

Más kérdés, hogy a szerető feleség csak a szépre és jóra akart emlékezni, és így rám maradt, hogy a könyvről szólva zárójelbe téve az eltelt évek nehéz, problémás kérdéseire is emlékeztessek és jelezze, hogy e múlt újraértékelése elodázhatatlan feladat. (Napvilág)