 |
| Pogány Mária:
A népi kollégiumok helye az újabbkori magyar történelemben Mielőtt a népi kollégiumi mozgalmat, mint a tanulás demokratikussá tételének magyarországi tapasztalatait az érdeklődők számára bemutatnánk, elkerülhetetlen, hogy azt a történelmi helyzetet is jellemezzük, amely az első népi kollégiumot életre hívta. Ehhez elsősorban az agrárviszonyok rövid ismertetése szükséges. Magyarországon a jobbágyfelszabadítást az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik törvénye mondta ki. Az 1848 tavaszán bekövetkezett forradalmi robbanás következtében összeomlott a feudális társadalmi rendszer és kinyílt az út a polgári fejlődés előtt. Gyújtóanyagát jórészt azok a megoldatlan gazdasági-társadalmi ellentmondások is szolgáltatták, amelyek az ország sokezer falvában immár vagy egy évszázada felhalmozódtak és megoldatlan ellentétekké éleződtek. A magyar jobbágyság a 18. század közepétől-végétől egyre nehezebb körülmények közé került. A természetes szaporulat ellenére az úrbéres föld létalapját földesurai nem emelték, így meglévő telekállománya egyre elaprózódott, földesúri és állami terhei meg egyre emelkedtek. Az 1848-as forradalom, igaz, lezárta a parasztság történetének jobbágy korszakát, de polgárosodását csak félig oldotta meg. Az 1851. évi Áprilisi Törvények a telkes jobbágyoknak örökös tulajdonul adták a birtokukban lévő földeket. Feudális szolgáltatásaik többségét megszüntették, biztosították a törvény előtti egyenlőséget és birtokosabb rétegeinek választójogát, de a parasztok többségének helyzetét változatlanul hagyták. Semmit sem javítottak a zsellérszegénység, a szegényparasztság sorsán, amennyiben feudális terheit továbbra is meghagyták, földhöz nem juttatták, a polgári jogok legtöbbjéből is kirekesztették. Ez a felemás módon, az osztrák abszolutista hatalom által végrehajtott jobbágyfelszabadítás a magyar nagybirtokot lényegében érintetlenül hagyta. Magyarország 1945. előtt a 20 katasztrális holdig terjedő, túlnyomóan szegény- és középparaszti gazdaságok száma 1 544 400 volt, az összes gazdaságok 93,8 százaléka. De e gazdaságokhoz a mezőgazdaságilag hasznosítható területnek csupán 31,9 százaléka tartozott. A zömében gazdagparasztinak minősülő 20-200 kat. holdas gazdaságok száma 94 095 volt, az összes gazdaságok 5,7 százaléka. Ugyanakkor ők birtokolták a mezőgazdasági művelés alatt álló terület 25 százalékát. A 200 holdon felüli gazdaságok az összes gazdaságoknak mindössze a 0,5 százalékát tették ki, a földterületnek viszont 43,1 százaléka tartozott hozzájuk. A birtokmegoszlás feudális eredete kétségtelenül abban jutott a legszembetűnőbben kifejezésre, hogy az 1000 kat. holdon felüli birtokok 29,8 százalékos arányban részesedtek az egész földterületből. Többek között csupán a római katolikus egyház 825 000, Esterházy Pál herceg 223 000, Festetich György herceg 69 000 és Pallavicini őrgróf 51 000 kat. hold földdel rendelkezett. A torz birtokviszonyok kihatottak az élet minden területére. Többek között a népoktatásra is. 1941-ben a szegényparasztság és a munkásság a lakosság 56,4 százaléka volt. E két réteg gyermekeinek aránya a középiskolás diákság 5,1 százalékát, az egyetemi és főiskolás diákság 5,4 százalékát tette ki. Ez a múlt századból örökölt állóvíz a húszas évek végén mozdult meg, és a harmincas évek közepén vert nagyobb hullámokat. Ekkor a parasztság soraiból származó, figyelmet keltő értelmiségiek -- főként írók --, szinte belerobbantak a magyar közéletbe és irodalomba. Paraszti témájú regényeket, faluszociográfiákat írtak, felhíva a figyelmet a nagybirtokra s annak árnyékában élő szegényparasztok, zsellérek és cselédek nyomorúságos életkörülményeire. (Ha más nem, akkor Illyés Gyula: Puszták népe c. irodalmi szociográfiája szinte az egész világon ismert. Feltehetően Kovács Imre és Szabó Zoltán munkássága is.) Közben a zenében kibontakozott a Bartók Béla és Kodály Zoltán nevével fémjelzett szellemi forradalom. A magyar népdal fokozatosan a hazai és nemzetközi zenei élet közkincsévé vált. Hosszasan lehetne sorolni a magyarországi úgynevezett népi mozgalom indítékait, ezúttal csupán két tényezőt emeltünk ki. A haladó polgárság, az egyházak, az ifjúsági szervezetek, a tudósok legjobbjai az ügy mellé álltak. Divattá vált köreikben a népdaléneklés, a népművészet és divattá váltak a paraszti tárgyú alkotások is. Ebben a légkörben merült fel a gondolat: a tehetséges, de szegény parasztfiatalok számára kollégiumot kellene alapítani, amelyben a tanulás legelemibb feltételei, a lakás és némi ellátás biztosíthatók. A korabeli konzervatív államrendszer néhány haladó gondolkodású vezetőjének segítségével elfogadva, közel az egyetemekhez, egy budapesti bérház első emeletére beköltözhettek az első parasztszármazású egyetemi hallgatók. Az induláskor kevesen voltak. Csupán tizenöten. Maga a kollégiumi gondolat Magyarországon több évszázados múltra tekinthetett vissza. Katolikus (mint pl. Pannonhalma), és főként református kollégiumok (Debrecen, Sárospatak, Pápa, stb.) kezdettől fogva, szinte a reformáció idejétől fogadták a falaik közé a tehetséges, de szegény parasztgyerekeket. Különösen a protestantizmus ellenzéki-demokratikus attitűdje minden bizonnyal ott lappangott már az első, a harmincas évek végén Budapestre került paraszti származású egyetemi hallgatók tudatában. Első ösztönös összekapaszkodásukat, a Parasztfőiskolások Közösségét Györffy István támogatta, az alföldi, demokratikus, protestáns hagyományokon nevelődött néprajzszakos professzor. Tanszéke nem egy esetben alkalmi szállást is jelentett szegény sorsú egyetemi hallgatóknak. A professzor hatása nyomán alakult ki lassan a kollégiummá szerveződő diákság köré a pártfogó testület, amely ugyancsak markáns protestáns jegyeket viselt. Több mint szimbolikus az a tény, hogy az első népi kollégium, amely a jeles 19. századi két matematikus, apa és fia után a Bolyai nevet vette fel, a Soli Deo Gloria nevű református hitbuzgalmi szervezetben tartotta alakuló ülését 1939-ben. A Bolyai-, majd 1942-től a Györffy István Kollégium gyökerei tehát mélyen belenyúlnak a Habsburg-ellenes, függetlenségért küzdő, demokratikus hagyományokba, annál is inkább, mert az 1945. előtti Györffy-kollégisták többsége is az Alföldről, protestáns környezetből, ősi diákvárosok középiskoláiból került pesti egyetemekre. Ez az első, főleg szegényparaszt szülők gyermekeiből alakult kollégiumot úgy is felfoghatjuk, mint a régi protestáns alapítású kollégiumok egy oldalhajtását. De, már csak tagjainak származása folytán is, az előbbieknél jóval markánsabb parasztradikális vonások jellemezték. Ugyancsak 1939-ben félillegalitásban parasztpártot alapítottak az imént
említett népi írók. A falusi gazdasági-társadalmi ellentmondásokat feltáró
munkáik olvasása és elemzése során a kollégisták saját életük élményeit
fedezték fel. Így hát tudatosan törekedtek a népi írók munkáinak, tágabb
értelemben a népi kultúra minél teljesebb elsajátítására, és a munkák szerzőivel
kapcsolatok kiépítésére.
Ma, immár történeti távlatból tekintve a mozgalmat, megállapíthatjuk, a hazai történelem négy terrénumán minden bizonnyal rajta hagyta a nyomát. Ezek közül az első az 1945. előtti korszakra esett, és a németellenes diákellenállásban öltött testet. Rövid ismertetéséhez azonban először a Györffy-kollégisták eszmei fejlődését és társadalmi kapcsolatait szükséges felvázolnunk. A népi írók által adott indíttatás politizáló közösséggé kovácsolta össze a kollégium tagjait. De amilyen mértékben a világtörténelmi események közeledtek az országhoz, a háború, a hadigazdálkodás, a jobbra tolódó belpolitika, nagy többségük túljutott a romantikus népiességen. Politikai, elméleti ismereteiket több forrásból merítették. Kiszűrték a népi mozgalom nézeteiből az irreálisakat és a marxizmus klasszikusainak tanulmányozása révén felfedezték a szegényparasztság és a munkásság érdekeinek azonosságát. Kapcsolatokat építettek ki különböző baloldali pártokkal, főleg azokkal, amelyek a parasztság és a munkásság érdekeit képviselték. (Független Kisgazda Párt, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt, Kommunisták Magyarországi Pártja.) E négy párt közül a legszorosabb kapcsolatba a kommunista és a parasztpárttal kerültek a Györffy-kollégisták. E két párt képviselte számukra a legvonzóbb módon az antifasiszta harc lényegét. Ez egyrészt a Kommunisták Magyarországi Pártja 1942-ben a haza és haladás jegyében megfogalmazott antifasiszta jelszava volt: a független, szabad, demokratikus Magyarország eszméje. Másrészt a parasztpárt képviselte a parasztság birtok- és életviszonyai megváltoztatását számukra tetszetős formában, azaz demokratikus módon. E két politikai párthoz való vonzódásuk és kapcsolatuk tradíciót teremtett, amely 1945. után is megmaradt, és -- miként látni fogjuk --, meghatározta sorsát. Így sajátos helyzetüknek megfelelően két irányban fejtettek ki tevékenységet: a parasztok között, a parasztok megszervezésének és érdekeinek védelmében, valamint az ifjúság, a diákifjúság, a fiatal értelmiségiek között, az ifjúság érdekeinek védelmében. 1944-ben Magyarországot a fasiszta Németország egyre jobban szorítóba fogta. Március 19-én megszállta az országot. A megszállás másnapján felfüggesztették a kollégium autonómiáját és kormánybiztost neveztek ki az élére. A jobboldali sajtó pedig uszításba kezdett ellene. A kormánybiztos kérését, hogy új vezetőséget nevez ki a kollégium élére, a diákok elutasították. Miután egy memorandumban összefoglalták álláspontjukat, amelyben a néphez való hűségüket nyilvánították ki, a tisztikar átadta lemondását és a tagság elhagyta otthonát. A társaság jelentékeny része illegalitásba ment, egy más része szétszéledt az országban. 1944. nyarán, a laza levelezőkapcsolatoknak köszönhetően, a kollégisták többsége újra a fővárosban volt. Érezték és tudták: tenni kell valamit a német betolakodók ellen. Más fiatalokkal együtt megszerezték és vezették a Népi Ellenállás Diákmozgalmát. Lapjuk, a Szabad Diákfront és Felhívásuk augusztus végén-szeptember elején már a budapesti diákság kezén volt. A munkának hamarosan áldozatai is lettek. A Gestapo három Györffy-kollégista diákot letartóztatott. 1944. október 15-én, Horthy sikertelen kiugrási kísérlete után a Nyilaskeresztes Párt vette át a hatalmat. E párt végképp kiszolgáltatta a magyar népet és a magyar gazdaságot a hitleri Németországnak. A kollégisták erre is reagáltak. Ellenállási bázisaikat kiszélesítették, és az agitáció mellett rátértek a fegyveres akciókra is. Most jött jól a Györffy-kollégistáknak, hogy évek óta jól kiépített politikai és baráti kapcsolataik voltak a demokratikus pártokkal, polgári, értelmiségi szervezetekkel, munkásszervezetekkel és diákszervezetekkel, különféle egyházak ifjúságával. Létre tudták hozni a legszélesebb demokratikus alapokon a magyar diákság első igazi népfrontos szervezetét: a Magyar Diákok Szabadságfrontját, majd napokkal később a Magyar Ifjúság szabadságfrontját. E tömörülések keretei között a legkülönfélébb tevékenységet fejtették ki. Illegális sajtószerkesztést, agitációt, lőszer-, robbanószer-, fegyverbeszerzést, egyéni és csoportos robbantásokat, fegyveres alakulatokon belüli szervezkedést, üldözöttek mentését, lebukottak segítését. A Görgey-zászlóalj tagjaként halt hősi halált Szijjártó Lajos a Dunakanyar hegyei között. Éppen a szovjet alakulatokkal folytatott tárgyalásairól tért vissza zászlóaljáért, amikor egy német golyó eltalálta. A szervezett ellenállási küzdelemben Györffy István Kollégium félszáz körüli törzsállományának kétharmada vett részt, a háború utáni ellenőrzött adatok szerint. 1947. decemberében a demokratikus kormányzat szabadságharcos tevékenységéért 21 Györffy-kollégistát tüntetett ki. Nem volt a korabeli Magyarországon még egy diákcsoportosulás, amely a kollégistákhoz hasonló módon egységesen lépett volna fel a németek ellen, és amelynek ellenállási tevékenységét a kormány ilyen nagy százalékában honorálta. Ez -- miként már írtuk --, volt a kollégisták első történelmi teljesítménye. Az 1945-ös év a Györffy-kollégisták életének talán a legszebb és legboldogabb időszaka volt. Joggal érezték úgy, hogy amire évek során felkészültek, amire feltették életüket, az elérkezett számukra. Január 20-án Pesten megnyitották a kollégiumot és terveket szőttek a fejlesztésére, míg Budán még folytak a harcok. Közben, átmenetileg, más feladatot osztott ki rájuk a történelem. A földreformot. Ebben a felelősségteljes munkában 20-25 éves fiatalok működtek közre, igazi szakszerűséggel, differenciált politikai tapintattal és makulátlan tisztességgel. Rájuk szabott feladatot végeztek. A kollégiumban öt esztendőn át a föld- és agrárkérdés képezte egyik alapstúdiumukat. Így ismerték részleteit, megoldási módozatait. Nem volt véletlen, hogy a földreformrendelet egyik szövegezője a kollégisták köréből került ki. Ami a politikai tapintatot és felelősséget illeti: kevés ifjúsági csoport kezéhez illett feladat jobban, mint a györffystákéhoz a földosztás. A demokratikus népi-nemzeti-politika egységfront lelkes híveiként a dolgozó- és szegényparasztság ügyének elkötelezettjeiként szívüket-lelküket "beleadták", hogy mindent igazságosan, jól és időre elvégezzenek. Megyei és járási földosztó biztosokként két és fél millió holdat osztottak szét, az összes felosztható földterületnek mintegy a felét. E tevékenységükkel nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar parasztság több évszázados álma valóra vált. Egyben ahhoz is, hogy a magyarországi feudális koloncokkal terhelt birtokviszonyok polgári színvonalra jussanak. Ez volt a népi kollégisták második, a magyar történelemben maradandó
nyomot hagyó teljesítménye. Már jeleztük: 1945. januárjában kollégiumuk
újramegnyitása alkalmával a diákok a fejlesztés gondolatát is megfogalmazták.
Új épületbe költöztek és ősszel már százan folytatták tanulmányaikat a
főváros egyetemein. Az új, demokratikus Magyarországon elemi erővel tört
fel az évszázadokig elnyomott szegényparaszt és munkás származású fiatalság
tanulási vágya. Spontán módon kezdtek alakulni új diákotthonok, mind a
fővárosban, mind más egyetemi városokban. A Györffy-kollégisták felismerve
a tanulás és művelődés iránt megnyilatkozó igényt, 1946. július 10-én nagyvonalú
kollégium fejlesztési tervvel álltak a társadalom elé. Elhatározták, hogy
elindítják az egész országot felölelő népi kollégiumokat szervező mozgalmukat,
diákotthonokat és kollégiumokat szerveznek, építenek, létesítenek a középiskolák,
főiskolák és egyetemek mellett a kétkezi munkások és kisemberek tehetséges
gyermekei számára, akik ezekben az otthonokban anyagi gondoktól mentesen,
demokratikus szellemben nevelődhetnek a nép értelmiségévé. Kezdeményezésüket
azzal indokolták: igazi demokratikus társadalom nem lehet meg, nem maradhat
fenn, nem fejlődhet saját organikus értelmisége nélkül, az adott magyarországi
körülmények között a társadalom alapját képező dolgozó osztályokból származó,
demokratikusan felnevelt népi intelligencia nélkül. Mert ez a népi intelligencia
egyrészt a társadalom felsőbb rétegeiben a dolgozó
Ilyen módon alapozódott meg a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom. Magát a mozgalmat az autonóm körülmények között működő központ, a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NÉKOSZ) szervezte. Pártfogótestület, elnökség áll a háta mögött, amelynek írók, politikusok, közéleti emberek voltak a tagjai, élén pedig az ország független kisgazdapárti köztársasági elnöke állt. A szervezőmunka eredményeit a következő számok jelzik. Az 1946/47-es tanév végére 70-re, az 1947/48-as tanév végére pedig 140-re nőtt a népi kollégiumok száma. Egynegyedük egyetemi és főiskolai, háromnegyedük pedig középiskolai népi kollégium volt. Ez a kollégiumi hálózat mintegy tízezer diáknak adott otthont. A kollégiumszervezés nagy korszaka az 1948-as forradalom és szabadságharc centenáriumáig, 1948. március 15-éig tartott. Utána lassúbb ütemben még folytatódott, bár a szövetség tevékenysége inkább a meglévők stabilizálására és színvonalának emelésére irányult. Ezzel igyekezett a központ a párt részéről már háromnegyed év óta újra megújuló kritikát és a kollégiumi hétköznapokba történő mind nagyobb beavatkozást kivédeni. A NÉKOSZ mintegy tízezer diákja élte a maga lehetséges, egyre szűkebb keretek közé szoruló öntörvényű életét. A kollégiumokban élő diáknemzedék sajátos pedagógiát alkotott, az anyaintézmény, a Györffy-kollégium tapasztalatait általánosítva. E pedagógia kifejtésére jelen cikkünkben nem látunk lehetőséget. A népi kollégiumi pedagógia specifikumának kifejtése és nemzetközi összehasonlítása ugyanis külön tanulmányt igényel. Mégis megemlítjük: ez a gárda egyidejűleg a magyar népi kultúra elsajátításában és propagálásában is kimagaslót teljesített. Énekkarok, táncegyüttesek, szavaló versenyek, pamfletek, bábjátékok képezték a kulturális élet legfőbb szféráit. A kollégiumok a közművelődésben, a kulturális életben az újat, a haladót, a modernet képviselték, a hivatalos kulturális politika ellenében, mind 1945. előtt, mind 1945. után. Hiszen 1948. júniusában az iskolák államosításakor az állam 6505 iskolát vett át az egyházaktól, amelyekből 5437 volt általános- és népiskola, 98 tanítóképző és liceum, 113 gimnázium, a többi más jellegű intézmény. Mindezt csak azért említjük meg, mert a NÉKOSZ, a már jellemzett sajátos helyzete miatt ellenérzést, majd támadást váltott ki, főként a katolikus egyház részéről. Így a kollégisták másodszor kerültek szembe Magyarország egykori legnagyobb földbirtokosával, a katolikus klérussal, ezúttal az oktatás területén. Ez az áldatlan helyzet kényszerű módon politikai harcokat is okozott, mivel az egyházi iskolák a maradi álláspontot képviselték. Az összeütközés történt annak ellenére, hogy a NÉKOSZ, már csak demokratikus indíttatása miatt sem volt ateista intézmény. A népi kollégiumoknak az önmaguk megsokszorozása volt a harmadik maradandó tette. A magyar történelem folyamán soha annyi munkás-paraszt származású fiatal nem tanult középiskolában és egyetemen, mint amennyinek a mozgalom nyújtott lehetőséget. 1948 tavaszán az MDP a központosítási, uniformizálási, szovjetizálási politika útjára lépett. Ezt betetőzte a Tájékoztató Iroda 1948 júniusában keltezett, Jugoszláviát megbélyegző határozata. A határozat elítélte az osztályharc éleződését tagadó Jugoszláv felfogást, egyben elvetette a szocializmusra való átmenet többféle útját, csakis a szovjet modellt tartotta követhetőnek és egyben kötelezőnek is. Ezen az úton nem kaphatott helyet egy autonóm ifjúsági mozgalom, hiszen az önálló gondolat netalán megkérdőjelezheti az egyedül kívánatosnak tartott habitust. A kisközösségeken építkező kollégiumi mozgalom pedig önállóságot, tehetséget, eredetiséget, öntudatot, elmélyült közösségi együttérzést, egymás iránti szolidaritást hozta felszínre. Ez az egyedi nevelési rendszer a "felülről" szervezett ifjúsági mozgalom struktúrájától markánsan különbözött. Feloldhatatlan ellentmondás jött létre a hatalmi elvárások és a kollégiumi organizáció által képviselt alulról építkező pedagógiája között. Az MDP Politikai Bizottsága 1948. szeptember 19-én a NÉKOSZ-t elítélő határozatot hozott. A határozatban a következő vádak kerültek megfogalmazásra: pártellenesség, narodnyik vonások, liberalizmus, elzárkózás a párt vezetése alatt dolgozó ifjúsági mozgalmaktól. Egy évvel később, 1949. július 10-én, a mozgalom III. közgyűlésén, a NÉKOSZ megalakulása harmadik évfordulóján a párt kiküldötte beszédet mondott. Előadása ma már tulajdonképpen csak kegyelemdöfésként értékelhető. Ő ugyanis a 48-as vádakat kiegészítette az akkor már formálódó Rajk-per koncepciójával. Elitélően szólt Rajk és a népi kollégiumok kapcsolatáról. E kapcsolat révén a NÉKOSZ-ra "az imperialisták ügynökei" vetették ki hálójukat - mondotta. A NÉKOSZ felszámolása törvényszerű volt. Az egész intézményt feloszlatták: mint a hazai pedagógia egyik műhelyét, mint a hazai ifjúsági mozgalom egyik legszínesebb intézményét. De, nem hagyhatunk figyelmen kívül egy másik indokot sem. Az egykori népi kollégisták komolyan vették családi, falusi, kisvárosi kapcsolataikat. És az ott tapasztalt helyzet sokban hatott gondolkozásukra is. A családi, falusi, kisvárosi mikroközösségekben az általuk várt fejlődéssel szemben tapasztalt visszaéléseket kollégiumaikban tárgyalni kezdték. Ezeknek a beszélgetéseknek nyomán lényegbevágó ellentéteket észleltek az ideológia és a falusi valóság között. E beszélgetések híre meg eljutott oda is, ahol erre felfigyeltek. 1949 júliusától 1956 tavaszáig a volt népi kollégisták, szinte úgy fogalmazhatunk: szétszóratásban éltek. az 1978-as tudományos feldolgozás alkalmával azonban kiderült: ha nehezebb körülmények között is, az 1-2-3 éves indíttatás mégis elégnek bizonyult ahhoz, hogy a kollégiumban kezdő diákság több mint 90 százaléka felsőfokú képesítést szerzett. Így hát nem véletlenül értékeli Magyarország jelenlegi köztársasági elnöke a népi kollégiumokat a népi tehetségrobbanás igazi otthonainak. 1956 tavaszát megint a gyülekezés, a remény tavaszaként élte át a volt népi kollégista közösség. Ennek előzményei azonban visszanyúlnak 1953-ra. Az 1953. május 17-i választások utáni első parlamenti ülésen Nagy Imre lett a kormány elnöke. Fellélegzett az ország. A felülről irányított uralom résein demokratikus tendenciák jutottak felszínre. Így - többek között - az ifjúsági szövetségben is. A hivatalos ifjúsági szövetségben dolgozó egykori Györffy-kollégisták is reformra készültek. A Minisztertanács meg írásos dokumentumokat gyűjtött az ifjúsági mozgalom ügyében, mert Nagy Imre nyilatkozatot óhajtott tenni a tárgyban. Felkérésére készült el Kardos László és Márkus István megfogalmazásában az ifjúsági mozgalom reformját felvázoló tervezet. A szerzőkhöz 13 író csatlakozott. Így lett a címe: A magyar ifjúság ügyében. tizenöt fiatal író javaslata (1954. október). Az írás megint csak a demokratikus, alulról építkező ifjúság szervezet modelljét tárta az érdekeltek figyelmébe. De már 1956-nál tartottunk. Az 1955-ös visszaesés után a kollégisták újra reménykedni kezdtek. Az SZKP 1956. februári XX. kongresszusát sorsdöntő eseményként élte át az ország népével együtt. Ebben a budapesti tavaszban és nyárban hihetetlen gyorsasággal felpezsdült a közéletiség. A volt népi kollégisták magukra és egymásra találtak. Újságokban, folyóiratokban társadalmi érzékenységek, politikai igazságtalanságok kaptak egyre erősebb és egyre radikálisabb hangot. A volt népi kollégistáknak külön örömet jelentett, hogy a XX. kongresszus határozataiban egy kis passzus is helyet kapott, még pedig az internátusok feladatairól szóló gondolat. Ez utóbbiból igazságtalan üldöztetésük jóvátételét olvasták ki. Felszabadultak szorongásaik alól, immár nem kellett takargatniok népi kollégista múltjukat. A hivatalos, kommunista ifjúsági szervezet is keresni kezdte újra a társaságukat. Mély válságából, a magyar ifjúság iránta érzett érdektelenségétől, sőt ellenérzésektől szeretett volna szabadulni. Éppen ezért a NÉKOSZ politikai jellegéről, pedagógiájáról, teljesítményéről, kívánatos rehabilitációjáról cikkek jelentek meg a párt, az ifjúsági szövetség, irodalmi lapok és folyóiratok hasábjain. Az ügyben nem kevesebb, mint 56 írás látott rövid fél esztendő alatt napvilágot. A közhangulat nyomán az Oktatási Minisztérium, a hivatalos közművelődési egyesület és a Hazafias Népfront is szervezőmunkába kezdett. A pezsgő közéletiségben erős hangsúlyt kaptak a Petőfi-kör vitaülései. Tánczos Gábor, a kör titkára Györffy-kollégista volt. A 22 tagú vezetőségben tíz egykori népi kollégista foglalt helyet, a vezetőségnek talán a legegységesebb bázisát képezte. A vitaülések 1956. májusában indultak. Sorra vették a magyar szellemi élet minden ágát, hogy megtisztítsák a rátelepedett salaktól. E szabad vitafórumok újra a sajátos formákat és módszereket elevenítették fel, az országra kényszerített idegen mintákkal szemben. A Petőfi-kör volt a népi kollégistáknak is egyik gyülekezőhelye. Külön NÉKOSZ-vitát is rendezett. Felvetette a hivatalos ifjúsági szövetség reformtörekvései keretében a mozgalom megalakulása tíz éves évfordulójának a megünneplését is. Ez nem valósult meg. A Petőfi-körön kívül az egykori kollégiumi közösségek találkozói jelentették a másik csoportosulási bázist. A találkozókat a felszabadult öröm, olykor parázs vita jellemezte, de minden esetben a haladás, a demokratizálás gondolata töltötte be. A volt és leendő népi kollégiumok körül keletkezett társadalmi mozgás a hazai szellemi progresszió körében óhatatlanul felértékelte a mozgalmat, és a közvélemény egyre inkább úgy tartotta számon, mint a "nagyimrések" fontos értelmiségi bázisát. A kollégiumi megmozdulások kényszerítő ereje, valamint a szellemi progresszió körében érzékelt NÉKOSZ-reneszánsz valószínűleg sokban hozzájárult az MDP Politikai Bizottságának NÉKOSZ-t rehabilitáló határozatához 1956. szeptember 16-án. Öt hét múlva éppen október 23-ára ébredt az ország. A hivatalos kommunista ifjúsági szövetség délután 2 órára hívta össze a Központi Vezetőségének ülést, amelyen több volt népi kollégiumi vezetőt óhajtott a tagjai közé kooptálni. Az ülés el sem kezdődött. A megjelentek úgy határoztak: maguk is részt vesznek az ugyanarra az időpontra meghirdetett tüntetésen. Merőben új gondokat vetett fel az élet: konszolidálni az országot Nagy Imre miniszterelnöksége alatt és felszámolni a népet ért súlyos igazságtalanságokat. A volt népi kollégisták 56 október és október utáni tevékenysége ma még csak egyes részleteiben feltárt és ismert. Következik ez a régi rendszer által képviselt álláspontokból: 1956 októbere a tabu témák közé tartozik. Mégis a következőket tudjuk, szinte csak felsorolásszerűen elmondani. Emlékekre, már megjelent kiadványokra és a népi kollégiumi mozgalom egykori vezetőjének, Kardos Lászlónak a peranyagára támaszkodva a következő szűk összefoglalót látszik hasznosnak felidézni. 1956 októberében az agrárpolitikát, ha csak néhány napig is, volt népi kollégisták irányították. A NÉKOSZ egykori elnöke, Gyenes Antal töltötte be az október 26-án alakult Nagy Imre kormányban a begyűjtési miniszteri posztot. Ő hivatalát felszámolva eltörölte Magyarországon a begyűjtést. Népi kollégisták álltak a Földművelésügyi Minisztérium és a Szövetkezeti Központ forradalmi bizottságainak élén. Igen jelentős volt az egykori népi kollégisták kezdeményezése a Magyar Értelmiségiek Forradalmi bizottsága létrehozásában. A benne részt vevő volt kollégiumi tagok számát és hatókörét szintén számottevőnek ítélhetjük, hiszen egyetemeken oktatókként, tudományos intézetekben kutatókként, középiskolákban tanárokként az ország minden jelentősebb városában megtalálhatók voltak. A Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága a többi forradalmi szervhez hasonlóan a konszolidációt, a hétköznapi élet beindítását képviselte. Sajnos, 3-4 nappal kevesebb időt adott erre a történelem. A közigazgatásban dolgozó volt népi kollégisták legnagyobbrész a Nemzeti Bizottságokba tömörültek, a lakosság sajátos helyi érdekeit képviselték. De a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságával ők is tartották a kapcsolatot. A Nemzeti Bizottságok központja a Hazafias Népfront épületében volt, az egyetem Jogi Karán működő Értelmiségi Bizottságtól alig pár száz méterre. És ez a távolság nemcsak fizikai értelemben volt közel, hiszen hangadói szintén népi kollégisták és író barátaik köréből kerültek ki. A november 4-e után illegális tevékenységükből három részletet érdemes ezúttal kiemelni. Fekete Sándor, volt Györffy-kollégista írta 1956 novembere és 1957 februárja között Hungaricus álnéven azt a tanulmányt, amely könyvvé terebélyesedett. Két részből áll. Az első a szovjet típusú kommunizmust és a marxizmus-leninizmus kialakulásának és gyakorlati megvalósulásának történetét elemzi a magyar forradalom tanulságai alapján. A második rész Új szocialista irány címmel a magyarországi kommunizmus történetével foglalkozik a forradalom kitöréséig. Megállapította: a nép mindenekelőtt függetlenséget akart, mert minden bajának forrását az önállóság elvesztésében látta. Magyarországon, magyar szerző tollából a Hungaricus volt az első jelentős írás, amely a szovjet típusú szocializmus történeti, ideológiai és szociológiai elemzését elvégezte. A kéziratot kicsempészték Nyugatra és ott látott napvilágot több nyelven is. Fekete Sándort pedig 8 évi börtönnel sújtotta érte a bíróság. A második kiemelkedő részlet Nagy Imre írásainak Nyugatra történő kijuttatása volt. A NÉKOSZ egykori főtitkára, kardos László kezdeményezésére a lebonyolítást Göncz Árpád, Magyarország mai köztársasági elnöke vállalta. A könyv megjelent Nyugaton, szinte valamennyi világnyelven, haladó szellemű kiadók gondozásában. A kötet kereken 25 tanulmányt tartalmaz, amelyeket Nagy Imre 1955-ben történt leváltása után irt, mintegy 1953-as nézeteinek helyességét igazolva. Az egyik tanulmánynak "A nemzetközi kapcsolatok öt alapelve és külpolitikánk kérdése" a címe. Ebben a külpolitikát meghatározó, az indiai politikai filozófiából származó öt alapelvet elemezte. Nevezetesen: a nemzeti függetlenséget, a szuverénitást, az egyenjogúságot, a belügyekbe való be nem avatkozást és az önrendelkezést. Ezek felölelik - írta Nagy Imre - a nemzeti lét, a társadalmi fejlődés, az emberi szabadság számos alapvető kérdését. Megvalósulásuk nélkül országok, népek megrekednek a szolgaságban, a társadalmi haladás és az emberi civilizáció alacsonyabb fokán, amelyből kiemelkedni csak az öt alapelv segítségével lehet. Elvesztésük, korlátozásuk vagy a róluk való lemondás országok, népek és kultúrák felbomlását, pusztulását vonja maga után. E súlyos nézeteket aki csak kicsit is tudja historikus módon elemezni, az megértheti: Nagy Imrének ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozásai milyen erővel hátráltatták a második szovjet beavatkozás utáni kádári konszolidáció külföldi elismerését. Kardos Lászlót pedig a NÉKOSZ 56-os reorganizációs kísérletei és a Nagy Imre kézirat külföldre juttatása miatt életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. A harmadik részlet az Igazság, majd az Élünk c. illegális újság kiadása volt. Szintén népi kollégisták és író barátaik szerkesztették. Ennek alapító szerkesztőjét, Obersovszky Gyulát és társszerkesztőjét, Gáli Józsefet a Tóth Ilona perben első fokon egy, illetve három év börtönbüntetésre ítélték. Másodfokon már halálbüntetést szabott ki rájuk a bíróság. Életüket a PEN Klub és a nyugati világ írószövetségei tiltakozásainak köszönhetik. A volt népi kollégisták 56-os kiállása volt negyedik történelmi tette. Mártírt is adott az egykori mozgalom. Földes Gábor színházi rendező a Győri Nemzeti Tanács egyik vezetőjeként, az Értelmiségi Tanács elnökeként működött 1956 októberében. A mosonmagyaróvári államvédelmis vérengzés után békítő és embermentő szerepe ellenére 1957-ben halálra ítélték és kivégezték. A népi kollégiumoknak és a népi kollégistáknak ez az erősen vázlatos története és helye a magyar históriában talán megengedi, hogy bizonyos általánosításokat is levonjunk belőle. A kelet-közép-európai országok gazdasági-társadalmi fejlődése a nagybirtok rendszer 1945-ig tartó fennmaradása miatt alapvetően különbözött a nyugat-európai polgári demokráciákétól. Ez utóbbiak fejlett ipari országok lévén, kiterjedt munkássággal rendelkeztek. Kelet-európában a kis- és szegényparasztság, valamint a földnélküli zsellérség volt igen nagy számú. Alapvetően különböztek egymástól a nyugat-európai ipari és a kelet-európai agrártársadalmakban a gazdasági, politikai szempontból egyaránt kiszolgáltatott osztályok és rétegek. Szociális érzékenységek, társadalmi igazságtalanságok megfogalmazásakor törvényszerű volt, hogy a marxizmus Nyugaton jelent meg, a parasztság érdekeit képviselő népi nézetek és mozgalmak pedig Kelet-Európában láttak napvilágot. Ez a szembeállítás nem jelenti azt, hogy a két nagy áramlatot Magyarországon válaszfalak választották volna el egymástól. De, hogy a népi ideológiának volt hatása, annak az is oka, hogy a húszas, harmincas években a magyar munkásság legfeljebb ha második generációs munkásság volt. Így még sok szállal kötődött a faluhoz. Így hát nem véletlen, hogy a marxizmus alapján álló Magyar Dolgozók Pártja, majd a Magyar Szocialista Munkáspárt fellépett ellene, nacionalistának bélyegezve a mozgalmat és híveit. Magyarországon a népi mozgalomnak - miként már jeleztük -, mindig volt bizonyos függetlenségi jellege. 1945 előtt németellenes, 1945 után szovjetellenes színezetet öltött. Az első népi kollégium a népi mozgalom virágkorában keletkezett. Megkockáztatom a kijelentést: a népi kollégiumok felfoghatók a népi mozgalom pedagógiájának is. Mivel azonban a népi kollégiumok nagyrészt 1945, sőt 1946 után alakultak, nem vonhatták, és nem is tudták kivonni magukat a kommunista párt hivatalos ideológiája alól. Mégis, a kollégisták döntő többsége a szovjetizált marxizmus mellett megőrizte kollégiumi stúdiumainak eszméit is. (Ami nem jelenti azt, hogy ne akadt volna körükben olyan, aki nem állt volna át teljesen a párt által képviselt nézetek mellé.) A népi kollégiumokban nevelkedett értelmiség legnagyobb része azonban a hazai sorskérdésekre - mint a nemzeti függetlenség, az igazságtalan birtokviszonyok, a hazafiság, a politikai elmélet és gyakorlat közötti ellentmondások elemzése, a haladás -, igen érzékenyen reagált. A legjava pedig tette is a dolgát, nem törődve annak várható következményeivel. A népi kollégiumok - úgy tűnik -, szerves részei a magyar kultúrának. A nyolcvanas évek második felében, amikor a magyar gazdasági helyzet romlani kezdett, az ifjúság újra keresni kezdte az önszerveződés útjait. Két kezdeményezés látott napvilágot. Az egyik az Agrárifjúsági Szövetség Új Népi Kollégiumok Alapítványa, és a Főiskolai és Egyetemi Kollégiumok Országos Szövetsége. A két szervezetet a gazdasági kényszer és a NÉKOSZ emléke hívta életre. Elindult valami, ami nem a népi kollégiumok szellemiségét folytatja. Ezt természetesen elvárni sem lehet tőle, hiszen az adott gazdasági-társadalmi-politikai viszonyok alapvetően különböznek az 1946-os helyzettől. Az élet más feladatokat állit eléjük. Éppen a NÉKOSZ példája mutatja, hogy az ifjúság mindig tudja, mit kell tegyen. Mit kell tegyen saját érdekében és hazája fellendítéséért. A Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád nyújtotta át az első ösztöndíjakat, az Agrárifjúsági Szövetség ünnepségén. Akkor mondotta: "Új rendszerünknek is szüksége van és lesz a faluba, községbe visszatérő helyi apostolokra. Ők azok, akik jó érzékkel és mértékkel őrzik a megőrzendőt, felismerik a rászorulót, megszervezik a segítést s a helyi közösségeknek kiutat mutatnak a csüggedésből. (...) A szabad szellem, a szabad ember óriási teljesítményre képes. Éljenek a lehetőséggel a mai kollégisták is. Tanuljanak meg kételkedni és jó kérdéseket feltenni. A kételkedés és a jó kérdésekre a válaszkeresés gyötrelmesen nehéz, de ez maga a tanulás, az eredmény pedig a tájékozódóképesség a való világban." Ezúttal felmerülhet a kérdés: a népi kollégiumi modellből mi az általános mondanivaló? A kollégiumok fiatalsága - láttuk -, organikus, nemzeti értelmiség volt. Az volt egyrészt származása, másrészt közügyekben való részvétele révén is. Ez utóbbi nagyrészt a népi kollégiumi pedagógiából fakadt. E pedagógia egyik vezérlő motívuma volt a hazai valósággal való igen szoros, elméleti és gyakorlati kapcsolat. Az úgynevezett fejlődő világ országainak, ahol a felszabadulásukért küzdő népek demokratikus fordulatot értek el, ajánlásokat lehetne megfogalmazni népfőiskolák és népi kollégiumok alapítására. Az ifjúsági mozgalmak között a szegénység ellen küzdő "Negyedik Világ Ifjúsági Mozgalom" nemzetközi szintre emelkedett. Ennek központja Párizsban van. E szervezet figyelmét is fel kellene hívni a magyar népi kollégiumok tapasztalataira. Mert hazai hagyományokon építkező, a hazai valósággal kapcsolatban álló értelmiség képes országa érdekében önzetlen, szakszerű tevékenységet kifejteni. Ez a népi kollégiumi mozgalom tapasztalata, amely túlmutat országhatárokon. Budapest, 1992. július
Felhasznált irodalom:
1. A magyar népi demokrácia története 1944-1962. (Szerk.: Balogh Sándor, Jakab Sándor) Budapest, 1978. 382. p. 2. Donáth Ferenc: Demokratikus földreform Magyarországon 1945-1947 Bp. 1969. 421 p. 3. A fényes szelek nemzedéke. Népi kollégiumok, 1939-1949. I-II. Budapest, 1978. 1587 p. + mellékletek 4. Kardos László börtönírásai 1957-1963. (Szerk.: Pogány Mária) Budapest, 1992. 264 p. 5. Az 1956-os magyar forradalom. Reform-Felkelés-Szabadságharc-Megtorlás.
Történelmi olvasókönyv középiskolásoknak. Budapest, 1991. 223. p.
|