Kardos László: Az utolsó szó jogán
Ismét szembe kell néznem azokkal a súlyos politikai bűnökkel, amelyeket a MÉFB-nél betöltött szerepemmel és Nagy Imre kéziratainak kijuttatásával követtem el. A bűnösségemet elismerem, az ezért járó büntetést jogosnak tartom. Engem a kollégiumi ügy tett politikai figurává. 1942-ben az illegális kommunista párt kért fel a Györffy kollégium vezetésére. 1948-ban a párt megbírálta személyemet és ez a bírálat súlyos sebet ejtett rajtam, amely 1956-ig éreztette hatását. Politikai és erkölcsi tekintetben diszkvalifikálták a népi kollégiumokat. Számítottam arra, hogy sor fog kerülni a viszonylagos rehabilitációra. Az ifjúsági javaslatot felkérésre készítettem. A XX. Kongresszus megállapításaiban a népi kollégiumok rehabilitációját láttam. Az 1955-ös évben nem kívántam aktív politikai szerepet vállalni. 1956-ban a népi kollégiumok ügyét túléleztem és túlbuzgó voltam. A találkozók alkalmat adtak ellenzéki elemek demonstrációjára. Saját politikai tapasztalatom és konkrét munkám során Nagy Imre fellépését pozitíven értékeltem. Az 1948-ban tőlem elszakadt generáció a párt- és állami élet közép- és felsőfokán helyezkedett el. Ezek voltak azok, akik a legkülönbözőbb ellenzéki színezetű politikai irányzatokhoz tartoztak. Az én politikai gondolkodásomat a magukéhoz hasonlóan formálták. A XX. Kongresszust politikai gondolkodásom igazolásaként fogtam fel. A hazai belső hibákat eltúlozva láttam és a jobb felöl előre törő restaurációs veszélyt nem láttam. 1955. évben sem szóban, sem írásban nem adtam hangot véleményemnek. Nagy Imre személyét, mint a magyar kibontakozás egyik tényezőjét tekintettem. Október 23-án és 24-én én is ellenforradalomnak értékeltem az eseményeket. Október 28-án már elfogadtam a demokratikus forradalom értékelését. November 4-e után az eszmei zűrzavar nem adott erőt ahhoz, hogy szakítsak tévedéseimmel. Decemberben és januárban talpraállhattam volna, de én a menekülésben láttam a kiutat. Közreműködtem Nagy Imre politikai jegyzeteinek nyilvánosságra hozatalában, és ez volt életem leggyalázatosabb tette. Vallomást tettem arról is, hogy Ujhegyivel abban állapodtunk meg, hogy nemcsak arra fog hivatkozni, hogy a "szentgyörgypusztai" tanulmányért jön, hanem arra, hogy Nagy Imre kéziratait visszaadta. 1956 végén az "Iparterv" c. művet Ujhegyi közvetítette. Ezzel kapcsolatban Boros Mariettának az eredeti vallomása felel meg a valóságnak. Pogány Mária megszámozta a kéziratot, az eredeti anyag teljes oldalakból állt. A bevezetés anyagi bizonyítéka annak, hogy csak olyantólszármazhatott a kézirat, aki tisztában volt azzal, hogy az hogyan készült el. 1956 júniusban és ősszel, 1957-ben kétízben volt nálam. Ő Nagy Imre politikai nézeteit magáévá tette. Ujhegyi Gyulának kezdeményező szerepe volt a kézirat nyilvánosságra hozatalában. A bűneimért bűnhődnöm kell. Kevés enyhítő körülményt tudok a javamra felhozni. Tudatában vagyok annak, hogy a munkásmozgalmi múltam nem jelent enyhítő körülményt. Nem óhajtok a jószándékra hivatkozni, de mindig abban a tudatban voltam, hogy a szocializmus építését gátló akadályokat hárítom el. Nincs számomra súlyosabb büntetés, mint annak a felismerése, hogy ártottam a pártnak. Igazi bűnhődésem a felismerésben van. Kérem a bíróságot, hogy mondjon kemény, igazságos, méltányos ítéletet felettem.
Új Magyar Központi Levéltár
V. 150.002/10. sz. kötet. Tárgyalási jkv. 126-127. 1.