Kardos László sk. Feljegyzése
1. A NÉKOSZ nagytalálkozó (1956. július 10., 10 éves évforduló) megszervezését a májusi megbeszélésen (TTIT, Kossuth Klub) DISZ Országos Központ, Petőfi kör, TTIT, Oktatási Minisztérium, Pártközpont és NÉKOSZ volt vezetői között határoztuk el és megrendezésének körülményeit is részben megbeszéltük. A megrendezést a DISZ Országos Központ vállalta. Hollós Ervin a DISZ részéről csak feltételes ígéretet tett: a végleges engedélyt a pártközpontnak kellett megadnia. Előzetesen már itt megegyeztünk a július 10-ében, mint az évforduló napjában, helységet illetően felmerült a Park Klub, illetőleg a Nyári Tisztiház s ugyancsak a téli is. Mintegy 1500-2000 személy meghívása merült fel. - Az évfordulói vezércikk megírását segítséggel Gosztonyi János vállalta. Ez szerkesztőségi cikk formájában meg is jelent a Szabad Népben.1 Ezenkívül cikkek a Szabad Ifjúságbanés egyebütt.
A NÉKOSZ nagytalálkozó tényleges érdemi megrendezésére, illetve megbeszélésére a kistalálkozó után, tehát június 10-e táján került sor Emlékezetem szerint ez a DISZ-ben, az Országos Központban, ahová a népi kollégiumok tapasztalatainak átvételét célzó megbeszélés végett többünket meghívtak - a megbeszélés után megkérdeztük, én személyesen, de mások is, hogyan áll a nagytalálkozó dolga. Egyébként megjegyzem, hogy a kistalálkozó előkészítése során is - állandó kapcsolatban lévén a DISZ központtal - én és Gyenes Antal is érdeklődtünk, telefonon is, személyesen is. Ezúttal Hollós Ervin azt válaszolta, hogy az ő hatáskörükben nincs probléma vele, Köböl József elvtárs egyetért, de a végleges beleegyezést a P.B. adja majd meg, reméli, s innen is egy-két napon belül választ vár. Én is és Gyenes is aggodalmunkat fejeztük ki, hogy - ha a válasz, az igenlő válasz későn érkezik meg - nem lesz elegendő időnk a találkozó megrendezésére és felvetettük: nincs-e mód az előkészületeket már most megkezdeni, nemleges válasz esetén legfeljebb kárbavész az addig végzett munka, igen válasz esetén pedig határidőre készen leszünk. Hollós Ervin és Gosztonyi János beleegyezett, hogy az előkészületeket meg lehet kezdeni. Ekkor én ezt követően - mivel ezután többször találkoztunk velük én is, Gyenes is, személyesen és telefonon is - Hollósék a következő rendelkezéseket tették: megbízták Nagy Tibort az előkészületeknek, de általában az egész találkozónak a megrendezésével. A későbbiek során Nagy Tibor mindig jelen volt s gyakran őt hívtuk telefonon a találkozó ügyében. Széchy Andrást a kulturális műsor megrendezésével bízták meg. Rendelkezésünkre bocsájtottak egy szobát telefonnal, ahol az előkészítéssel megbízott volt népi kollégisták dolgozhatnak. Ez volt a találkozó irodája, bureauja. Hollós az engedély megszerzésén kívül vállalta a helység megszerzését is, a Nyári Tisztiházat.
Atalálkozót előkészítő büró megkezdte munkáját a DISZ Országos Központban. Gyenes Antal ajánlatára Barla-Szabó Ödön vállalta a vezetését. Feladatuk volt címek összeszedése, amelynek az alapja a kistalálkozó címjegyzéke, a volt igazgatók adatszolgáltatása volt. A begyűlt anyagot kartotékozták. Itt dolgozott Barla-Szabóval Tóth Edéné, Józsa Péterné, Réthei Lajos, Mikó János s alkalom szerint egy-két napig egy-egy ismerős volt kollégista. Kit hogyan csíptünk el, a gépelést részint a DISZ központ vállalta, de mi is adtunk munkaerőt. A továbbiak során ez a büró végezte volna a meghívást magát, s általában a vendégek fogadásával kapcsolatos teendőket. A büró nyomtatta ki a meghívókat is, amelynek formáját és tartalmát én, Gyenes és a DISZ vezetőkkel, Hollóssal, Gosztonyival beszéltük meg. A meghívó politikai programja így festett.
Megnyitó: a DISZ első titkára
Beszédek: a NÉKOSZ részéről: Kardos László, Darvas József
a párt részéről: Kiss Károly (ez azt hiszem, nem volt végleges)
a kormány részéről: Hegedüs András
(A kinyomtatott műsor megtalálható irataim között vagy a DISZ központban)
A kulturális műsort, amelyet a Tisztiház szabadtéri színpadán adtak volna elő, - a NÉKOSZ részéről Benedek Árpád, Köte Sándor és Boglár Lajos, a DISZ megbízottal Széchy Andrással közösen rendezték. A műsor eltérően a kistalálkozóétól, teljesen kötött: a NÉKOSZ költői és írói művészeti repertoárjából.
A találkozó többi része kötetlen szórakozás.
A találkozó helységét Hollóssal személyesen néztük meg s ott vele beszéltük meg a helyszínen a részleteket. Ezúttal közölte Hollós, hogy meglátogatta Révai Józsefet, aki - mint mondta - egyetért a DISZ-nek a volt NÉKOSZ-szal kapcsolatos terveivel és a találkozóval. Ezzel Hollós mintegy megerősítette előttünk, hogy a NÉKOSZ-ügyben a legkompetensebb pártvezető véleményét kérte ki és nyerte el.
A népi kollégiumi találkozó ügyében, de az egész népi kollégiumi koncepció rekonstrukciójával kapcsolatban mi is (Gyenes Antal és én) jónak véltük Révai József véleményének kikérését, s egyúttal a találkozóra való meghívást személyesen akartuk megejteni. Közös levélben kértünk alkalmat titkárán keresztül, sajnos, mivel ezidőtt Révai egészségi állapota igen rossz volt, erre nem került sor.
A találkozó engedélyével Hollós sokáig késett, különböző beleegyezésekről beszélt, de végsősoron a P.B., mint mondta, még nem döntött. Már a találkozó elhalasztása is sorra került, mikor Hollós közölte hogy (július 3-án vagy 4-én) Hegedüs András fogad bennünket és közli a párt és a kormány álláspontját. Gosztonyi, Hollós és Gyenes és én kb. egy és egynegyed óra hosszat tárgyaltunk. Hollós tájékoztatta Hegedüst a találkozó állásáról, mi többiek érveltünk a találkozó megtartása mellett. Hegedüs álláspontja, amely egyúttal az egész népi kollégiumi kérdésre is vonatkozott, összefoglalva a következő volt.
a) A népi kollégiumok kérdésével foglalkozni kell, a népi kollégiumok nevelési és ifjúsági tapasztalatait, pozitív eredményeit át kellene venni és alkalmazni kell. Szükséges, hogy a népi kollégiumok (NÉKOSZ) értékelését újfent elvégezzük, erre ő legilletékesebbnek javasolja Révai Józsefet - aki sajnos beteg (ezzel mintegy jelezte, hogy azt a bizonyos értékelést Révai nem végzi el). Bizonyos fenntartásai voltak egyes kollégistákkal - társaival - szemben, de általában a NÉKOSZ ügy felmerülését időszerűnek tartotta, és megnyugtató elintézését helyénvalónak látta. Rehabilitációról nem beszélt konkrétan.
b) A kollégiumi találkozó (július 10., nagytalálkozó) megrendezését most már nem látja célszerűnek. Most bírálta a párt a Petőfi kört,2 attól fél, hogy a találkozó esetleg hasonló helyzetet teremt. De az elutasításra készteti őt az is, hogy a nemzetközi helyzet eléggé feszült. A találkozóval kapcsolatos álláspontját mind a négyünk vitatta és elsoroltuk az összes biztosítékokat: kötött műsor, személyre szóló meghívók, a meghívottak többsége kommunista, a kistalálkozó nem mutat negatív eredményt, a DISZ-központ garanciát vállal, a jelenlevők nagy többsége személy szerint ismerős és társa, stb. Mindezek ellenére álláspontját - bár a felvonultatott érveket nemigen tudta cáfolni - fenntartotta. Mindebből én azt a konzekvenciát vontam le, hogy Hegedüs eleve elutasító állásponttal jött a tárgyalásra s a tárgyalás csak közlési formája volt az elutasításnak. Világos volt előttem, hogy ezúttal nemcsak a saját, hanem a P.B. több tagjának is az álláspontját képviselte. Elmenőben közölte Gyenessel és velem hogy a közeljövőben nyolcunkkal, tízünkkel a régi kollégisták közül beszélgetni szeretne és majd alkalmat kerít rá. Hegedüs álláspontját azért is ismertettem részletesebben, mert úgy láttam, hogy ez a megnyilatkozás Hollós számára eligazítás volt a továbbiakra nézve a népi kollégiumok ügyében, nemkevésbé számunkra is, ezúttal Gyenes és az én számomra, - akiket a DISZ ez ügyben később fokozottabban igénybevett, sőt épített ránk. Megjegyzendő egyébként, hogy Hegedüs a találkozót egy későbbi időpontban reálisnak tartotta. A NÉKOSZ nagytalálkozót a DISZ központ az ősz folyamán, november elejére időzítette, esetleg egybekötve az új DISZ népi kollégiumi mozgalom elindításával.
Milyen célból akartam én és a NÉKOSZ volt vezetői, s milyen célból akarta a DISZ ezt a jubileumi találkozót megrendezni? - felmerül a kérdés. A választ a TTIT-ben tartott megbeszélés adja meg, amely egyúttal választ ad az egyes kollégiumok találkozóinak társadalmi-politikai céljára is. Engem személyesen a NÉKOSZ-ügy újabb, tárgyilagosabb megítélése érintett elsősorban. A NÉKOSZ-találkozók már önmagukban is ezt jelentették, ezért támogattam, ezek a találkozók magukban hordozták az objektívabb elbírálásnak a lehetőségét. Másrészt nagyra értékeltem azt a szolidaritást, amely az egyes kollégiumok tagjait egymással összefűzték s amely 1948-1956 között, a NÉKOSZ-t ért kritika következtében széthullt, meglazult. Ez a szolidaritás véleményem szerint nem mondott és nem mond ellent a pártszerű kapcsolatoknak. A DISZ vezetősége (Hollós, Gosztonyi) a NÉKOSZ találkozók politikai jelentőségét értékelték elsősorban - az én véleményem szerint. Amegváltozott politikai légkörben (1956 május-júniusában és később) - a NÉKOSZ-t, mint az ifjúsági mozgalom múltjának pozitív jelenségét értékelték újra és ezt - helyesen - a DISZ feladatának tartották egy ennek szerencsés alkalmául és formájául éppen a találkozók mutatkoztak. Másrészt a DISZ segítséget várt a volt NÉKOSZ tagoktól, hogy az ifjúsági mozgalom belső válságán segítsen. Harmadjára az internátusok és diákszállók felhasználását nevelési célokra megintcsak a NÉKOSZ pozitív tapasztalatai alapján látta végrehajthatónak. Mindez lényegében nem volt más, minthogy a DISZ vezetőség lényegében az ifjúsági munka megjavításának egyik alapvető célkitűzésében a mi (Kardos, Márkus) 1954-es javaslatunkra támaszkodott.
2. Az egyes népi kollégiumi találkozók 1956 év folyamán
A kis-NÉKOSZ-találkozón Hollós beszédében, részint mi magunk (én is több igazgatóval beszéltem) nyilvánosságra hozta, hogy az egyes volt kollégiumok megtarthatják találkozóikat, aszerint, hogy megalakulásuk milyen időpontban történt. A kollégiumi találkozók is jórészt, mint jubiláris találkozók rendeződtek meg. Tudomásom szerint az alábbi találkozókat tartották meg:
a NÉKOSZ találkozó után június-júliusban:
Zalka Máté - Horváth Lajos igazgató József Attila - Gyenge Zoltán ig[azgató]
Jogász kollégium - Halász József igazgató, szeptember-októberben
Zrínyi Ilona kollégium - Jóboru Magda igazgató
Pesterzsébeti kollégium - Rácz [Dezső] igazgató
Vegyészhallgatók kollégiuma - ?
Közgazdász kollégium több igazgató (5) Horváth István, Somodi István ig[azgató] okt. 1-2
Petőfi Kollégium - Major László igazgató okt. 20.
Györffy István kollégium - okt. 13-án.
A kollégiumi találkozókat, amennyiben ma is működő kollégiumok helyén existáltak a múltban - a régi kollégiumokban tartották meg, egyébként a jogászok a jogi karon, a közgazdászok és a Petőfi kollégium a közgazdasági egyetemen, a vegyészek és a pesterzsébetiek egy-egy vendéglő kerthelyiségében, a Györffy kollégium pedig a Kossuth Klubban.
Az egyes kollégiumok a találkozójuk megrendezésében teljesen önállóan jártak el, műsor, vendégek, helyiség stb. dolgában; előzetesen velem egyáltalán nem s tudomásom szerint más volt NÉKOSZ vezetővel sem tárgyaltak. De meghívás útján majd kivétel nélkül Gyenest, Majort és engem, mint a NÉKOSZ volt vezetőit meghívtak. A meghívottak a kollégistákon kívül majd mindenütt a kollégiumok volt pártfogó testületeiből kerültek ki. Jellegük: kivétel nélkül a régi kollégiumi estek mintájára zajlottak le, baráti találkozások, néhol vacsorával, mindenütt mulatsággal, zenével, tánccal egybekötve. Rendszerint az igazgató üdvözölte a megjelenteket, s egy pár szóval értékelte a találkozó jelentőségét, néhol beszámoltak az elmúlt esztendőkről, összefoglalóan a kollégisták életéről, egy-két kollégiumban a kollégisták sorra elmondták, mit végeztek, mire jutottak stb. A vendégeket, tehát a volt pártfogótestületek egyes tagjait, professzorokat, NÉKOSZ vezetőiket szólásra bírtak - közfelkiáltással. A Zalka Máté kollégium és a Jogász kollégium találkozóján én is és Gyenes Antal is egy-két szóval üdvözöltük a találkozó tagjait. Egyébként én is és Gyenes is általában a kollégiumi találkozóknak rendszerint csak egy részében vettünk részt.
Politikai szempontból kiemelendő a Közgazdász kollégium, a Györffy István kollégium és a Petőfi kollégium találkozója. Mind a három találkozó szeptember végén, október folyamán zajlott le. Légkörén érződött az októberi politikai hangulat. Emlékezetemben nem tudom pontosan elválasztani a Petőfi és a Közgazdász kollégium találkozóját, mindkettő egyébként a közgazdasági egyetemen mulatság keretében zajlott le. A közgazdasági találkozón résztvett Hegedüs András miniszterelnök, aki ott - ahogy hallomásból tudom, mert nem voltam ott - a népi kollégiumokat értékelő beszédet mondott. Utána több kollégista körülvette s szenvedélyes politikai vitát folytattak vele. Én eltávozása előtt röviddel érkeztem, pár szót váltottam vele, amikor is közölte, hogy rövidesen szeretne beszélni az öreg györffystákkal s hogy ez ügyben László Imrét kérte meg a beszélgetés összehozására. (László öreg györffysta, a közgazdasági egyetem rektorhelyettese.) Vagy a közgazdasági vagy a Petőfi estjén volt jelen Erdei Ferenc,3 aki közkívánatra beszélt. A politikai helyzetet értékelte s benne a maga szerepét is. A hallgatóság nem volt megelégedve, mert ködösnek találta, úgy, hogy még be sem fejezte, máris közbekiáltoztak, erre határozottabban fogalmazott: a politikai kibontakozásnak - ahogy ott a kollégisták értékelték - "óvatos", "ellenzéki" lehetőségét. De ez sem keltett megnyugvást és Tőkés kért szót. Elmondta, hogy mint barátja szól Erdeihez, akinek fejlődése során igen sokat köszönhet s épp ezért elvárja, hogy múltbeli (Rákosiék alatti) szereplését határozottabban bírálja és a "politikai kibontakozásnak egy határozottabb álláspontját fejtse ki". Erdei viszontválaszában beszélt hibáiról és a politikai jövő "megnyugtató" képét festette. Kénytelen vagyok ilyen általánosságokban jelezni ezt a felszólalást, mert az egészből csak összbenyomás maradt bennem.
Vagy a Közgazdasági vagy a Petőfi kollégium estjének a végére érkezett meg Losonczy Géza, aki már az oszladozó társaság előtt (Erdeiék még ott voltak) közkívánatra egy pár mondatot mondott: (a kormány jugoszláviai látogatása és a lengyel események időpontjában volt ez a találkozás) a külpolitikai események azt mutatják, hogy jelentős változások előestéjén állunk, amelynek nem maradhatnak el a magyarországi következményei sem, az értelmiségnek felkészülten kell fogadnia ezeket a tényeket, - kb. ez volt a lényege - ugyanakkor konkrét tényeket is közölt. Ezeken a felszólalásokon kívül - jelenlétemben - más politikai jellegű nyilvános felszólalás nem volt. Én is mint vendég vettem részt rajtuk. A Petőfi kollégium vendégei közt egy ideig jelen volt a jugoszláv kultúrattasé, akit Hollós Ervinnek és nekem is bemutattak. Hollóssal mintegy félismerősként beszélt és közös jugoszláviai emlékeiket idézték fel. A Petőfi kollégium estje - úgy emlékszem - közvetlen október 23. előtt zajlott le.
A Györffy kollégium találkozót október 13-án tartottuk meg. A rendezésért én és a kollégium volt titkára, Halász József volt a felelős, A találkozás maga eléggé összecsapott volt, utolsó pillanatban határoztuk el a megtartását, egy hét se állt a rendelkezésre. A meghívást közös megbeszélés alapján Halász intézte (meghívó, meghívottak összeállítása, kiértesítés). Tudomásom szerint a találkozót - előzetesen ebben megállapodtunk - megbeszélte Hegedüs Andrással és Szalai Bélával, tehát azt is, hogy megtartjuk, hogy ők maguk is résztvesznek rajta és hogy kiket hívunk meg a kollégistákon kívül. Nagy Imre személyére nézve határozottan emlékszem, hogy Hegedüsék véleményétől tettük függővé a meghívást. Meghívtuk a kollégistákat családjukkal és azokat a pártfogókat, barátokat, akik annak idején támogatták a kollégiumokat, vagy barátságot tartottak vele. A meghívottak között jelen voltak a már említetteken kívül pl. Orbán László, Nonn György, Darvas József, Rajkné, Somogyi Miklós, Haraszti [Sándor], Veres Péter, Illyés Gyula, mintegy ötven vendég. Az egész estélyen mintegy 300-an vehettek részt.
A kulturális program rögtönzött volt: nem volt idő az előkészítésre, részint a rendezéssel megbízott Benedek Árpád csak 11 óra utánra vállalta, mert ő addig mint [színházi] rendező távol volt. A találkozó lezajlása:
Halász nyitotta meg, illetve üdvözölte a megjelenteket és átadta a szót nekem. Én egy 10 perces beszédet mondtam a régi kollégiumi találkozók mintájára, amikoris a kollégisták elmúlt időközben tanúsított magatartását értékeltem. A beszédet olvastam (a gépelt szöveg irataim között volt).4 Két szempontból értékeltem a saját benyomásaim alapján a györffysták 1948-1956 közötti magatartását: az egymás iránti szolidaritásuk gyengülése és erősödése, másrészt a politikai eseményekre való reagálásuk szempontjából. Lényegében egy folyamatot állapítottam meg: 1953-ig gyengülő, utána erősödő társas viszony s egyidejűleg fokozatos felismerés és szembehelyezkedés a szocializmus építése során elkövetett hibákkal.
Halász átadta nyilvánosan Tőkés Ottónak a régi Györffy kollégium egy megmaradt emléklapját, az övé a letartóztatás során eltünt.5 Ezután kötetlen mulatság kezdődött, amely kb. 11-fél 12-ig tartott a Kossuth Klub különböző szobáiban. A Kossuth Klub irodájában - közben körbejártam a termeket - Nagy Imre, Haraszti Sándor, Tánczos György és mások jelenlétében - úgy vélem - a Szabad Nép szerkesztőségével tárgyalt telefonon a másnapi számban megjelenendő nyilatkozatával kapcsolatban és valamilyen részlet korrigálását követelte.
Benedek Árpád megérkeztével kezdetét vette a nagyteremben a műsor, kollégista és vendégművészek verseket olvastak fel, énekeltek, énekelt egyébként az egész kollégiumi találkozó. A műsor végefelé - kollégiumi szokás szerint - megkezdődött a "halljuk X-et, Y t" kiáltozás, spontánul. Ezúttal a kollégiummal kapcsolatban akartak véleményt hallani a györffysták - a vendégektől. Darvas József kezdte - mondván - úgy érzi magát a kollégisták előtt, mint a tékozló fiú, aki eltékozolta azoknak a bizalmát, akikkel együtt nőtt és harcolt; a jövőben mindent elkövet, hogy rászolgáljon a györffysták bizalmára. Ez az önkritikus jellegű felszólalás még inkább feltüzelte a hallgatóságot és ilyen hangot várt el a többi felszólalótól is. A többség így is szólalt fel, pl. Nonn György. Egyedül Szalai Béla felszólalását követte nyílt elégedetlenkedés, pedig tőle várták el leginkább, hogy egy közvetlenebb, önbíráló, jóvátevő nyilatkozatot tesz. Így következett be egy kisebbszerű botrány. A nem kollégista, de szintén vendég Balogh Elemér felrohant a színpadra és rosszalló kifejezések között kijelentette, hogy Szalai Béla ezekután csak egyet tehet, ha lemond a P.B. tagságáról. Tőkés Ottó - nem közvetlen Szalai beszédére reflektálva - szintén politikailag éles beszédet mondott, tartalmára már nem emlékszem. Hegedüs András, Nagy Imre a műsor és a beszédek alatt eltávozott. A politikai intermezzó után folytatódott a kötetlen mulatság.
Értékelve a Györffy kollégiumi találkozót, meg kell állapítani, hogy a legélesebb politikai légkör ezúttal alakult ki, itt jelesen Szalai személyével kapcsolatban, amelynek egyik előidézője kétségtelenül az ő magatartása volt a másik pedig a györffysták, az öreg kollégisták Szalaival szemben különösen kiélezett ellenzékisége.
3. A DISZ Központ tárgyalásai a népi kollégiumok tapasztalatainak átvétele, népi kollégiumok létesítése és általában a kollégiumi tervnek a DISZ munkába való beépítése érdekében.
a) A TTIT-beli megbeszélés folyományaként, a kis népi kollégiumi találkozó után, közvetlen június 10. táján, meghívás útján az országos DISZ központban értekezletet hívtak össze ilyen címmel: a népi kollégiumok tapasztalatainak alkalmazása a DISZ munkában és a diákotthonokban. A DISZ részéről jelen voltak: Hollós Ervin, Gosztonyi János, Pataki Ferenc, az egyetemi osztály előadója, Németi, a középiskolai osztály előadója, egy elvtársnő és még mások, a volt NÉKOSZ részéről pedig vagy 10 fő: én, Gyenes, Tőkés ?, Szabó Gergely, Major László, a többiekre nem emlékszem. Jellemző volt, hogy pl. a kollégista meghívottak között szerepelt Szücs Ferenc is, nyilván politikai garancia dolgában.
Ami a tárgyat illeti: Hollósék ismertették a TTIT-beli tervüket, a tapasztalatok átadását s segítséget kértek. Meghívott osztályaik (közép- és egyetemi) tervezeteket dolgoztak ki az OM-mel közösen - közölték velünk. Részükről a kollégiumi ügyekben Pataki Ferencet jelölték kompetensnek, fölötte pedig természetesen Gosztolányit. Mi támogatást ígértünk. Én úgy emlékszem, hogy ezúttal is felvetettem egy kollégiumi szervezőbizottság létesítését egy néhány tagból és egy szélesebb tanács létrehozását a szakemberekből.
Az egész tárgyalásnak - így emlékszem vissza - nem sok értelme volt, mert semmi konkrétumra nem emlékszem vissza, a DISZ mintha csak demonstrálni akarta volna, hogy foglalkozik az üggyel, de maga nem tudja, hogy hogyan lépjen előre.
b) A következő tárgyalás augusztus végén volt. Szűkebb körű, a DISZ központban Gosztonyi János 4-5-ünket hívott egybe, Pataki, Gyenes . . . és én. Gosztonyi előadta, hogy sürgősen dönteni kell a diákszállók, kollégiumok ügyében, mert a DISZ a honvédségtől megkapta a volt Ludovika-Kossuth tüzértiszti akadémia egész komplexumát, ahol 3000 diákot - egyetemi hallgatót - tudnak elhelyezni, a Várban pedig a pénzügyi palotában 1000 főt koncentrálnának. Ezen kívül feladnák a városban az alkalmi diákotthonokat, kivéve a speciálisan ilyen célra készült épületeket. Kérte, mit tanácsolunk? Én is, Gyenes is azonos tervet mondtunk el: létesítsen a DISZ az OM-mel karöltve 8-10 Györffy-Eötvös kollégiumi típusú népi kollégiumot, ú.n. szakkollégiumokat, szakmánként egyet-egyet a speciális kollégiumi épületekben. A nagy komplexumokban hozzanak létre kisebb egységeket, kollégiumi kereteket, de ezeknek a diszciplínái csak a legszükségesebbekre korlátozódjanak átmenetileg, mindenesetre egy lépéssel előbbre legyenek a diákszállás-diákotthon típusánál.
Gosztonyi ez alkalommal panaszkodott, hogy egyéb dolgai folytán nem tud foglalkozni és megbirkózni ezzel a kollégium-problémával. Valakire rá kell bízni. Én is, Gyenes is Pataki Ferencet ajánlottuk, aki a NÉKOSZ-nak 1949-ben egy ideig a főtitkára volt és a Szovjetunióban pedagógiátvégzett és makarenkoista. Gosztonyi elmondta, hogy Pataki megfelelne, de közben elment aspirantúrára, nehéz rábízni. Ismét úgy láttam és láttuk az értekezlet után is, hogy a DISZ előtt áll egy feladat, de nem tudja megoldani, többek között azért nem, mert belsőleg - a DISZ központon belül - nem döntöttek végérvényesen a kollégiumi ügyben.
c) Ezt a megbeszélést követőleg csak szeptember végén és októberben merült fel - egyre-egyre konkrétebben a DISZ népi kollégiumainak az ügye, most már ilyen fogalmazásban is.6
Gosztonyiék ismét, a felelős előkészítő személyét illetően kérték támogatásomat, ez ügyben többször telefonált. Én Köte Sándor pedagógust, aki szintén a Szovjetunióban végzett pedagógiát, ajánlottam. Státusát azonban olyan alacsonyan szabta meg a DISZ, hogy nem vállalta. Ismét Pataki Ferenc neve került elő. Azt javasoltam, hogy párthatározattal bízzák meg őt ezzel a feladattal. Magam is vállaltam, hogy beszélek vele. Beszéltem, s ezúttal hajlandóságot mutatott.
A DISZ közben - ez már október eleje - bensőleg is tárgyalhatott a kollégiumi ügyben, mert Gosztonyi feljegyzést kért tőlem: a népi kollégiumoknak a DISZ keretében történő fokozatos felállítása dolgában. Meg kell jegyezni, hogy az augusztusi tervnek nem lett folytatása, a DISZ nem forszírozta, az iskolaév megkezdődött, tehát csak arról lehetett szó, hogy az 1956/57-es iskolaévet kollégiumi terv végrehajtása szempontjából előkészítő és kísérleti évnek kell tekinteni. Én többekkel, pedagógusokkal, népi kollégistákkal, köztük Patakival stb. tárgyaltam és végül az ügyben kompetens Gyenessel megállapodva kb. az alábbi feljegyzést, tervet juttattam el: Hozzon létre a DISZ, bízzon meg egy öttagú ú.n. népi kollégiumi előkészítő bizottságot - ennek az elnöke legyen Pataki Ferenc, tagjai legyenek Nagy Balázs, Varga Éva, Tóth Lajos pedagógusok, gazdasági megbízott Kovács Tibor volt NÉKOSZ kollégiumi igazgató. Köte Sándor neve is felmerült. - Ezt a szervezőbizottságot a DISZ helyezze megfelelő DISZ központ státusba. Ennek a bizottságnak legyen feladata az OM-mal karöltve kidolgozni a DISZ népi kollégiumokat létesítő tervezetét a fokozatosságnak és az adott feltételeknek megfelelően, megszervezni a DISZ népi kollégiumoknak a tanácsát (kb. 50 fő, egyetemi tanárok, szakpedagógusok, volt NÉKOSZ igazgatók stb.), e Tanács segítségével megállapodni kollégiumi típusokban, nevelési alapelvekben, stb. stb.
Az volt az álláspontunk, hogy az 1956/57-es év folyamán csak 4-5 előkészítő mintakollégiumot hozzanak létre s csak e tapasztalatok alapján induljon az azt követő években nagyobbarányú kollégium szervezés.
A DISZ központ döntése megint késett. Közben a DISZ központban magában is válság zajlott le, ezzel kapcsolatban a tárgyalások a DISZ központban c. résznél szólok. Október közepén Gosztonyi ilyen jóslatszerű megjegyzést tett egy alkalommal: "lehet, hogy az egész ügyet nektek kell majd megcsinálnotok". Ez akkor számomra nem volt elég világos.
d) Végülis október 18-19-én a DISZ dönteni látszott, Gosztonyi, Hollós közölte, hozzuk össze a DISZ központban a kollégiumi előkészítő bizottságot. Ez megtörtént. Az értekezleten jelen volt Hollós, Gosztonyi, én, Gyenes, Tőkés és a fent írt 5 tag. Hollós lényegében elmondta ugyanazt, amit javasoltunk: a szervezőbizottság, a státusok, munkájuk, stb. A bizottság tagjai elmondták a saját személyükre vonatkozó megjegyzésüket, amelyekkel Hollósék egyetértettek. Én elmondtam, hogy a népi kollégium ügyben a mi, az én szerepem végetért, a továbbiakban a szervezőbizottság, amely közvetlen a DISZ intéző bizottságának van alárendelve, járjon el önállóan az előkészítés dolgában. A tanács munkájában szívesen résztveszek - mondtam.
e) Szólni kell itt egy-két szót az 1956 év nyarán a népi kollégiumi ügyben megjelent írásos propagandáról.
A kollégiumi kérdés felvetése nemcsak a népi kollégisták, nemcsak a DISZ részéről történt, hanem vele egyidőben, sőt azt megelőzve cikket írtak a Szabad Népben a kultuszminisztérium vezetői - Kónya, Sőtér7 - hivatalos lapjuk, a Köznevelés is cikkezett, a volt Eötvös kollégisták az Eötvös Kollégium újralétesítését kívánták s a nyár folyamán találkozót készítettek elő.
A többi cikk jórészt a találkozók révén felmerült népi kollégiumi kérdés folyománya volt. Az íroszövetség különösen résztvett benne. Az én és a Gyenes közreműködésével, illetve tudtával - előzetesen Gyenes nézte át - a DISZ folyóiratában, az Új Hangban jelent meg egy főként pedagógiai értékű szakcikk Lázár György tollából.8
4. A Hazafias Népfront kezdeményezése egy népi kollégiumokat szervező és támogató mozgalom létrehozása.
a) Augusztus második felében a Hazafias Népfront titkársága meghívóval, amelyben röviden a fenti tárgyat is megjelölte, értekezletre hívott, közvetlen előtte való nap Váczi András adminisztratív titkár (?) felhívott és érdeklődött, megkaptam-e a meghívót? és hogy elmegyek-e? Bizonytalan választ adtam, ezért nagyon kért, hogy feltétlenül számítanak rám.
Az értekezleten résztvettek: a meghívottak részéről: Poros Tamás (OM), Németi DISZ, Sipos Gyula (?), Horváth Lajos, Márkus István, Donáth Ferenc, Tóth Lajos (TTIT), egy vagy két vidéki kollégium (de nem népi, úgy emlékszem pl. a pápai kollégium) igazgatója, egy-két ismeretlen, a Hazafias Népfront részéről: elnök, Győri Gáspár, előadó, Horváth István.
Az előadó elmondta, hogy azért hívtak össze bennünket, hogy a közvélemény előtt napirenden lévő kollégiumi-népi kollégiumi kérdés megoldását előrevigyék. Nem a DISZ és az OM kezdeményező és szervező, alapító szerepét akarják kisajátítani, hanem - mivel a népi kollégiumi kérdés belevág a Hazafias Népfront profiljába és azt az elnökségükkel meg is tárgyalták - azt támogatni, serkenteni s esetleg a szervezésbe belesegíteni akarnak. Segíteni tudnak propagandával - kiadványukban írnak róla; pályázatot hirdetnek egy népszerű kiadványra, amely a népi kollégiumok s általában a kollégiumok tapasztalatait s tudnivalóit, történetét stb. foglalja össze - anyagiakkal, amennyiben országos gyűjtést tudnának kezdeményezni, kb. olyan módon, mint annakidején a NÉKOSZ-t támogató kezdeményezés volt. A jelenlévők véleményére kíváncsiak! Közölte, hogy létre akarnak hozni egy reprezentatív testületet a mozgalom élére (a magánbeszélgetésből kiderült, hogy a testület elnökéül gondolták pl. Illyés Gyulát felkérni) s egy-két bizottságot - amely már nem annyira reprezentatív - a mozgalom tevékenységét irányítaná: ők propaganda és gazdasági-szervező bizottságot javasolnak.
A hozzászólók lényegében támogatták az elmondottakat: az OM azzal, hogy ők pénzzel úgy sem bírnák külön megalapozni a kollégiumi mozgalmat - épület, fenntartás, ellátás - feltétlenül szükség van társadalmi támogatásra. A DISZ képviselője egyetértett, nagy segítséget jelentene a Hazafias Népfront kezdeményezése a DISZ-nek. Felszólaltak támogatóan Donáth Ferenc, Tóth Lajos, Márkus István, a vidéki kollégium részéről is, magam is. Helyesnek tartottam a tervet s hangsúlyoztam, hogy az egész attól függ, hogy a DISZ és az OM mennyire foglalkozik érdemben a dologgal. A DISZ szervezőmunkájától függ az egész terv.
Az elnök illetve előadó összefoglalta s kiegészítette a saját előadását a hozzászólásokkal és javasolt egy előkészítő bizottságot, tagjait ott mindjárt ki is jelölte az értekezlet. Benne volt - úgy emlékszem - Márkus István, Németi a DISZ-ből, az O.M. részéről, a Hazafias Népfront részéről kb. 5 fő, feladatuk részletes tervet készíteni, a bizottság munkáját kijelölni, a reprezentatív testületbe meghívandókat összeírni stb. A megalakulást egy távolabbi időben, ünnepi aktusnak szánták.
A Hazafias Népfront erről a támogató célú mozgalmi kezdeményezésről velem nem tárgyalt, tudomásom szerint más volt NÉKOSZ vezetővel sem. Később, magánbeszélgetés során, de ez már szeptember második felében volt, felvetették, hogy abba a bizonyos reprezentatív testületben Illyés Gyula mellett alelnöki vagy főtitkári szerepet szántak nekem, de érdemben velem erről nem tárgyaltak.
A fenti értekezletről, úgy tudom, rövidített jegyzőkönyv készült, amelyet utóbb megküldtek az értekezlet tagjainak.9
b) A Hazafias Népfront a mozgalom kapcsán más széles értekezletet nem hívott egybe, magam legalábbis nem tudok róla. Az előkészítő bizottság működhetett, mert valamilyen tervezet-félét kiküldtek. Ezt én nem tanulmányoztam. Egészen október 23-ig ezzel az üggyel csak egy alkalommal kerültem kapcsolatba, október 20. táján, Rajkné népi kollégiumi célokra felajánlott az államtól kapott 200.000 forintnyi összeget a Szabad Nép útján. Áthívtak a Hazafias Népfrontba azzal, hogy válaszolni kellene rá. Horváth I., Váczi András, Márkus István és mások voltak ott. Egy közös köszönő levelet írtunk, amelyet kérésükre én írtam alá. Ez a levél megjelent a Szabad Nép október 22. vagy 23-i számában.10
A Hazafias Népfront kollégiumi terve kapcsán meg kell jegyezni, hogy vele egyidejűleg az OM egy rendeletet adott a diákotthonoknak és diákszállásoknak kollégiumokká való átszervezéséről, részletes utasítással - amelyet állítólag a DISZ középiskolai és főiskolai osztályával közösen készítettek el. A hivatalos közlöny példányát épp a Hazafias Népfront értekezletén mutatták be.
Ide tartozik az is, hogy Szücs Ferenc a HM részéről ezidőtájt hívott fel és egy hatalmas mennyiségű honvédségi anyag (ágyak, lepedők, matracok, stb.) kollégiumi célokra való átadás lehetőségét vetette fel, illetve ebben segítséget ígért. Ajánlatát a DISZ-nek és a Hazafias Népfrontnak is közvetítettem.
5. A DISZ Országos Központ tárgyalásai a volt népi kollégiumi vezetőkkel, a DISZ vezetésbe való bevonás céljából.
Ez a téma is annak a folyamatnak az eredménye, amely a májusi TTIT megbeszéléssel indult a népi kollégiumok ügyében. Hollós Ervin, Gosztonyi János és Huszár [Tibor] megnyilatkozása ezen a hivatalos alkalomkor és az azt követő magánbeszélgetésen velem, Gyenes Antallal és Major Lászlóval szemben világosan megmutatta, hogy a DISZ a népi kollégiumi ügyet beiktatta ifjúságpolitikai terveibe, ősztől kezdve pedig a volt NÉKOSZ vezetők, Gyenes Antal, Tőkés Ottó és az én személyemet is, s ahogy most visszatekintek, fokozatosságot látok a népi kollégiumi ügy (DISZ által való) kezelésében, ugyanezt kell tapasztalni a velem és a velünk való bánásmódban.
a) Hollós és a DISZ vezetők rendszeresen résztvettek a NÉKOSZ találkozókon és ezeken hosszas eszmecseréket folytattak ifjúságpolitikai kérdésekről. Minket - Gyenest inkább, mint engem - egyre inkább politikai munkatársuknak kezdtek tekinteni, akikkel alkalomszerűen több kérdést, ifjúságpolitikai kérdést megtárgyaltak. Ilyen ügyben vártuk egy alkalommal Gyenes lakására, ahová el is jött a nyár folyamán Hollós, de késése miatt én már nem tudtam maradni. Gyenessel tárgyalt. Engem is egy alkalommal megkeresett a lakásomon. A témára már nem emlékszem. Talán augusztusban volt. Mindezt azért rögzítem, mert aki ismeri az előzményeket ( 1954/56) az tudja, hogy ez a magatartás milyen jelentős politikai fordulatot jelent Hollós Ervin gondolkodásában, irántunk és irántam, s ez egyúttal a DISZ vezetésére is vonatkozik.
1956 nyara, augusztus-szeptember, e tekintetben úgy látszik, teljes fordulatot jelentett irántunk, írásban, a NÉKOSZ ügy iránt.
b) Szeptember második felében a párt Politikai Bizottsága rehabilitálta a NÉKOSZ-t, s egyúttal utat nyitott új népi kollégiumszerű létesítmények létrehozására. Én sem a rehabilitáció tervéről, sem lefolyásáról semmit sem tudtam s tudomásom szerint más NÉKOSZ volt vezető sem. Én ezidőtájt Csehszlovákiában tartózkodtam. Itthon hallottam szeptember második felében, hogy az egész rehabilitációt a P.B. és a DISZ központ bonyolította le, pontosabban a DISZ központ készítette elő a rehabilitációs szöveget, amelyet a P.B. némi módosítással elfogadott. Ez a tény meggyőződésem szerint nagymértékben fűződik Hollós Ervin és Gosztonyi János tevékenységéhez
c) Október elsején és ekörül a DISZ Intéző Bizottsága sorozatos megbeszélést folytatott az egész ifjúságpolitika megújítására, hibáinak javítására. A megbeszélések - ahogy értesültem - napokon keresztül folytak. Ezek egyikére hívtak meg, ahol Köböl József is résztvett, ott volt néhány író, Kuczka, Márkus, egy általam nem ismert író és mások, meg a DISZ Intéző Bizottsága teljes számban. Én rövid ideig tartózkodtam ott, kb. egy órát, felszólalni nem volt módom. Politikai szempontból itt két dolgot figyeltem meg: 1.) a tárgyalás lazaságát, nem módszeres voltát, úgy kezelték az egész ifjúságpolitikai kérdést, mintha akkor kellett volna kitalálni, 2.) a DISZ vezetőség ráhagyatkozását a vendég-tárgyalófelekre, mintegy onnan várva segítséget. Ma, visszagondolva, az egész tárgyalást mint a DISZ vezetés egyik bomlási tünetét tudom értékelni.
d) Gosztonyi János megjegyzése október közepetájt a népi kollégiumi ügy kapcsán: "lehet, hogy az egész ügyet nektek magatoknak kell megcsinálnotok".
Ezt követően jutott tudomásomra, hogy a DISZ első titkára és mások is lemondtak.
e) A kollégiumi előkészítő bizottság bemutatása előtt és után közvetlenül 20. tájt célzás formájában, azután konkréten sor került személyünk (Gyenes, Tőkés, Kardos) bevonására való tárgyalásra. Hollós Ervin és Gosztonyi János a DISZ országos központjában közölte hármunkkal, hogy rövidesen összehívják a DISZ központi vezetőségét és minket meghívnak rá. Konkréten felvetette a DISZ központi vezetőségében való részvételünket. Mindhármunkat, engem mindenesetre, meglepetésként ért ez a politikai szerepvállalás lehetősége. Annál is inkább, mert szinte azonnal beleegyező választ vártak tőlünk. Mindhárman vonakodtunk: Gyenes is, Tőkés is, jómagam is, a saját munkánkra hivatkoztunk, és a legteljesebb joggal, hiszen évek óta speciális tudományos szakterületen dolgoztam, az előtte való hónapban neveztek ki a Néprajzi Múzeum igazgatójának. Jellemző, hogy Hollós főként Gyenest és Tőkést forszírozta. Végezetül nem zártuk le a tárgyalást. Abba belementünk, hogy a központi vezetőségi tagságot elfogadjuk, mert, ha időszaki munkával jár is s ritkábban s nem kell főhivatásként tekinteni. Az IB tagságra vonatkozóan mindkét részről az volt az álláspont, hogy meggondoljuk, Hollós kifejezetten kért bennünket, hogy igenlő döntésre jussunk és a központi vezetőségig határozzunk. Úgy emlékszem, hogy azt a beszélgetést aznap vagy másnap követő népi kollégiumi esten (Petőfi kollégium!) ez a téma ismét felmerült DISZ központi vezetőségi tagok (mint pl. Győrffy Béla - az talán az IB tagja volt?) részéről, megintcsak döntést sürgetően. Itt vált ismeretessé - de ezt Hollósék is említették, hogy a központi vezetőségbe rajtunk kívül Márkust és Tánczos Gábort is bevonják. Tehát - erre nem emlékszem pontosan - hogy az említett esten már felmerült az utóbbiakkal egy beszélgetés terve, ahol döntésre kell jutni a DISZ-t illetően.
f) Így jött létre 22-én este 6-fél 7 tájban lakásomon az a találkozó, ahol résztvett rajtam kívül Gyenes Antal, Tőkés Ottó, Márkus István, Tánczos Gábor és Losonczy Géza.
Amint előbb említettem, a megbeszélés összehívásának körülményeire nem emlékszem pontosan. Gyenes, Tőkés Ottó és az én találkozásomat már-már Hollóséktól a DISZ-ből jövet elhatároztuk, de sem időben, sem helyben nem egyeztünk meg. De 21-én délelőtt megérkezett a DISZ express meghívója (talán távirat)11 a 23-i déli 2 órára összehívott rendkívüli központi vezetőségre. Én erre telefonon érdeklődtem Gyenesnél, aki hosszabb betegszabadságra készült, 22-én vagy 23-án szándékozott elutazni és felvetettem, hogy dönteni kell a DISZ kérdésében, - úgy emlékszem, hogy ezúttal azt is említettem, hogy Tánczos felhívott ugyanezen ügyben s találkozni akart és el akarja hívni Losonczyt is. Gyenessel megegyeztünk 22-ében és hogy Tőkést ő értesíti, úgy emlékszem, hogy Losonczyra nézve is. Márkus meghívásának körülményeire még kevésbé emlékszem, de vele is telefonon beszélgettem, vagy ő hívott, vagy én őt.
Az adott időpontra csak Márkus István érkezett meg pontosan, egyidejűleg engem a párt országos központjából Orbán [László] hívott személyesen telefonon, hogy azonnal menjek be hozzá igen fontos ügyben. Szabódtam, hogy nem érek rá, de mivel halaszthatatlannak mondta az ügyet s autót küldött, azonnal indultam. Márkust kértem, hogy fogadja az érkezőket, s ha késnék vagy elmaradnék, tárgyaljanak.
Meglepetésemre Orbánnál találtam Gyenest, Tőkést és Nagy Tamást. Amint kiderült a másnapra tervezett ifjúsági tüntetés megakadályozására hívott egybe bennünket s tanácsot, segítséget kért. (Ezt a témát ott részletezem.) Tárgyalás közben telefonon hívtak, kiderült a lakásomról, sürgettek annál is inkább, mert tudtukra adtam, hogy Gyenes és Tőkés is ott vannak velem. Még kétszer sürgettek, utóbb azzal, ha nem megyünk, Tánczos, Losonczy elmennek. Ekkorra mi is végeztünk és autóval lakásomra mentünk.
A megbeszélés megítélésem szerint fél óránál nem tartott tovább. Tárgyra tértünk. KV-IB tagság. Abban megegyeztünk, hogy a KV tagságot elfogadjuk. Az IB tagságnál huza-vona volt. Gyenes nem akart szerepet vállalni az IB-n belül. Tőkés és én is vonakodtam. Mindhárman ahhoz kötöttük a részvételt, hogy együttesen veszünk részt. (Hollósék egyébként ezt is kívánták!) Gyenes végül is nemet mondott az IB tagság felajánlásának, mert ő mezőgazdasági szakember akar maradni, Végül is úgy döntöttünk, hogy Gyenes csak KV tag lesz és Tőkés meg én, amennyiben napirendre kerül és megválasztanak, az IB tagságot is elvállaljuk. Ekkor merült fel, hogy az IB rekonstrukció során az elsőtitkári funkció betöltésére is sor kerül, illetve az egyik IB funkció eleve így merülhet fel. A jelenlévők személyem mellett kötöttek ki, én Tőkés személye mellett s rövid időn belül Gyenes is. Én megmagyaráztam, hogy ezt a funkciót, ha felmerülne, semmilyen körülmények között nem vállalom, mert ekkora felelősséget nem tudok vállalni s ha erőszakolják, úgy az IB tagságot sem, ahhoz a tényhez is, hogy mindhárman vegyünk részt, azért ragaszkodom, mert ekkora felelősségre vállalkozni, mint az ifjúsági szövetség ügyei, egyedül, vagy ketten nem merek; magyaráztam érvként azt is, hogy személyemet nem ítélem meg úgy, hogy az kizárólagosan alkalmas lenne - politikailag - a DISZ vezetésére (személyemet nem rehabilitálták s megítélésében igen is, nem is volt a köztudatban), végül is az IB tagságon kívül szakmai munkámat is meg akartam tartani, s ez az elsőtitkári munka mellett, lehetetlen.
Tőkés Ottó, miután ellenállt, semmilyen körülmények között nem akarta vállalni. Érvei: nem vett részt eddig közvetlen ifjúsági szervezet vezetésében s egyéni természetében is akadályokat látott. A mellette való érveket nyomosította politikai érettsége, irányító szerepkörben való rutinja s végül is az, hogy a Rajk-ügyben 5 évet ártatlanul ült. A megbeszélés személye mellett döntött. Jelentős volt Losonczy tekintélye, aki végülis személyét nyomatékosította. Tőkés egyetlen kikötése az elvállalást illetően az volt, hogy mi mindnyájan, mint megválasztandó KV-IB tagok támogassuk, nélkülünk nem vállalja el. A beszélgetés végén - már menőfélben - vagy Márkus vagy Tánczos felvetette, hogy javasolni kellene a KV-ben, esetleg Losonczy DISZ elnökké választását. Erre a felvetésre csak Losonczy reagált, azzal, hogy ezzel várjunk, olyan módon, mint aki nem tudja eldönteni, hogy jó vagy rossz terv. Ebben nem is történt állásfoglalás.
E téma mellett azért időztem ilyen részletesen, mert belőle kiderül s a magam nevében állítom, hogy a felmerült DISZ funkcióváltás nem az én vagy a mi politikai szándékunkból fakadt, hanem ezt így állították elénk s ez a döntés számomra s Gyenes-Tőkés számára is komoly lelkiismereti probléma volt. Annál is inkább, mert láttuk, éreztük, hogy bennünket a DISZ-nek egy ilyen válságos pillanatában akarnak bevonni és igen nehéz feladatot kell elvállalnunk. Be kell vallani, hogy Losonczy állásfoglalása igen jelentős volt abban, hogy így előzetesen igent mondtunk. Ő azzal érvelt, hogy erkölcsi kötelességünk elvállalni a felajánlott lehetőséget, mert ez nagy segítséget jelent a politikai kibontakozáshoz. Nem kétséges, hogy ő itt az ellenzék álláspontjára gondolt, bár ez, ez alkalommal nem került kifejezésre.
(Jellemző a mi állásfoglalásunk kényszerűségére pl. egy szubjektív tény: 22-ről 23-ra virradó éjszaka, úgy 4 óra tájban hajnalban telefonon felhívott Tőkés Ottó felesége, akinek férje tőlünk való hazatérte után elmondta a történteket. Egészen nyers élességgel szemrehányást tett nekem és nekünk [Gyenest emlegette], hogy férjét hagytuk ilyen állásfoglalásra jutni, rábeszéltük, tönkretesszük, elpusztítjuk stb. Ő ezt meg fogja akadályozni, kerüljön ez bármibe. Szavain és érvein érződött, hogy e mögött a kitörés mögött Tőkés aggodalmai is ott vannak. A jelenetet közöltem reggel Gyenessel is, aki azt hiszem, utána beszélt a Tőkés családdal.)
6. Tárgyalás Hegedüs András miniszterelnökkel - a Györffy kollégium idős tagjaival együtt. Október 10. táján, a közgazdasági egyetem rektorhelyettes szobájában. Jelen volt Hegedüs kívánsága szerint kb. 25 idősebb Györffy kollégista. (László Imre, Sipos Gyula, Horváth Lajos, Mészáros Sándor, Gosztonyi János, Fazekas Béla, Kelemen Zoltán, Tőkés Ottó, Major László stb.) Ezt a beszélgetést vagy politikai eszmecserét Hegedüs még az év júliusában a nála történt nagy NÉKOSZ találkozó engedélyezése során vetette fel. Október elején a közgazdasági népi kollégisták találkozóján meg konkréten megkérte László Imrét, hogy hozza össze ezt a beszélgetést. László előzetesen megmutatta nekem az összehívandók névsorát és kisebb korrekciókkal egyetértettem vele. A meghívást ő bonyolította le. A beszélgetés kb. este 8-tól éjjel 2-ig tartott. Témája a politikai élet minden területét érintette. Számomra és a jelenlévők többsége számára politikai információ jellegű volt, számára pedig az értelmiség, volt barátai, társai és elvtársainak véleménye a folyó politikai kérdésekről. A beszélgetés nyílt volt néhol heves. Emlékezetemben leginkább 3 téma maradt meg.
Felvetette és megkérdezte - később ezt az egész komplexust ki is fejtette - Rákosi törvény elé állításának a kérdését. Helyeselnők-e? Erre inkább visszakérdezéssel válaszoltak a jelenlévők, jellemzően nem foglaltak állást, nem mertek állást foglalni. Hegedüs sem foglalt állást, nyitvatartotta ezt a lehetőséget s Rákosi tragédiáját emlegette. A kérdés felvetése és a vele kapcsalatos fejtegetések számomra érdekesek és meglepőek voltak, t.i. a párt felső vezetésének október elején Rákosi törvény elé állítása is a gondjai közé tartozik.
Felmerült a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának a problémája. Hegedüs világosan megmagyarázta, hogy itt tartózkodásuk szükségszerű, saját védelmi erőnkkel a legkisebb imperialista támadásnak, rajtaütésnek sem tudnának ellenállni. Illusztrálta ezt az imperialista repülők berepülésével. A kollégisták ezt a kérdést nem vitatták, Hegedüs magyarázata nem hagyott kétséget.
Hegedüs részletesen elmagyarázta az uránium-bauxit problémát számokkal, tervekkel együtt: itthon nem tudjuk feldolgozni, másodrendű értékű, 5-10 évig kereskedelmi forgalomba bocsátjuk, míg a hazai erőmű megépül és itthon használjuk fel, most, a kísérleti stádiumban lévő feltárás termését eladjuk a Szovjetuniónak világpiaci áron felül. Ez a kérdés nem okozott problémát.
Szó esett továbbá a mezőgazdaságról, iparról, kultúráról, a népi kollégiumokról stb. Én hosszabban nem szóltam, inkább Hegedüs mellett ülvén az ő kérdéseire válaszoltam közvetlenül, közös tárgyaláson kívül, illetve neki magyaráztam.
A beszélgetés végén Tőkés a kultúra, a kollégium stb. kérdések kapcsán felvetette az én személyi rehabilitációm kérdését.
A Hegedüssel való megbeszélésnek számunkra és számomra az volt a jelentősége, hogy egy sor kérdésben magyarázatot kaptam, de ami lényegesebb, az az volt, hogy az adott problémák megoldására vonatkozóan is fel lehetett figyelni a párt- és államvezetés szándékára. Hegedüs gondolkozása július és október között nagy utat tett, ez kitűnt a velünk kapcsolatos magatartásából. A júliusi bizalmatlanság mintha eltűnt volna.
7. A DISZ Petőfi körével való kapcsolatom.
A DISZ Petőfi körével 1956-ban, a Petőfi kör MEFESZ találkozóján jutottam kapcsolatba (április vége, május eleje). Tánczos Gábor hívott fel munkahelyemen, a Néprajzi Múzeumban, mutatkozott be (szó szerint is) és érdeklődött a meghívásom iránt. Amikor arra hivatkoztam, hogy nekem személy szerint semmi kapcsolatom nem volt a MEFESZ-szel, a kollégista MEFESZ tagokra utalt s rájuk hivatkozva számított eljövetelemre. Tánczos Gáborra mindvégig és mindaddig úgy emlékeztem - egy évig volt györffysta - mint egy meglehetősen merev, sérült lelkületű, komor emberre (ezek voltak a kollégista társai benyomásai is róla), akinek a politikai gondolkodását is egy "balos", túlzó vonás jellemezte. A NÉKOSZ felszámolása során - amint hallottam - ilyen, kíméletlen és igazságtalan magatartást tanúsított. 1948-1956 között egyszer-kétszer futólag láttam és összeütődtem vele, de az előbbi benyomások távoltartottak tőle. Közben hallottam, hogy ő is végigjárta a maga személyi és társadalmi megpróbáltatásait.
A MEFESZ találkozón láttam újólag. Magatartása velem szemben igen barátságos volt, de - ez is azóta is mindvégig merev, amolyan tanár-tanítvány-féle, sokat adott a véleményemre, segítségemet kérte, szolgálatkész volt - majd mindig indokolatlanul.
A találkozón vetette fel a népi kollégiumi találkozó tervét, mint olyat, amelyik beleillik a kör és a DISZ terveibe. Ugyanis a haladó volt ifjúsági mozgalmak sorozatos találkozóit - a DISZ-hez való közelebbhozás végett - rendezik meg. Ezzel kapcsolatos vallomásaim és tények ismeretesek. A kis NÉKOSZ-találkozó révén, gyakran hívott, keresett meg s találkozott velem és a NÉKOSZ volt vezetőivel. Ezeknek a során, a Petőfi kör terveiről és előadásairól tájékoztatott s alkalmasint véleményemet kérte, tippeket várt tőlem. Így vetettem fel vagy a májusi vagy a júniusi programjába: egy pestkörnyéki, jólműködő tsz meglátogatását és ennek kapcsán a helyszínen a tsz problémák megbeszélését. De jellemző volt a körre, hogy az ilyen elmélyültebb vállalkozásra nem volt jelentkező és a látogatás elmaradt. Gyakran hívott a Petőfi kör vitáira, amelyet az ő hívása nélkül is megtettem, mert érdekeltek. A Petőfi kör vezetőségének egy része népi kollégistákból állott. Úgy június tájt két ízben is megkért, hogy két volt kollégistának (Hardi Gyula és Horváth Teri színésznő) legyek szíves telefonáljak, hogy járjanak el a Petőfi kör vezetőségi ülésére s támogassák az ő általa benyújtott terveket (úgy emlékszem, hogy belső vitákról tett említést). Első ízben megtettem, Hardinak telefonáltam, Horváth Terinek üzentem, másodízben nem, mert sértett (és nem rám tartozónak ítéltem meg) hogy velem intézkedik. Minden bizonnyal "tekintélyemre" óhajtott támaszkodni. Még egy ilyen kérés szívesség formájú ügyét intéztem el: kérésére felhívtam - miután nyilván tudta, hogy ismerem-e Balogh Elemért és közvetítettem azt a kívánságát, hogy Balogh a filozófiai vita során ne támadja élesen Lukács Györgyöt! Balogh azt válaszolta, hogy ez nem volt szándékában, de az igazságot megmondja. T.i. hogy Lukácsék a politikai pártiskolai oktatókat és oktatást lebecsülték, bár erre ők is okot adtak. Egyben ő is kérte, hogy Lukácsék is objektívek legyenek. (A vita ismeretes.)
A Petőfi körnek egyébként tagja nem voltam, a tavaszi-nyári vitáin mint hallgató felében-egészében résztvettem, ősszel csak az egyik pedagógiai vitán; fel nem szólaltam sohasem. A Petőfi köri NÉKOSZ vitán sem vettem részt, nem is tudtam ilyen tervről, előzőleg arról volt szó, hogy a NÉKOSZ ügyet a pedagógiai vitán tárgyalják meg. Ezidőtájt Csehszlovákiában voltam.
Említést kell tennem a párt Petőfi kört illető (június végi?) kritikája kapcsán egy esetről. A kritikát követő reggelen felhívott Hegedüs [B] András (Tánczos helyettese) hogy sürgősen keressem meg Tánczost a lakásán fontos ügyben, időt is mondott. Kiderült, amikorra odaértem, hogy jégrevitt, azaz hiába fárasztott, mert ott a Petőfi kör tagságának egyik része gyülésezett és már elmenőben volt a Petőfi kör ülésére, ahol a pártkritika kapcsán állást kellett foglalniok, pontosabban önkritikát gyakorolniok. Ezt a témát már érkeztem előtt tárgyalták meg s ahogy kivehettem, erős ellenállás volt bennük a határozattal szemben. Menőben Tánczos megkockáztatott egy olyan kijelentést is a többiek előtt, hogy "ha kell, a Petőfi kört kiviszi az utcára". Ez bennem akkor igen erős visszatetszést keltett, úgyhogy erősen helytelenítettem és jeleztem, hogy az ilyen álláspont milyen veszélyeket rejt magában. Tánczos láthatólag észheztért és visszakozott. Utána a kör tagjai elmentek az ülésre, én pedig hazamentem a szintén odacsődített Fekete Sándorral. Egyébként ez alkalommal jelen voltak: Tánczoson kívül Fekete Ferenc, Bohó házaspár, Hegedüs András (II), egy történész, akit ismertem s még ketten-hárman, de lehet, hogy mások már előbb mentek el.
A Petőfi kör kapcsán említenem kell: hogy június végén telefonon felhívott Lakatos Imre matematikus és kért, hogy látogassam meg őt és családját, ami azért volt meglepő, mert annak előtte nem voltam ilyen meghívásos kapcsolatban vele s se én, se ő nem hívtuk egymást. De mivel erősködött, igent mondtam és elmentem. Ott találtam Mérei Ferencet, akivel ezúttal találkoztam 1948 óta először, egy ismeretlen, szakállas férfit, akit itt mutattak be, Gimes Miklóst, utánam érkezett Pataki Ferenc és felesége s talán még valaki. Kiderült, azért hívtak, hogy megbeszéljük az állítólag július elejére tervezett pedagógiai vitát a Petőfi kör ülésén. A beszélgetés részletes tartalmára már nem emlékszem, engem is arra kértek, hogy a kollégiumi ügyben szólaljak fel. S a többiek is a maguk reszortjában. Az egész találkozásra utóbb is visszagondolva, világos volt, hogy Méreiék eleve állást akartak foglalni a pedagógiai kérdésekben, csak az nem volt érthető, hogy mit keresett ott Gimes. (Tudtommal ő nem pedagógus.)
A Petőfi körről, vitáiról szólva, meg kell mondanom, hogy hatással voltak reám, ezek között is leginkább a filozófiai vita, Lukács György felszólalása.
A népi kollégisták, ahogy megfigyeltem, jelentős számban látogatták a vitákat, minden bizonnyal az ő gondolkodásukat is erősen befolyásolta, ellenzéki irányba.
8. Október 22-ről szólva, két dologról kell még írnom.
a) Este 6 óra tájt, miközben én a DISZ funkciók eldöntése ügyében Gyenest, Tőkést, Márkust, stb. vártam otthon - behívtak a pártközpontba, Orbán telefonon, igen sürgős indoklással. Ott találtam meglepetésemre - ezt telefonon nem mondták be - Gyenest, Tőkést és Nagy Tamást. Orbán közölte, hogy másnapra az ifjúság, az egyetemek demonstrációra készülnek a lengyelek melletti szimpátia tüntetésre (az egész tüntetésről egyébként akkor értesültem), és félő, hogy a lengyel követség a szovjet követséggel szemben van - a felizgatott diákság a szovjet követség előtt nacionalista és szovjetellenes tüntetést rendez. Mi módon lehetne ezen segíteni? Annál is inkább, mert tudomása szerint az Írószövetség nevében provokátorok járják be a diákotthonokat (Orbán a Képzőművészeti Főiskola diákotthonát említette) és a másnapi tüntetésre szólítják fel a diákokat. Ugyane témát már előttem tárgyalta az említettekkel. Válaszomat megelőzve Tőkés ismételte az ők már elhangzott véleményét, hogy a tüntetést letiltani nehéz, kézbe kell venni (itt a DISZ-re és az Ifjúsági Szövetségre gondolt) másutt a város más részében, esetleg a Műegyetem zárt tömbjében kell engedélyezni s így levezetni a tömeghangulatot. Orbán felvetette, hogy mi (volt népi kollégiumi vezetők) esetleg végigjárnánk a diákotthonokat és lebeszélnénk a diákokat a tüntetésről. Erre mindnyájan azt válaszoltuk, én a magam nevében is, hogy ezt megtehetjük, de ennek semmi eredménye nemlenne, a diákságtól 8 év óta elszakadtunk, az utolsó népi kollégista garnitúra, amely még emlékezhetne ránk, már évek óta elhagyta az egyetemet, nem ismernek bennünket s mi sem őket, nem hallgatnak ránk. Orbán - úgy látszott - ezzel egyetértett. Én javasoltam: a Szabad Nép cáfolja meg az írószövetségi provokációt (ezt Orbán állította) ami a másnapi, 23-i számban meg is jelent. Ugyancsak a Szabad Nép cáfolja meg azt a rémhírt, ami Orbán közlése szerint a diákságot felizgatta, t.i. hogy a szovjet csapatok megtámadják Varsót. Orbán egyetértett ezzel, de a sajtóban nem láttam nyomát. Harmadjára ugyanazt javasoltam, mint Gyenes-Tőkésék: a diákság felizgatottságát vezessék le úgy, hogy a párt ifjúsági szövetsége vegye kezébe a kezdeményezést és másutt, esetleg naggyűlés formájában tereljék el az ifjúság figyelmét; illetve csillapítsák le. Ezután Gyenessel, Tőkéssel eltávoztunk.
b) 22-én este közvetlenül a DISZ ügyben történt megbeszélés befejezése előtt felhívott a lakásomon Tóth Ede volt Györffy kollégista, tanársegéd a történészkaron, azzal, hogy beszélni szeretne velem, s rövid időre fel szeretne hozzám ugrani. El akartam hárítani, de annyira erősködött, hogy fontos, hogy feljöjjön és rövid ideig fog nálam lenni, így beleegyeztem. Fél óra múlva - mondtam. Az elbúcsúzkodó Gyeneséket, Márkusékat, Losonczyékat lekísértem az utcára s ott találkoztam s az elmenők üdvözölték őket. Kiderült, hogy Tóth Ede nemcsak maga, hanem történész szemináriuma 3-4 felsőéves tagjával készül engem meglátogatni - politikai eszmecsere végett. Jobb híjján feljöttek a lakásomra és egy politikai beszélgetés kezdődött közöttünk. A téma, mint kiderült - a másnapra tervezett tüntetés kapcsán - a magyar politikai fejlődés útja, a kibontakozás kérdése. Tóth keveset beszélt, csupán annyit jelzett, hogy diákjai kíváncsiak a véleményemre, azért jöttek fel ilyen későn és erőszakos módon. Én kifejtettem, hogy nehézségek és problémák vannak a párt előtt, de szerintem a megoldásnak megvannak a reális feltételei, össze kell hívni rövidesen (tavaszra) a pártkongresszust, azt megelőzően meg kell tartani újólag a vezetőségválasztásokat, a kongresszuson megválasztott új K.V. és az ebből választott P.B. megoldhat minden problémát. Az ifjúsági követelések kapcsán igen helytelenítettem, hogy felmerült a szovjet csapatok kérdése és általában a szovjetellenes hangulat (Hegedüs A. és Orbánnal folytatott tárgyalás), amennyiben e vonatkozásban probléma lenne, az új K.V. ezt is rendezheti. Meglepetésemre igen heves vitába kezdtek velem, azzal érveltek, hogy a közvélemény már rég túl van ezen, különösen a diákság és hogy én elmaradott vagyok. Arra az aggodalmamra, hogy e hangulat veszedelmeket rejt magában, ismét rákezdték, hogy ez az egész diákság nyílt követelése. Általában egész érvelésüket és magatartásukat ez az "elszánt radikalizmus" jellemezte. Tóth nem foglalt jelenlétemben állást, csak azt erősítgette ő is, hogy ez tény, a diákság így gondolkodik. Az eszmecsere után Tóthék elmentek, diákjai nevét nem ismerem, sem szerepüket október 23. után. Tóthtal ezután egyáltalán nem találkoztam. A diákok magatartása ekkor engem igen meglepett s csak az októberi események alatt értettem meg jelentőségét. A Tóth Ede-féle látogatás nyitjára azonban rájöttem. Október 13-án a Györffy kollégium estélyén hallottam, hogy október 6-ána Rajk-temetés után a diákok többszázas csoportban tüntettek a Sztálin szobornál Sztálin ellen, éljenezték a szomszédban lévő jugoszláv követséget és a Sztálin úton12 elhaladva a szovjet követség előtt a független Magyarországot kiáltozták. (Lehet, hogy Tóth Ede mesélte el az egészet.) Én ezt hallva - Tóth Edét elkapva - a mulató társaság közepette szemrehányást tettem neki és azt hiszem, meg is sértettem (pedig egyébként jó barátság köt össze vele), mondom: "ti is jól nevelitek az ifjúságot", s nem számoltok vele, hogy milyen súlyos következményekkel járhat az ilyen magatartás. Tóth Ede mentegette magát, hogy ők, tanársegédek, nem tehetnek erről, ez az ifjúság magatartása, ezek a tények, quasi az ifjúságot - egyetemi hallgatóságot - nem elégíti ki az a politikai huzavona, amit tapasztalt.
Tóth Ede 22-én este a tüntetés előestéjén azért erőszakolta ki velem a tanítványaival történő beszélgetést, hogy magát tisztázza előttem, hogy az ifjúság zöme tényleg így gondolkodik s - talán, hogy rám is hasson.
Ezt az esetet el kellett mondanom, hogy magatartásomat és gondolkodásomat október 23-a előtt közvetlenül - ismertessem. Az egyetemi hallgatósággal egyébként ugyanúgy az egyetemekkel semminémű kapcsolatom nem volt. A NÉKOSZ-kérdés felvetése az egyetemeken, azaz az új népi kollégiumok létesítése, népszerűtlen volt, újabb diszciplínáktól, terhektől, kötelezettségektől féltek a diákok a terv hallatára. Erről győzött meg egyetlen beszélgetésem szeptember végén a Zrínyi leánydiákotthonban, ahová Barek József bölcsész párttitkár és Csikiszász Istvánné PB titkár hívott meg, akik jelen voltak, 30-40 egyetemi hallgatóval együtt. Kizárólagosan nevelési, kollégiumi kérdésekről volt szó s bizony a diákok nemigen értették s amit értettek, az sem igen rázta fel őket.
Kardos LászlóOktóber 23-a. Déli 12 óráig a munkahelyemen, a Néprajzi Múzeumban tartózkodtam, ebédeltem és utána a DISZ országos központjába indultam a K.V. ülésre. Ott értesültem az előző este tárgyalt tüntetés helyéről, betiltásáról. A DISZ vezetői ott közölték, hogy interveniáltak a betiltás ügyében és ennek eredményeképpen (így mondták) a betiltást visszavonták. Nyilatkoztak arról, hogy a demonstrációt magukénak ismerik el és javasolták, hogy a DISZ K.V. álljon az élére (2 óra); a K.V. elfogadta a javaslatot és elindult megkeresni a tüntető ifjúságot. Megkésett! 1 órai ide-odacsavargás után a Bem-téren szétbomlott az egész DISZ KV. A központból azzal jöttünk el, hogy a tüntetés után 7 órakor este a K.V. megkezdi ülését.1957. okt. 15 - nov. 3.
5-fél 6-ig több KV taggal és ismerőssel a Bem-téren tartózkodtam, majd Szabó Pál író vitt át kocsijával nagy körrel a parlament elé. Innen negyed-fél óra múlva elváltam és gyalog hazamentem valamit enni és hogy onnan még időben érkezzem a DISZ központba. De előbb felhívtam a DISZ-t, ahol közölték, hogy a KV-t másnap reggel 9 órakor folytatják, ezt üzeni Gosztonyi János. Hazulról felhívtam Sipos Gyulát az Írószövetségben - lehet, hogy ő hívott - mert érdeklődött a KV-ról. Közöltem, hogy elhalasztották. Ő invitált, hogy menjek át hozzájuk és közölte, hogy 8 órakor Gerő Ernő beszél a rádión. Nem lévén rádióm, szívesen mentem.
Az Írószövetségben óriási tömeg volt együtt. A Gerő-beszédet felháborodással fogadták. Az Írószövetségben hallottam, hogy a tüntetés tovább folytatódik a Sztálin szobornál és a parlament előtt. Az írók szétszéledtek, én Kuczkáékkal egy autón a parlamenthez mentem. Ott hallgattam meg a Nagy Imre beszédet, velem együtt volt Mészáros Sándor, Sipos Gyula és mások. Nagyon vegyes érzelmekkel hallgattam Nagy Imrét, a füttyök és a gúnyos, ellenséges megjegyzések itt is tömegével hangzottak, sőt, itt-ott majdnem összeakaszkodásra került a sor. Pedig mi az Alkotmány utca torkolatánál, a tér peremén álltunk. Az oszlás során több fiatalember tolakodott befelé az oszló tömegbe s azt kiáltozta, hogy "tankokkal ölik a rádiónál a népet". Ekkor hallottam először a rádió előtti tüntetésről, a megjegyzéseket nem hittem el, (10 óra) azt hittem, hogy provokátorok, azt meg is mondtam Siposnak. Az Alkotmány utcában elváltunk Siposéktól, akik az Írószövetség kocsiján mentek el. Én gyalog kimentem a Kiskörútra a Marx-tér felé. Útközben már teherautókat láttam fiatalkorúakkal teli s ordítozták, hogy "ölik a magyarokat a rádiónál"! A Marx téren betértem a Tejvendéglőbe,13 és megvacsoráztam. Kijövet Alexits tanársegédével, egy ismerős matematikussal találkoztam (a neve nem jut eszembe) s vele negyed-fél órát elbeszélgettem, részint semleges témáról, részint a tüntetésről. Majd elválva tőle, villamosra vártam a Scala14 mozi előtt, mivel a Kiskörúton nem járt villamos. Ez utóbbiakat azért részletezem szinte ilyen feleslegesen, hogy lerögzítsem: nékem még akkor sem, fél 11-11 óra tájt sem volt világos képem a tüntetésről, s abban az illúzióban voltam, hogy a tömeg végülis eloszlik. Én akkor hallottam - itt a megállónál, hogy a Rákóczi út felé nem lehet menni, mert a rádió körül harcok vannak s igen sok a sebesült. Elindultam gyalog a Kiskörúton a lakásom felé. Mellettem magyar tankok robogtak el - vagy 5-6 - s jellemző a járókelők hangulatára, hogy szemeteskocsikat, köveket dobáltak elibéjük, már itt fent - a Marx-tér magasságában. A Kiskörúton, végig a tömeg a rádió körüli eseményeket tárgyalta. A Tanács-körúton az Ady mozival átellenben, közel a Rákóczi út sarkához, az Astoria sarkán óriási tömeg állt. Itt találkoztam az eseményeket figyelő jugoszláv kultúrattaséval, Milovanovval, aki a társaival sétált. Meglátott és megállított, véleményemet tudakolta. Megdöbbenésemnek adtam kifejezést. Mellettünk egy csoport röpcédulát szór s valaki hangosan kezdi olvasni. A cédula elvtársak megszólítással kezdődött, erre a kivülállók lehurrogták: mi az, hogy elvtársak? Erre jegyezte meg Milovanov, és ez nagyon megmaradt a fejemben: "Ez már nem szocializmus" - majd hozzátette, "Ez a következménye, ha egy országban szocializmus címén tartósan ártanak a szocializmus ügyének". A jugoszlávoktól elváltam és befordultam a lakásom felé, a Kossuth Lajos-utca és a Semmelweis-utca sarkára. Itt és a Kossuth Lajos-utcában tartózkodtam a házbeliekkel kb. 1 óra hosszat. Ekkor folyt előttünk a piliscsabai katonák egy százada gépkocsizó és gyalogos kényszerű és önkényes lefegyverzése, szétzüllése. - Fél 1 óra tájt felmentem a lakásomra.
Október 24-re virradó éjszaka nem aludtam, feldúlt lelkiállapotban voltam, nem tudtam, mitévő legyek. Jellemző rám, hogy arra gondoltam, hogy másnap (ekkor még meg voltam győződve róla, hogy reggelre a rádiónál lévő fegyveres konfliktust réges-rég lezárják) esetleg szerepet kell vállalni a DISZ-ben, mely ezt a felizgatott és szétzüllött diákságot hagyja ránk politikai nevelés végett. És ez semmiképp sem tetszett. Izgatottságomat az éjszakai telefonok csak fokozták.
2-3 közt felhívott Márkus István az Írószövetségből s közölte velem, hogy feleségével, Jászai Ilonával telefonkapcsolatban van a pártközpontban és elmondta meglepetésemre, hogy Nagy Imrével tárgyal a pártvezetőség és hogy rniniszterelnöknek választották meg s hogy most egészítik ki a PB-t és a KV-t, valami jelölőbizottságról beszélt, amelynek rövidesen el kell végezni a jelöléseket. Közölte, hogy ha valami újat megtud, újra hív. Megadta Jászai telefonját is. Ezt én Gyenesnek szintén megtelefonáltam.
4-fél 5 tájt Jászai Ilonával beszéltem telefonon (azért írom így, mert nem emlékszem, én hívtam-e vagy ő jelentkezett). Sírva közölte a rádió körüli eseményeket s hogy nem tudnak másképp úrrá lenni a helyzeten, mint a szovjet csapatok segítségével. Úgy emlékszem, valami említést tett a munkástanácsok alakításáról is.
5-6 között ismét jelentkezett Márkus és közölte velem a PB és a KV-ban történt átalakulásokat, amit én Gyenes Antalnak szintén megtelefonáltam.
Reggel a szomszédok rádióján hallgattam meg Nagy Imre nyilatkozatát a fegyveres harc jellegéről, a szovjet csapatok beavatkozásáról, a statáriumról.
Az egész napot egyébként a házban, a lakásomon töltöttem, az utcára nem lehetett kimenni, mert körülöttünk harc folyt. Többnyire a szomszédban hallgattam a rádiót és tárgyaltuk az eseményeket.
8-fél 9 tájékán felhívtak telefonon, de lehet, hogy korábban valamivel, Tóth Lajos és a következő meghökkentő dologgal állott elő: azonnali segítségre van szükség, tudok-e Nagy Imrével kapcsolatot teremteni és előadja, hogy ő (akkor) a Fővárosi Könyvtár előtt áll s látja, hogy a Szabadság-híd felől a Vámház-körúton többszáz főnyi egyetemi hallgató zászlókkal, fegyvertelenül közeledik a Calvin-tér felé, félő - mondta - hogy ezek most belekerülnek a tűzbe (két tűz közé kerülnek - úgy magyarázta, hogy a Dunapart vonalától szovjet tankok tüzelnek - innen felől meg magyar tankok). Segíteni kell, nehogy elpusztuljanak. Nagy Imréék állítsák le a szovjet tankok tüzét, hogy a diákokat figyelmeztetni, vagy kivonni lehessen. Meglepetésemben a közlés realitását egyáltalán nem mérlegeltem, csak azt, hogy tényleg segítsek. Tóth Lajos azt is közölte, hogy a pártközpontból menjen ki valaki parlamenternek a Fővárosi Könyvtárhoz, ő ott lesz. Az én válaszom az volt: hogy azt nem tudom, hogy kapcsolatot tudok teremteni Nagy Imrével, de a pártközponttal megpróbálom, lehet, hogy Jászai számát akkor mondtam meg neki - jelezve, hogy oda telefonálok. Jászait felhívtam és elmondtam Tóth Lajos közlését. Erre ő megadott egy telefont, hogy azon hívjam Nagy Imrét, hívtam, egy női hang vette át, nevet kért és számot, hogy visszahívnak, letettem a kagylót s máris csörgött, Nagy Imre jelentkezett, üdvözöltem és nagyhamar el kezdtem mondani, miről is van szó, erre ő közbeszólt, hogy továbbadja, újabb férfihang: Abelovszky. Kezdem mondani, mondja, hogy továbbadja, újfent: újabb férfihang ismét: Vas Zoltán. Neki röviden elmondtam a közlést s azt válaszolta, hogy majd utánanéznek. Ezzel végetért a közvetítésem. Arra nem emlékszem, hogy Jászaival vagy Tóth Lajossal ismét beszéltem volna. (A kihallgatásom során hallottam az ügy kapcsán, hogy Tóth Lajos beszélt Jászaival s hogy Jászaiék a pártközpontból Nagy Imre írásával megkeresték ott, illetve kiderült, hogy másutt, s hogy Jászaival fegyverletételi szándékból tárgyalt. Minderről nekem Tóth Lajos telefonon - tehát erről a kapitulációs szándékról, s hogy ő egyáltalán résztvett a rádió körüli harcokban, egy szót sem szólt. Ha ezt a kapitulációs szándékát is közölte volna velem, nyilván ezt is közvetítettem volna a pártközpontnak.
24-én más, politikailag feljegyzésre szükséges dolog nem történt velem. Tőkés telefonált úgy délelőtt. Egyébként úgy emlékszem, hogy aznap és másnap részben a telefonom sem működött. Az éjszakát otthon töltöttem.
Október 25-e. Csütörtökön délelőtt szintén a lakásomon tartózkodtam. Délelőtt folyamán átjött hozzám Pogány Mária, aki az esemény alatt mindvégig velem maradt és a lakásomon tartózkodott.
Csütörtök ebéd után, úgy 1 óra tájt a kijárási idő alatt átmentem az Írószövetségbe, hírekért, hogy halljak valamit. Nem tartózkodtam ott fél-háromnegyed óránál többet. Itt ütötte meg először a fülemet a fegyveres felkelésnek a rádiótól eltérő értékelése, azaz, hogy a felkelők jó része nem ellenforradalmár. Ezt egyébként a parlament előtt lezajlott véres események kapcsán beszélték, egyesek onnan jöttek. A parlamenti lövöldözésről tőlük értesültem s hogy újra tüntetés van az utcán. Itt csoportosan tárgyalták. Márkussal, Sipossal beszéltem, ők is így értékelték az eseményeket.
(Itt említem meg a jugoszláv kultúrattaséval történt esetemet, de lehetséges, hogy ez nem csütörtökön, hanem pénteken a pártközpontból jövet történt itt az Írószövetségben. Felfelé jövet a kaputól, az első emeleten kinn és a folyosón és benn az étteremben is nagy tömeg tárgyalta az eseményeket csoportokban. Az egyik csoportnál ott láttam álldogálni Milovanov kultúrattasét. Közölte, hogy úgy hallja, hogy az Írószövetség valami állásfoglalást készített s ezt most nyomják. Kért, tudnék-e szerezni ebből egy példányt. Azt válaszoltam, majd megnézem. Felmentem a második emeletre, az irodába, s többek között ott találtam Márkust és mondom: hallom, valamilyen kiáltványt adnak ki. Azt válaszolta, hogy az Irodalmi Újság rendkívüli számában a Bem téren elmondott írószövetségi állásfoglalást (Veres Péter beszéde) s az újabb véleményüket. Kértem, tudna-e belőle adni nekem egy példányt. Megkérdezte, hogy kinek, megmondtam, hogy a jugoszlávoknak. Erre Erdei Sándorral tárgyalt, keresgéltek s végül vagy a keféjét vagy a kéziratot hozta ki s adta oda. Én ezt lemenve, átadtam Milovanovnak.)
Hazatérve, otthon tartózkodtam.
Október 26-ra, péntekre virradó éjszaka, éjfél után telefonon hívtak. Legelébb egy hang, amely bemutatkozott a Diákszövetségből (a névre már nem emlékszem)15 s közölte, hogy Nagy Imrénél tárgyalás lesz éjszaka (!); nagyon kérnek, vegyek rajta én is részt, kocsit küldenek. Én szabódtam, mire azt mondta, hogy újra hívnak. Fél óra múlva jelentkezett egy másik hang, Kardos elvtársat keresi! Bemutatkozott Pozsár István, tanársegéd az ELTE-ről, a Forradalmi Diákbizottságból beszél. Én őt nem ismerem biztosan - mondja, de ő is népi kollégista volt. Folytatja és elmondja, hogy a Diákbizottság, amelynek kapcsolata van különböző harcoló alakulatokkal, diákokkal, munkásokkal, sőt az orosz parancsnokságot is emlegette - "segítségére akar lenni a pártnak a vérontás megszüntetésében", ezért kihallgatást kért a pártközpontban és Nagy Imrénél, most éjszaka vagy hajnal felé tárgyalás lesz, nagyon kér vegyek ezen én is részt. (Sajnos, sem azt nem tudakoltam meg és máig sem tudom, hogy miért fordultak énhozzám; sem azt, hogy konkréten miről akarnak tárgyalni.) Közlekedési eszközt ígért. Én megjegyeztem, hogy bemegyek a pártközpontba tárgyalni, ha onnan hívnak. Azt válaszolta, hogy rendben van. Rövid idő múlva újra felhívott telefonon és közölte, hogy csak reggel kerül a tárgyalásra sor, a pártközpontból fognak hívni.
Reggel 8-9 óra tájt, lehet, hogy később, telefonon hívott fel Ságvári Gyöngyi16 elvtársnő a titkárságról és közölte, hogy délelőtt folyamán tárgyalás lesz Nagy Imrénél, vegyek ezen részt és ígérte, hogy páncélautót küld ki a lakásomra. 1 óra múlva hívott újra, hogy még egy keveset várni kell - s mellesleg megjegyezte - hogy az írókat is páncélautó vitte be. Fél óra múlva közölte, hogy nem tud közlekedési eszközt küldeni, menjek be gyalog. Ki akart elém jönni; végülis egyedül mentem be.17
A pártközpontban az előcsarnokban Hollós Ervin várt és vitt be egy szobába, ahol a diákbizottság tagjai várakoztak, ott mutatkoztak be, öten voltak, egyikőjüket sem ismertem, illetve Pozsár jelezte, hogy ő beszélt velem telefonon. Együtt mentünk fel az első emeletre egy szobába, ahol az Írószövetség küldöttségét találtuk, akik ott beszélgettek. (Ma sem tudom, hogy az Írószövetség tagjai a diákbizottságra vártak s együtt akartak vele tárgyalni Nagy Imrével, vagy már előbb tárgyaltak s az utóbbi megbeszélésre is bejöttek.) Aránylag elég későn behívták a társaságot a tárgyalószobába azzal, hogy mindjárt kezdődik a tárgyalás. A tárgyaláson jelen voltak: az Írószövetségből Erdei Sándor, Kónya L, Márkus, Darvas József, Tamási Lajos, a diákbizottság 5 tagja (csak Pozsár nevére emlékszem, a többiek is mind tanársegédfélék lehettek, nem diákok), Donáth Ferenc, Orbán László, Jánosi Ferenc, Lakatos Éva, Hollós Ervin, Tánczos Gábor. Megérkezett Nagy Imre a jelenlévők bemutatkoztak, a diákbizottságbeliek. Én egy pár szóval közöltem (erre a nyitó mondatokra Pozsár kért meg), hogy a diákbizottság tagjai azért kérték Nagy Imrétől ezt a tárgyalást, mert segítségére akarnak lenni a kormánynak, a pártnak (?) "a vérontás azonnali megszüntetésében". Ezzel kapcsolatban szeretnék elmondani véleményüket, hallgassa meg őket. A diákbizottsági tagok hozzá is kezdtek. Jellemző volt, hogy nem közös álláspontot fejtettek ki, mert mindegyik külön papírról mondta el a mondókáját, - bár a főbb pontokban egyetértettek. Hangoztatták, hogy ők mindnyájan kommunisták, és hogy milyen felelősséget éreznek az eseményekért. Elmondták, hogy ha Nagy Imre teljesíti a követeléseiket, akkor 12 órán belül végetér a harc. Már mindjárt az első felszólaló mondókájának az elején vita tört ki. Ez - talán műegyetemista lehetett - azt állította, hogy a felkelésben és harcokban kommunisták, diákok, becsületes munkások vesznek részt - túlnyomó többségben. Nagy Imre ellenvetette, hogy ez túlzás, mert az ő információi szerint ellenforradalmi csoportok és garázdálkodó csapatok harcolnak főként. Ekkor kapcsolódtak be az írók, akik a diák felszólaló álláspontját nyomatékosították, azzal a megjegyzéssel, hogy a harcolók között valóban vannak ellenforradalmárok és bűnözők, de nem ez a jellemző. Egy sereg megjegyzés hangzott el pro és kontra, de nem alakult ki közös álláspont. Sor került a diákkövetelések, - kívánságok elősorolására, amelyek mellett az írók általában azonnal nyilatkoztak.
- Kezdjenek tárgyalásokat a szovjet csapatok kivonulása ügyében. (Arra nem emlékszem, hogy csak Budapestről vagy az országból - volt-e a kívánság.) Nagy Imre válaszolt, hogy ez ügyben már folynak a tárgyalások. Ezt a kérdést nem is firtatták különösebben a diákok, sem az írók.
- Vonják vissza az ÁVH t a laktanyákba, szereljék le, szervezzék át. Itt valaki az írók vagy a diákok közül felvetette, hogy a modern állam (!) csak egységes rendőrséget ismer. Erre a követelésre Nagy Imre nem adott határozott választ, illetve az egységes rendőrség körüli megjegyzések elhangzásakor a válasz elmosódott.
- Új vezetőket a belügy és a honvédelem élére. Nagy Imre kijelentette, hogy a tárgyalások az új kormány létesítésére folynak és egyszersmind a jelenlévők véleményét tudakolta, t.i. közölte, hogy a belügyre Szilágyi Józsefet, a honvédelemre Münnich Ferencet javasolta. A jelenlévők nemigen nyilvánítottak véleményt (úgy gondolom, a jelenlévők Szilágyit nemigen ismerhették). Ugyanekkor közölte, hogy a begyűjtési tárcára Gyenest, az oktatásügyire engem jelöl.18
Erre a három fő követelésre emlékszem: bár az egyes felszólalók, diákok és hozzászóló írók más követeléseket is felvetettek, azok nemigen lépték túl azokat a pontokat, amelyek a különböző diákkövetelésekből már ismeretesek voltak. De nem is nagyon forszírozták.
Végeredményben Nagy Imre nem adott határozott választ a diákbizottságnak, azzal ment el, hogy a politikai bizottság most tárgyal s ott majd döntenek. Nagy Imre eltávoztakor az írók még nyomatékosították, hogy Nagy Imre feltétlenül álljon ki ezek mellé a követelések mellé és biztatták.
A diákbizottság, de az írók sem voltak a tárgyalással elégedettek. Ezért külön az írók, külön a diákbizottság, külön-külön írásba akarta foglalni az elhangzott követeléseket. Erre nem került sor.
Nagy Imre után Köböl József és Kiss Károly elvtársak jöttek be, akik számára Márkus összefoglalta az elhangzottakat. Ismét vita indult a felkelők és harcban résztvevők kilétét illetően, majd megint az előbbihez hasonló eredménnyel. A követelményekkel kapcsolatban az volt a vélemény, hogy azok teljesíthetők, ha előbb a felkelők leteszik a fegyvert. A vita vége itt is felbomlott.
A tárgyalás széledni kezdett s egy szomszéd szobában folyt tovább, ahol Lukács György most már az írókkal, de a diákbizottság jelenlétében tárgyalt. Azt a kérdést vetette fel, hogy a szocializmus építése során fegyveres felkelésnek van-e jogosultsága? A jelenlévők egyetértettek, hogy nem. Aztán abba mentek bele, hogy magát a felkelést hogyan lehet leszerelni. De ezt már nem hallgattam meg, hanem Darvas Józseffel, Márkus Istvánnal és feleségével eljöttem a pártközpontból és velük együtt az Írószövetségbe mentem.
Még az épületben tudtam meg, hogy Mikojannal tárgyal és tárgyalt a pártvezetőség az egész felkelés kérdésében. A folyosón kívül tartózkodva a központi vezetőség több tagjával beszéltem. Meglepett engem az a zűrzavar, amit köztük tapasztaltam, részint a harcolók megítélésében, részint a helyzet megoldását illetően.
Magamról szólva: a tárgyalás előtt nem volt kialakult képem a felmerült kérdésekről, sem a harcban résztvevőkről, sem a követelések helyességéről, a tárgyalás lefolyása sem döntötte el bennem végérvényesen, sőt, bizonyos mértékben fokozta a zűrzavart a pártvezetés szintén határozatlan magatartása. Mégis be kellett ismernem magam előtt (a tárgyaláson én saját véleményt nem nyilvánítottam), hogy jobban hajoltam az írók véleménye felé.
Az Írószövetségben mindössze negyed-félórát tartózkodtam s onnan hazatértem. Mindvégig otthon tartózkodtam. A szomszédban hallgattam meg Nagy Imre rádiónyilatkozatát, azaz hogyan döntött a pártvezetés a dél folyamán felmerült kérdésekben.
Délután a pártközpontból felhívott Kutrucz Gizella és közölte, hogy szeretne velem találkozni. Szombat délelőttre beszéltem meg vele a találkozót lakásomon.
Még egy telefonra került sor köztem és Gyenes Antal között, de az lehetséges, hogy már szombat reggel történt. Közölte, hogy átjön hozzám a miniszterségével kapcsolatosan szeretett volna beszélni velem. Jelezte, hogy Tőkés Ottót is elhívja. Közöltem vele, hogy Kutrucz Gizella ígérkezett hozzám szombat délelőttre.
Október 27-én szombat délelőtt 10 óra tájt érkezett meg hozzám Kutrucz Gizella, röviddel előtte Fekete Gyula és Tőkés Ottó, Kutrucz után Kovács Ferenc, Gyenes Antal rövidesen. Kutrucz igen feldúltan érkezett, sírvafakadt s elmondta, milyen attrocitások történtek a fővárosban (a Hadtört. Intézet igazgatóját emlegette) és vidéken (Debrecent és Zalaegerszeget hozta fel) az elvtársakkal. Mindezt úgy mondta el, hogy mindezt mi csináltuk, vagy mi vagyunk az okai. Emiatt szóváltás keletkezett közte és Fekete Gyula, Tőkés és Kovács Ferenc között, akik sértésnek vették Kutrucz megjegyzéseit, viszont vitázni kezdtek vele a felkelésről, a benne résztvevőkről. Mindnyájan elég ingerülten. Később nyugodtabb mederben folyt a beszélgetés s akkor Kutrucz megjegyezte, hogy ő Kádár elvtárs tudtával van itt, aki véletlenül tudomást szerzett arról (a telefont hallotta) hogy ő ide készül. Egyébként Kutrucz sem ezt a megjegyzést nem magyarázta meg, sem jövetelének célját nem mondta el, - legalább amíg én a lakásomon tartózkodtam. Nekem ugyanis egy fél óra múlva le kellett mennem a házba s otthagytam őket, hadd beszélgessenek. Mentemben érkezett hozzám Major László, Márkus István, Varga Éva s csatlakoztak az előbbiekhez. Ez a nap volt az első harc nélküli nap október 23. után, s mindenki a város központjába igyekezett, hírekre voltak kíváncsiak, hozzám is ezért jöttek. - A Kutruczékkal való vitába nem avatkoztam bele, közlései megdöbbentettek, de én sem értettem, miért nekünk hányja azokat fel. Visszatérve már nem érkeztem a lakásomba, mert az egész társaságot távozóban a lépcsőházban találtam, azt mondták, megyünk a Bölcsészkarra. Hívták-e őket, vagy ők határozták el, nem tudom.
b) A Bölcsészkarra (Pesti Barnabás-u.) menet már az utcán sok ismerős csatlakozott hozzánk, köztük sok volt a kollégista. De az egész Bölcsészkar maga is tele volt emberekkel. Egy sarokszobába, úgy emlékszem, a pedagógiai szeminárium helységei, vezettek, ahol legalább ötvenen voltak, közöttük sok ismerős. Mérei Ferenc volt a központban, de ott volt Ádám György, Pataki Ferenc, Tánczos Gábor, Herpai Sándor, egy-két író (utólag közölte velem, decemberben Kutrucz, hogy ott volt Aczél Tamás is), tanársegédek, diákok. A szomszédban dolgozott a diákbizottság. A teremben már órák óta folyt a politikai beszélgetés, közben rádiót hallgattak. Érkeztünkkor ez tovább folyt. Sokan szétmentek s újabbak érkeztek. Márkusék innen telefonáltak az Írószövetségbe. Órák múlva merült fel az Értelmiség Forradalmi Bizottsága létesítésének gondolata. Nem tudom, hogy érkezésünk előtt beszéltek-e erről, de egy-két jel ezt mutatta; a diákoktól külön gyűltek egybe az értelmiségiek, az ajtókon cédulák jelölték meg a holtartózkodást. Nem tudom, kinek a konkrét kezdeményezésére, első formájában megalakult az Értelmiség Forradalmi Bizottsága Ádám György elnökletével, az első csoportosulásban emlékszem Pataki Ferencre, Herpai Sándorra, Tőkés Ottóra, Major Lászlóra, Nagy Balázsra, Gyenes Antalra (?), Márkus Istvánra, Tánczos Gáborra; írók közül is voltak köztük. Úgy volt, hogy itt a Bölcsészkaron adnak helyiséget, a pártbizottság és Waldapfel József segített, majd felmerült, hogy ne legyünk együtt a diákbizottsággal, Waldapfel javaslatára átment az egész társaság a Jogi karra. Ott viszont megint egy jelentékeny számú értelmiségi társaság volt együtt, amely csatlakozott. A délután helyiségkereséssel és elhelyezkedéssel telt el, végül a rektori hivatal helyiségében megállapodott. A dékáni hivatalban egy csoport (Jancsik A[ranka]) önként vállalkozott, hogy elvállalja az információt és rádióhíreket fog és közvetít a bizottságnak. Sötétedéskor azzal oszlott el a társaság, hogy másnap ugyanitt találkozik és véglegesen megalakult az Értelmiség Forradalmi Bizottsága. Meg kell itt jegyeznem, amint kiderült, hogy a Jogi karnak ugyancsak az épületben volt Forradalmi Bizottsága és maga a pártbizottság is (Csikiszászné) ahogy mondták, együtt volt az egész idő alatt.
c) A Jogi karról jövet többen, a kimenési tilalom miatt nem tudtak hazamenni és hozzám jöttek aludni. Az első este - úgy emlékszem - Márkus István, Tőkés Ottó, Varga Éva, Pataki Ferenc, s talán még valaki. (Egyébként itt jegyzem meg, hogy kb. 5 éjszakán keresztül jöttek hozzám aludni a bizottságtól. Márkus és Jászai háromszor-négyszer, Tőkés kétszer, Pataki kétszer, Varga Éva négyszer, ötször, Fekete Sándor egyszer, - volt úgy is, hogy elmentek hazulról s Márkus ott maradt, illetve egy alkalomkor korábban jött.
Szombat este úgy 10 óra tájt feljött hozzánk Herpai Sándor és Józsa Péter két ismeretlen rendőrtiszttel együtt tárgyalni. (Itt - a kihallgatás során emlékeztettek a feljövetel előzményeire, amelyről egészen megfeledkeztem, mint ahogy az ellenforradalmi események alatti tárgyalásaink erre az alkalmára emlékszem a leghomályosabban. Lehet, hogy az idő késői volta, de esetleg a témája miatt is.) Előzetesen Herpai hívott fel telefonon, hogy feltétlenül beszélni szeretne velem, a főkapitányságon van, menjek át hozzá. Megmondtam, hogy igen késő van, kimenési tilalom van s éppen feküdni készülünk, nem megyek át, majd másnap, lesz idő rá beszélgetni. Amint hallotta, hogy többen vannak nálam, közölte, hogy ő jön át. Meg is érkeztek. Bemutatkoztak és elhelyezkedtek. (Jellemző, hogy a külső körülményekre jobban emlékszem, mint a témára.) Herpai, úgy emlékszem, hogy pár szóval a nemzetőrség tervét mondta el, amivel kapcsolatban én vitába keveredtem vele, amibe Márkus és Tőkés is belekapcsolódott. Én vitattam az egész terv szükségességét (szombaton abban a meggyőződésben voltam, hogy a rend fenntartására ott van a katonaság épen, s a rendőrség; s ugyancsak az volt bennem, hogy a felkelők fegyvereiket beszolgáltatták, utóbb tudtam meg, hogy a felkelési gócokat, a Kilián és a Corvin-közt együtt hagyták el fegyverrel), nem volt világos előttem, hogy tervezetében miért így építi fel: rendőrség + diákok + felkelők egyenlő nemzetőrség. A katonaságot és a munkásságot hiányoltam, úgy emlékszem. S általában azt fűztem hozzá, hogy nem hiszem, hogy Nagy Imréék ezt a tervet elfogadják. Herpaiék feljövetelének tulajdonképpeni céljára nem emlékszem. Úgy áprilisban, letartóztatásom előtt találkoztam Józsa Péterrel, aki felemlítette Herpait. Ekkor jutott eszembe, hogy megkérdezzem, hogy akkor, októberben ők miért is jöttek fel tulajdonképpen. Azt válaszolta, hogy rá akartak beszélni engem vagy minket (?) 1000-1500 diáknak vagy értelmiséginek (?) a nemzetőrségbe való verbuválására az Értelmiségi Bizottság segítségével. Arról nem volt szó köztünk, hogy mi volt akkor és mi az én véleményem. Ma sem tudok erre visszaemlékezni. (A kihallgatás során - jóllehet ezt a témát, Herpaiék látogatását, nem vették elő részletesen és jegyzőkönyv számára - bele-beleolvastak a nálam volt rendőrtisztek vallomásába. Ezzel kapcsolatban vannak megjegyzéseim, amelyekre nyilván sor kerül, ha a kihallgatásom során ezeket a tanúvallomásokat előttem egészében ismertetik.)
Herpaiék kb. egy-másfél óra hosszat tartózkodtak a lakásomon. Elmenetelkor az egyik rendőrtiszt közölte, hogy ha az után érdeklődnek nálam, hogy mit kerestek ilyen későn a lakásban, mondjam azt, hogy házkutatást tartottak. Valószínű, ezt azért tartotta szükségesnek, mert benntartózkodásuk idején a házbeliek csöngettek s érdeklődtek a rendőri látogatók után.
Október 28. vasárnap. Délelőtt mentem át a Jogi karra az Értelmiség Forradalmi Bizottságába és az egész napot ott töltöttem. Egész nap, különösen délután igen nagy, százakra menő tömeg gyűlt itt össze. A különtermekben, az aulában és a rektori tárgyalóteremben diákok keveredtek (a jogi kar diákjai) mindenféle értelmiségiekkel. Az Értelmiségi Bizottság tagsága a rektor szobájában gyűlt össze. A nap politikai beszélgetéssel és tárgyalással telt el. A beszélgetéseknek és tárgyalásoknak nem volt határozott célja és kötött formája, legalábbis késő délutánig. Ismerősök cserélték ki politikai véleményüket és az eseményeket értékelték. Két célban tudom ma utólag összefoglalni az akkor ott kavargó politikai szándékokat: az egyik a Nagy Imre kormány konszolidálása, támogatása általánosságban; a másik az értelmiségiek ilyen értelmű agitálása konkrétan s odahatni, hogy, minél többen vállaljanak nemzetőri feladatot. Herpai Sándor ezen az első napon kifejezetten úgy szerepelt, mint a Bizottságban a nemzetőrség szervezője s minden ilyen ügyben hozzá kellett küldeni. (Az épület nemzetőrségét a jogi kari diákság szolgáltatta, az Értelmiség Forradalmi Bizottság őrzésére Herpai mindössze egy-két nemzetőrt állított be, a Bizottság körül tanyázóértelmiségiek közül. Amint később kiderült, értelmiségiek úgyszólván alig jelentkeztek a nemzetőrségbe, csak diákok, úgy, hogy másnap délutánra [hétfő] az Értelmiség Forradalmi Bizottságának ez a célkitűzése fel is számolódott, Herpai átköltözött még aznap [hétfőn] a Bölcsészkarra s tudomásom szerint ott tevékenykedett.)
A Bizottság tagsága nem volt kötött, amint a Bizottság kiáltványából is kitűnik. Vasárnap délután, sötétedéskor, a kiáltvány megbeszélésekor a Bizottság szűkebb tagságát legalább 30-40 fő alkotta, sokan olyanok is, akik nem kerültek az aláírók közé. A szombat délutáni első összeálláshoz képest a Bizottságban vasárnap, a megalakuláskor főként az egyetemek tanári karának Nagy Imrés ellenzéki kommunista tagjai, így kivált a Közgazdasági Egyetem töltött be jelentős szerepet, (Markos, Nagy Tamás, Ádám György, Kádár I.) másrészt az Írószövetség tagjai, élükön Erdei Sándorral (Aczél, Sipos, Lukácsy, Fekete Gyula stb.). Itt is, de kint a nagytermekben jelen volt a Petőfi kör törzsgarnitúrája, népi kollégisták, stb. Vasárnap itt a Jogi karon a Bizottságban és a körül úgyszólván csak kommunistákat lehetett látni. A Bizottság összeverődése vasárnap este megítélésem szerint - túlnyomó többségében spontán volt, aki a városban hallomásból tudomást szerzett róla, odajött. Tulajdonképpen a kiáltvány fogta össze és adott keretet az egész politikai klubnak, hogy ezzel a kifejezéssel éljek. Emlékezetem szerint, hogy a kiáltványra térjek, semmiféle bizottsági megbeszélés nem előzte meg a kiáltvány megszerkesztését, ami pedig egyetlen természetes módja lett volna a nyilatkozat szerkesztésének; azaz mit akar a bizottság lényegében és azt milyen formában akarja nyilvánosságra hozni. Mindössze arra emlékszem, hogy az egymásközti beszélgetésben felmerült, hogy az értelmiséghez szólni kell a nemzetőrségi jelentkezés dolgában. Értékelésről, politikai programról - mintegy politikai kiáltvány előzetes megbeszélést igénylő tartalmáról - itt a Bizottság körében megelőzően nem esett szó. A kiáltványt Sipos Gyula és Lukácsy Sándor készítették el, hogy más is működött közre, nem tudom. (Hogy nyilatkozat készül és Siposék foglalkoznak vele, arra annyiban emlékszem, hogy megjegyezték, hogy itt, t.i. a Bizottságban nem tudnak dolgozni s átmennek a Hazafias Népfrontba. Nem emlékszem arra - és erre azért térek ki, mert egy beszélgetés során itt benn ezt felvetették - hogy ennek a nyilatkozatnak a megírására én utasítottam volna őket, vagy engedélyt adtam volna. Siposék épp úgy tagjai voltak a Bizottságnak, mint jómagam. A Bizottság nem adott utasítást, én sem adhattam, mindössze, ha kérdezték, hogy nyilatkozatot szerkesztenek, egyetértettem vele, de amint mondtam, erre nem emlékszem. S hogy mi legyen egy ilyen kiáltványban, ilyenről szó sem volt közöttünk.)
A kiáltványra egyébként úgy emlékszem vissza, mint az írók által szerkesztett álláspontra, amelyet a jelenlévő értelmiségiek elfogadtak s ezzel, mint Értelmiségi Forradalmi Bizottság a nyilvánosság elé léptek.
A kiáltványt vasárnap este hozták meg. Sipos olvasta fel s a jelenlévők hozzászóltak. Különlegesebben nem korrigálták s érdemben nem is vitatták. Kisebb javításokat eszközöltek. Siposék sürgették, minél előbb gépelve, aláírva akarták látni. Arról volt szó, hogy az este még felolvassák a rádióban. Az aláírásnál vita alakult ki: arról volt szó, hogy az Értelmiségi Bizottság nevében értelmiségi intézmények és testületek írják alá. Sipos erőszakolta, hogy mi is, Tőkés, Gyenes és én is írjuk alá, mint volt népi kollégisták. Azzal érveltünk, hogy ilyen intézmény nincs. Végül mégis beadtuk a derekunkat, de azzal, hogy ne személynevek szerepeljenek aláírókként, hanem csak intézmények név nélkül. Ezt is leszavazták. Így kerültek oda a nevek. A népi kollégiumok mellől elmaradt közben Gyenes neve, mert - mint mondta - nem írhatja névvel alá, mert mint begyűjtési miniszter, nem követelheti egy kiáltványban a begyűjtés felszámolását. Kezdetben az írók is aláírták vagy nyolcan, de végül úgy döntöttek, hogy csak Erdei Sándor neve legyen rajta. Jellemző a kiáltvány kritika nélküli elfogadására, hogy az aláírás során beolvastam a szövegbe s vettem észre, hogy az egyik pontjában az áll: a kiuzsorázó normarendszer megszüntetése (a pontos szövegre nem emlékszem) Lukácsynak szóltam, hogy erről szó sem lehet, s előttem javította ki: a "normarendszert" "normarendezésekre". Siposék az aláírt szöveggel elmentek s később felhívtak bennünket, még együtt ült a Bizottság és bizonyos korrekciókról tájékoztattak. Én is beszéltem Sipossal, aki közölte, hogy korrekciókra miért került sor, mert Lukács György is átnézte a kiáltvány szövegét. Én mindvégig úgy tudtam, hogy a kiáltványt vasárnap este beolvasták a rádióba és másnap a Szabad Nép is leközölte.
Vasárnap este - mint jeleztem - szintén többen aludtak a lakásomon. Más politikai értékű esemény velem kapcsolatban nem történt.
Október 29. hétfő. Az egész napot a Jogi karon az Értelmiség Forradalmi Bizottságában töltöttem. Ezen a napon ismertté lett a Bizottság kiáltványa és a rektori hivatalt tömegek lepték el. Főként déltájban. A Bizottság a rektor szobájában legalább 30-40-en és még azon belül is, a kisszobában. Mindenki informálódott, kérésével, panaszaival, javaslataival jött elő, segítséget ajánlott, munkát kért. A Bizottság tagjai vagy akit annak sejtettek, úgyszólván egyéni beszélgetést folytattak ezen a napon kivel-kivel. Mindjárt az első napon kiderült, hogy a Bizottság konkréten, gyakorlatilag nem tudja mit s hogyan csináljon.
A nemzetőrségi kérdést már említettem: Herpai a folyosón és az aulában szervezte a diákokat s mint kiderült, hogy értelmiségiek alig vannak, a bizottság úgy döntött, hogy ezzel a kérdéssel nem foglalkozik többé, hanem, aki ilyen problémával jön, azt átküldi a Bölcsészkarra, ahová Herpai a saját javaslata alapján átment.
Probléma volt azonban az a nagy tömeg, főként értelmiségi, amelyik várakozott s tájékoztatásra várt. A Bizottság úgy döntött, hogy Ádám, mint elnök, tájékoztassa az aulában összegyűlteket. Úgy emlékszem, hogy Ádám egy ízben ezt megtette, de a tömeg nem oszlott el. Ekkor Tánczos javaslatára Losonczy Géza kihívását határoztuk el, tartson politikai tájékoztatót. Rögtön telefonon felhívtuk, többen beszéltünk vele, köztük én is, szabódott, úgy kellett rábeszélni. A tájékoztatót Ádám vezette is le. Utána Losonczy beszélt. A teremben többszázan voltak. Én csak a megnyitó elejét hallottam, mert hátul a tárgyalás tovább folyt. Úgy emlékszem, a Losonczy-féle tájékoztatót követően a közönségből és a Bizottságból is megalakult egy 10-12 tagú küldöttség, amely Nagy Tamás vezetésével felment Nagy Imréhez, nem tudom, milyen ügyben.
A nap folyamán a tájékoztatót megelőzően a legkülönbözőbb emberek, csoportok keresték a bizottság tagjait. Jöttek külföldi újságírók, együtt ült a bizottság pl., amikor 2-3 angol újságíró kért információt, akiket Ádám a Bizottság jelenlétében angolul tájékoztatott. Tudok egy francia követségi alkalmazottról, akivel Markos és Ádám több bizottsági tag jelenlétében franciául tárgyalt. Az idegenekkel való tárgyalást egyébként Ádám, mint elnök, maga bonyolította le, időnként egy-egy bizottsági tagot is odavonva. Jelen voltam egy lengyel újságíróval való tárgyalás egy részén, akivel franciául tárgyalt. Ez más ízben is megfordult a bizottságban. Láttam jugoszláv újságírókat. Egy vagy két alkalommal már említettem Milovanovot, akivel én is szót váltottam: a bizottság érdekelte őket és a politikai helyzetre vonatkozó információ. Az újságíróknak ezen a napon és talán kedden való nagyszámú megjelenése - úgy gondolom azzal volt kapcsolatos, hogy más információs központ (talán az Írószövetség még) nem állt rendelkezésre. Persze, nem kétséges, hogy maga a felhívás hatott elsősorban.
Az érdeklődők között mindenféle politikai elem megfordult. Tömegével mindenféle rangú és rendű ellenzéki kommunista, de nemcsak ellenzéki. Ádám körül szép számmal láttam volt "rajkistákat", külügyeseket tárgyalni. Engem sok kollégista keresett meg. Szociáldemokraták: Szalai Sándor pl. az egyetemi tanárok nyilatkozatával keresett meg. Kisgazdák: közvetlen a Losonczy beszéd előtt jött oda hozzám Kiss Sándor, üdvözölt s érdeklődött az Értelmiség ForradalmiBizottsága iránt és kifejezte, hogy szeretne ő is bekapcsolódni a politikai munkába, agrárpolitika érdekelte; másnap ott láttam Márkuséknál a Hazafias Népfrontban. Göncz Árpádot is vagy itt vagy ugyanott láttam először, arra nem emlékszem, hogy bemutattákvolna, nevét később tudtam meg; már november 4. után. A kisgazdákkal volt együtt Jónás Pál a MEFESZ egykori elnöke, aki később rendszeresen járt fel a Bizottságba.
Mindenki mindenkivel tárgyalt. Jöttek a fővárostól technikai, helyreállítási kérdésekkel, tudományos intézetek belső problémáikkal. Talán e nap este volt, hogy Vas Zoltán rátelefonált a Bizottságra, kérte, majdhogy utasította, hogy legyen segítségére Csepel beindításában. Márkos György, Erdős Tamás, Kádár Iván majd három napon keresztül telefonálgattak Diósgyőrbe, Tatára, Ózdra - támogatásért, mert Csepel csak ez esetben ígérte az indulást.Estére nagyjából ki is derült, hogy az Értelmiség Forradalmi Bizottsága olyan helyzetbe került, amelyre sem politikailag, sem másként nem készült, nem is illetékes és érdemben nem is tud megfelelni; nevezetesen, hogy a Nagy Imre féle konszolidációt ilyen széles felületen segítse. Ez a probléma már úgy emlékszem, hétfőn este vitát váltott ki a Bizottságban. Én is egyike voltam, aki javasoltam, hogy az ÉrtelmiségForradalmi Bizottsága szüntesse meg működését, ebben a formában, minden körülmények között és adja át a helyét illetékesebb szervnek. Felmerült, én is felvetettem, hogy fél-Budapest idecsődült, valamilyen fővárosi képviselő bizottság hivatott ilyen kérdésben állást foglalni. A Közgazdasági egyetembeliek, Markosék védelmezték az Értelmiségi Forradalmi Bizottságot, bár nem vetették el egy Nagybudapesti Bizottság tervét. Másnap délelőtt ez a vita újból felmerült az Értelmiség Forradalmi Bizottság megszüntetésére. Ennek volt az eredménye az a szerda délutáni értekezlet, amelynek eredményeképpen a megszűnő Értelmiség Forradalmi Bizottsága helyére kellett volna lépnie egy más bizottságnak.
Más jelek is mutatták, hogy az Értelmiség Forradalmi Bizottsága a deklarációval és a hétfői nappal szerepe jó részét "lejátszotta". Keddtől kezdve a bizottsági munka alkalomszerűvé vált és a nyilatkozat aláírói szétszéledtek. Márkus már hétfőn kivált azzal, hogy ő Nemzeti Bizottságot szervez, Gyenes a minisztériumba ment, Tőkés a Nagy Imre titkárságra. Az írók az Írószövetség dolgaival foglalkoztak, Kuczka a Hazafias Népfrontban munkástanácsot szervezett. A Bizottság tagjai nemigen jártak be. Egyedül Ádámék és Markosék tartottak ki.
Október 30. kedd. Délelőtt az Értelmiség Forradalmi Bizottságában tartózkodtam és délfelé el is mentem körülnézni. Átmentem a Hazafias Népfrontba, megnézni, mit csinál Márkus. Éppen egy nagy csomó (úgy tudom, két autóbusszal mentek el) fiatalt oktatott, hogyan s mint szervezzenek vidéken nemzeti bizottságot és útjára bocsájtotta őket. A Hazafias Népfrontban is nagy mozgás volt. Kuczkánál vidéki küldöttséget láttam, de úgy vettem ki, hogy maga a Hazafias Népfront is tevékenykedett. Itt láttam Kiss Sándorékat is egy szobában. A Hazafias Népfrontban hallgattam meg a kedd délutáni rádióközleményt: Nagy Imre, Kádár, Tildy bejelentéseit a pártokról, ami igen meglepett. Úgy láttam, a jelenlévőket is. Én nem láttam e lépés indokoltságát.
Délután itt terjedt el, hogy Dudás Józsefet, akiről itt hallottam először, áthívják, vagy oda készül az Értelmiség Forradalmi Bizottságba. Állítólag a tűzszüneti megállapodást készült megszegni és erről akarták az Értelmiség Forradalmi Bizottságában lebeszélni. Jónás Pál ment érte. Közben elterjedt - talán telefonáltak - hogy már tárgyalnak is. A Hazafias Népfrontból többen jöttek át velem együtt, de úgy emlékszem, Márkus István is akkor jött át velünk. A tárgyalás már folyt, amikor odaérkeztünk. A tárgyalás a rektor szobája mögötti kis szeparéban folyt: jelen voltak Losonczy, Donáth, Márkus I., Ádám, Tánczos, Jónás Pál, Dudás, egy nő, akit a feleségének mondtak, Zimányi Tibor, azonkívűl lehettek még 5-6-an, közben állandóan ki-bejártak. A tárgyalás, amelyet én hallottam, 15-20 percig tartott. Dudás közben többször kijelentette, hogy őt "Nagy Imre miniszterelnök úr" fogadja 4 órakor, pontosan kell mennie s nagyképűsködött "hogy ha őt az emberei nem látják innen pontosan kimenni, akkor rögtön megjelennek". A tárgyaláson főként Losonczy és Dudás beszélt, aztán Donáth és Márkus, néha Zimányi Tibor szólt közbe-közbe. A többiek, magam is, csak a vita hallgatói voltunk. A Dudás-féle kiáltvány volt Losonczy kezében, azoknak a pontjait vitatta. Dudás rendkívül demokratikusnak mutatkozott, "velem lehet tárgyalni, és belemegyek, ha úgy látom, hogy helyes, amit mondanak". Losonczy - amennyire emlékszem - a gazdasági programot vitatta, elemezte ő is, Donáth is, a többiek is, a Dudás-féle felkelő parlamentet és azokat a követeléseket - úgy szőrmentivel csak - amelyek a felkelők parlamenti és miniszteri képviseletét jelentik, le akarták beszélni, vitatták és elemezték az ENSZ-hez való fordulást (!) amely szintén a Dudás-féle pontok között szerepelt. Nem emlékszem mi volt az, Dudás valamilyen állításánál Márkus igen felbuzdult és helyeselt. Ekkor már indulóban volt Dudás, onnan egyenest Nagy Imréhez és Márkus ajánlkozott, hogy felmegy vele együtt. Márkus úgy is viselkedett, mint akire hat egy ember jóhiszeműsége és azért ő is támogatja. Dudással környezete és Márkus elmentek. Úgy emlékszem, hogy a beszélgetésnek egy részében Donáth vagy Losonczy szóvátette Dudásnak, hogy emberei a nap folyamán támadást hajtottak végre, lövöldöztek, gyilkoltak valahol - jóval később tudtam meg - hogy a budapesti pártház elleni támadást emlegették, amelyről Losonczyék tudtak - Dudás azt válaszolta, hogy ez tudta és akarata nélkül történt és amikor ő is tudomást szerzett róla, azonnal leállította. Dudás eltávozása után Donáth megjegyezte többek előtt, ő ismeri 44-ből Dudást s hogy az egy szélhámos.
A nap folyamán más tárgyalásra nem emlékszem, de arra igen, hogy a Bizottságban és azon kívül kezdték emlegetni a párt kérdését. Kedd este és szerda egész nap lehetett, amikor ez foglalkoztatta a Jogi karon ott tartózkodókat. (Azért fogalmazom így, mert a nemzeti bizottságiak is állandóan ezt a problémát hozták fel.) Csütörtökön délelőtt megalakult az MSZMP, amely véget vetett a tervezgetéseknek.
Egy politikai beszélgetésre emlékszem az Értelmiség Forradalmi Bizottságában (azt nem tudom, hogy kedden vagy szerdán este, inkább szerdán) amikor felmerült egy kommunista párt alakításának a terve: a résztvevők közül Markosra, Márkusra, Ádámra, Tőkésre emlékszem. (A kihallgatás során említették, hogy Gimes is ott volt, de erre nem emlékszem már.) Markos Magyar Kommunista Párt névvel ajánlott pártot létrehozni. A többiek, főként Márkusra és Tőkésre emlékszem, Forradalmi Párt vagy Nemzeti Forradalmi Párt néven, amely utóbbit a MDP jellegének megfelelően a legszélesebb szocialista és demokratikus tömegekre támaszkodó marxista pártnak képzelték el. (Tőkés csütörtökön ezt az MSZMP alakuláson fel is említette.) A névnél és jellegénél tovább nem is mert a beszélgetés. Mindössze Márkus említette fel, hogy néhány embernek ezzel kellene teljesen foglalkoznia, szerveznie és minden átmenet nélkül odaszólt hozzám, hogy pl. én csináljam ezt. Én igen ingerülten válaszoltam, hogy hagyjanak békén mindenféle szervezésnek a rámtukmálásával és sértődötten fel akartam állni és elmenni. Két dolog bántott akkor, ami hatott rám: a) részint nem értettem akkor, hogy ez a pártkérdés, a K.P. kérdés hogyan merült fel, azt széltében-hosszában beszélték ugyan, hogy az MDP felbomlott, de ugyanakkor a pártvezetés semmiféle álláspontját nem ismertem, b) másrészt sértett az a felelőtlen könnyelműség ahogyan Márkus egy ilyen kérdést felvetni és megoldani javasolt.
A Bizottságban történt (ez nem bizottsági tárgyalás volt) politikai beszélgetésen kívül a Bizottság környékén házalt pártalakítási szándékkal egy Mészáros nevű író és Lukácsy Sándor. Úgy emlékszem, Ifjúsági Forradalmi Párt néven összegezték elgondolásaikat. Márkus egyébként szintén többször foglalkozott ezzel a kérdéssel; tudomásom szerint a lakásomon is tervezgetett, egyszer talán a feleségével és Lukácsyval együtt. Ezekbe nem folytam bele.
Még egy alkalommal felmerült a párt megbeszélés terve. Márkusék-Gimesék-Fekete Sándorék hívták át a Bizottság tagjait a Hazafias Népfrontba, voltak ott vagy 20-25-en, de nem lett belőle semmi, többen otthagytuk őket. (Én erőltetettnek éreztem ezúttal is a pártalapítást ebben a környezetben.) Idő: talán szerda este?
Kedd estére visszatérve, említenem kell még az atrocitások, a városban kitört önbíráskodások hírének hozzám jutását. Akkor győződtem meg róla (Kutrucz Gizella hírein keresztül) amikor hozzám menekült a Bizottságba a Dudás-család (Dudás Gyula Györffy-kollégista családja, apja, gyerekei, köztük János fia, aki az ÁVH-nál szolgált), amely mindvégig ott tartózkodott az egész héten. Rajtuk kívül mások is az ÁVH-tól. De idejött több pártfunkcionárius is az ismerősök közül, pl. Dér László, Szücs Endre. A Bizottságból - emlékezetem szerint - kétszer is közbeléptek a rendőrségnél segítségért az atrocitások ellen.
Október 31. szerda. E napról három dologról tudok megemlékezni.
a) 11 óra tájt mentem be az Értelmiség Forradalmi Bizottságába, délelőtt, hazulról. Lakásomon reggel felhívott Herpai Sándor és közölte, hogy ma alakul meg a Kilián laktanyában ünnepélyesen a Karhatalmi Központ, kér engem, közöljem az Értelmiség Forradalmi Bizottságával, hogy vegyenek rajta részt, engem külön is hív. Megígértem, hogy hívását közlöm és én elmegyek. Valami meghívóhiányról mentegetődzött még és nem adott pontos időt, delet mondott. Valószínű, hogy rajtam kívül még külön is telefonált az Értelmiség Forradalmi Bizottságába. A Bizottságban ezt közöltem és úgy fél 12 tájt indulóban csatlakozott hozzám az ott tanyázó Zimányi Tibor, aki közölte, hogy ő is odakészül. Nagyon nehezen lehetett bejutni. Az Üllői utat lezárták és a Hőgyes Endre utcán keresztül kellett a tömböt megkerülve a hátsó kapun bemenni. Fél 1 lehetett, mire bejutottunk. Az alakuló ünnepség már délnél előbb kezdődött. Zimányitól leszakadtam a terembe vezető folyosón. Itt kinn találkoztam Márkussal, ő később jött s mivel nem tudott bemenni, rövidesen elment. Utána én is el akartam menni, de a főkapun nem engedtek ki és ezért visszajöttem és az említett folyosón az ajtóig nyomakodtam. Onnan hallottam a) Dudás személyével kapcsolatos szóváltást (ezt részletesen elmondtam jegyzőkönyvbe), b) egy veszekedést, amely Maléter személyével volt kapcsolatos (csak felét hallottam), c) összeírást. Ez már a végefelé volt a nyitónak. Ekkor ismét kimentem az udvarra és ott vártam meg Herpai Sándort, akivel az Üllői úti kapun mentem el. Útközben - a menzára mentem ebédelni - Herpai kiegészítette az értekezleten tapasztaltakat, ő az elnökségben volt. Itt mondta el, hogy Maléternek a végén volt egy kijelentése egy kérdésre: "Ha az oroszok minket megtámadnak, akkor védekezünk". Herpai ezt a kijelentést túl merésznek és veszélyesnek ítélte.
b) Negyed 4-re mentem be az Értelmiség Forradalmi Bizottságába. Itt folyt az az értekezlet, amelyen megalakulnia kellett egy budapesti forradalmi bizottságnak, amelynek eredményeképpen az Értelmiség Forradalmi Bizottsága megszűnik. Az értekezletet Kádár Iván, Erdős Tamás, Ádám György készítették elő, hívták egybe és bonyolították le. Sem lefolyását, sem eredményeit nem ismerem. Az értekezleti terembe beléptem s az elnöklő Ádám mellé léptem, aki abban a pillanatban közölte velem, hogy indulnak Mindszentyhez, ez roppant meglepett, hogy Mindszenty Pesten van s hogy Ádámék a Bizottságból kihallgatásra odamennek, mert erről a bizottsági tagok semmit se tudtak. Nem értettem, hogy mit is akarhatnak ott Ádámék. Feltámadt bennem a kíváncsiság, meg az, hogy mit is tárgyalnak Ádámék, átvillant bennem, hogy esetleg valamit ki lehet tudni Mindszenty terveiről és közölni a kormánnyal: ezért rögtön ajánlkoztam, hogy én is velük megyek. Ádám elhárította, hogy nem vagyok bejelentve, meg hogy Mindszenty a nevemről felismer (annakidején a parlamentben egy igen erős interpellációt mondtam az egyház ellen). Erre mondtam, hogy más nevet mondok majd. Ádám beleegyezett. Átadta az elnökséget és kimentünk.
c) A folyosón várt bennünket Mikó János, akit szintén meglepett, amikor Ádám mondta, hogy én is velük megyek. Ez a Mikó az Értelmiség Forradalmi Bizottsága gazdasági ügyeivel foglalkozott és ahogy később tudomásomra jutott, itt benn egy tanúvallomásom alkalmával az ő ügyében - közvetített egy pap segítségével Ádám és Mindszenty között. A folyosón Ádám elmondta, hogy adódott ez az alkalom, hogy most azonnal felmehetnek Mindszentyhez és ő élt ezzel a lehetőséggel (nem beszélve arról, amit Mindszentynél s utóbb itt tudtam meg, hogy Mikó és a pap már délelőtt jártak fenn a Várban!) Célja ezzel a látogatással, ahogyan ott rögtönözte: Mindszenty rádióbeszédet készül mondani, erről lebeszélni, illetve befolyásolni, ha Mindszenty rádióbeszédet mond, akkor rábírni, hogy szólaljon fel az önbíráskodások és atrocitások ellen; kitudni, milyen politikai tervei vannak Mindszentynek. Az autónál egy ismeretlen papnak mutattak be, aki a soffőr mellett ült, mi hátul foglaltunk helyet és felmentünk a Várba, az Úri-utcába. Várni kellett egy félórát, míg bejutottunk. A körülményeket nem részletezem, mert ezt egy jegyzőkönyvben és egy igen részletes feljegyzésben már elmondtam, mint ahogy az egész tárgyalást is. Mindszentyvel való tárgyalás 3/4 óráig tarthatott. Ennek a felét elfoglalta a papnak Mindszentynek az egyházzal kapcsolatos beszélgetése; a pap azt firtatta, hogy Mindszentynek mi a szándéka az egyházzal, a békepapokkal, általában magát ajánlotta be, előttem világossá lett, hogy az Értelmiség Forradalmi Bizottsága közvetítésével (valami írás volt előtte az Értelmiség Forradalmi Bizottságától, amelyet már előbb eljuttatott Mindszentynek, lehet, hogy délelőtt Mikóval együtt, hogy Ádám tudott-e erről, azt nem tudom), a saját pecsenyéjét sütögeti.
Közülünk csak Ádám beszélt:
a) tájékoztatta az Értelmiség Forradalmi Bizottságáról egy-két szóval
b) beszélt az ifjúságról (Mindszenty megjegyzésére)
c) kérte, hogy szólaljon fel az önbíráskodás ellen
d) Mindszenty kérdésére válaszolt az önbíráskodás hátteréről. Egy kérdésre énnekem adta át a szót Ádám: "Ki ez a Nagy Imre, az-e, aki 1947-ben belügyminiszter volt?" - Igen - válaszoltam.
Mindszenty politikai céljairól úgyszólván semmit sem tudtunk meg. A szocializmusról "bölcselkedett" - közölte, hogy estére várja a kormány képviselőjét (Tildy, de ő ezt nem közölte) s majd azután formál képet, most tájékozódik. Ezért aznap nem is nyilatkozik a rádióban, mert loyális akar lenni a kormánnyal szemben, bár - és ezt kihangsúlyozta - őt nem a kormány, hanem a nép szabadította ki. Kilátásba helyezte, hogy majd utóbb újra tárgyal az Értelmiség Forradalmi Bizottságával.
A fogadásnak vége volt, titkára többször sürgette. Mikor jöttünk, senki sem volt még ott, mikor kimentünk, már tömeg várakozott a folyosón, lépcsőházban s udvaron.
A Mindszenty-féle fogadás után a lányomat látogattam meg. Vacsorázni a Jogi kari menzára mentem. Más politikai tárgyalásom nem volt, illetve az előző nap kapcsán említett megbeszélés pártügyben, de ebben nem vagyok biztos.
November 1. csütörtök. Szerdától fogva sem én, sem más tagok nem jártak be a Jogi karra, az Értelmiség Forradalmi Bizottságába, csak étkezni s esetleg egy-egy félórára beszélgetni. Az Értelmiség Forradalmi Bizottságát kitelepítették a rektori hivatalból s valami szűk irodafélét adtak egy tanterem mellett egy-két szobával. Tudomásom szerint sem értekezlet, sem szűkebb megbeszélés nem volt itt mindvégig. Alkalmanként Ádám György közölt valamit, vagy, hívott be valakit. Tömeg még volt ott, főként estefelé, de ez már kicserélődött, egy sereg ismeretlen arc. Megszervezték a gazdasági ügyeket, autók voltak ott szép számmal, étkezni lehetett. Egyébként az egész már keveredni látszott az egyetemmel.
Az Értelmiség Forradalmi Bizottsága tudtommal és részvételemmel a 28-i nyilatkozat óta semmiféle politikai nyilatkozatot nem tett. Az Igazság c. lap kért tőlem csütörtökön délután politikai nyilatkozatot, elutasítottam.
Csütörtökön a délelőtt folyamán Tőkés Ottó telefonált ki, hogy sürgősen menjek a parlamentbe, pártügybe tárgyalásra. Így kerültem be az MSZMP alakuló megbeszélésre, ahol az alapító okmányszöveget beszélték meg és a pártvezetőség névsorát. Jelen voltak Apró Antal, Münnich Ferenc, Szántó Zoltán, Kádár János, Lukács György, Mód Aladár, Haraszti Sándor, Horváth Márton, Kállai Gyula, Donáth Ferenc, Tőkés Ottó, Gyenes Antal. Vita volt afölött, hogy az MSZMP név és szigorúan a munkáspárt jellege-e a helyes vagy esetleg más. Donáth az előbbi mellett foglalt állást, Apró Antal és Lukács György is. Tőkés felvetette egy olyan forradalmi párt tervét, amely az ország lakosságának minden szocialista és demokratikus elemére támaszkodik és jellegében ezt kihangsúlyozza. Lukács úgy érvelt, hogy ez akkor lett volna helyénvaló, ha közben a többi Párt nem alakult volna meg, ha a régi MDP elgondolást tartották volna meg. Az MSZMP-nek most, mint választási pártnak kell fellépnie s azért kell jellegét ilyen formában rögzíteni. Az én megnyilatkozásomra nem került sor.
Az alapító szöveget - úgy tudom Horváth Márton fogalmazását (volt ott még vagy kétféle), korrekciókkal elfogadták.
Az ideiglenes központi vezetőség névsorát, mivel többen kifogásoltuk, hogy kevés benne a munkás,19 nem tették közzé (az IB névsorán utólag változtattak. Maléter neve nem volt benne akkor, amikor mi tárgyaltunk).
Csütörtökön délután benéztem a Jogi karra. Politikai tárgyalás és eféle nem volt.
November 2. péntek. Délfelé bementem a Jogi karra, ebédeltem és autót kértem, utána kimentem a Néprajzi Múzeumba, ottani munkakörülményeket a múzeum dolgozóival megbeszélni, az idő jó részét itt töltöttem. Utána bátyámhoz mentem Újpestre, jövet az autót leadtam, vacsoráztam, hazamentem.
November 3. szombat. A délelőtt folyamán Tőkés Ottó telefonált a lakásomra, hogy menjek be a parlamentbe Halász József szobájába. Ott volt Halász József, Gyenes Antal, Szabó Gergely, később érkeztek Horváth Lajos, Fekete Gyula s talán mások is. Tőkés elmondta, hogy milyen kétségbeejtő zűrzavar vana parlamentben, az országban, a nyakló nélküli pártalakítás mindent szétzilál, valami módon segíteni kellene a helyzeten; olyan szervet kellene létrehozni, amely felülemelkedik ezen a pártszervezés-pártalakítás okozta zűrzavaron és amely képes egy egységes szocialista-demokratikus politikát képviselni. Úgy gondolja, hogy kormánybiztosokat kellene a megyék élére küldeni és ezeket itt benn a parlamentben egy központi kormánybiztosi szerv fogná egybe. Ezt a tervét kellene javasolni a kormánynak. És ehhez kellene olyan kommunistákat összeszedni, akik ezzel a teljhatalommal kormánybiztosi megbízással működnének. Tőkés tervével általában egyetértettünk s már kezdtünk neveket összeszedni. Akkor jött be Fehér Lajos és Haraszti Sándor azzal, hogy nem tudják, mit csináljanak a h[étfő]i Népszabadság számmal, írják e, nem-e? mert a pártvezetők nincsenek a fővárosban. Ez megakasztott bennünket. Ekkor jöttek olyan hírek, hogy a katonai helyzet olyan, hogy a szovjet csapatok felvonulásukat az egész országban befejezték. Tőkés tett olyan megjegyzést, hogy Donáthék egymás között úgy beszélnek, hogy "mehetnek illegalitásba”. Ebből világos volt előttem, hogy Nagy Imréék kormányvezetése a végét járja.
A megbeszélés fel is bomlott.
b) Ebéd után úgy 3 óra tájt benéztem még a volt G[azdasági] F[őtanács] egyik helyiségében a Petőfi kör újraalakulását célzó összejövetelre, előző este az Értelmiség Forradalmi Bizottságában hallottam, hogy ilyen lesz. Itt hosszas huza-vona után összegyűlt vagy 50-80-100 fő. Nem maradtam tovább negyed-fél óránál, mert szereztem egy autót és a leányomhoz készültem.
A Petőfi kör újjáalakítását a volt Petőfi kör-i törzstagok és vezetők szorgalmazták. Elnökölt Jónás Pál, itt láttam Tánczos Gábort, Márkus Istvánt, Gimes Miklóst, Mérei Ferencet, Pataki Ferencet, Nagy Balázst, kisgazdákat B. Rácz Istvánt.
Az elején vita volt, Sánta Ferenc író szóvátette, hogy annakidején, 23. előtti nap, vagy az nap a Petőfi kör a tüntetés ellen volt s csak később korrigálta ezt az álláspontját, quasi a "forradalom" oldaláról bírálta a Petőfi kör-i vezetőség szerepét. Ugyanakkor jellemző, hogy egyértelműen azt javasolta, hogy a Petőfi kör maradjon meg marxista vitakörnek. Tánczos megvédte a Petőfi kör vezetőségét. B. Rácz, Márkus, Mérei, Gimes amellett voltak, hogy a Petőfi kör necsak marxista, hanem általában demokratikus vitafórum legyen. (Többet nem tudok, mert eljöttem.)
Lányomnál voltam. Vacsoráztam a Jogi karon. Meghallgattam a rádiót. Hazatértem. Már két napja nem jött hozzám aludni senki az Értelmiség Forradalmi Bizottságától.
Kardos László1. 1956. november 4-től 8-ig kislányom családjánál tartózkodtam, Sarkadi Kálmánéknál.20 A harcok végeztével hazatértem s részint otthon, részint Kovács Ferencéknél laktam.1957. okt. 15-nov. 3.
Első politikai beszélgetésem, mit fel kell említenem, Gyenes Antallal történt, akivel véletlenül a Lánchíd budai hídfőjénél találkoztam, úgy 9-10-e táján. Ő a pártközpontba tartott Fehér Lajoshoz, én Budára a kislányomhoz. Értékeltük a kialakult helyzetet, Nagy Imréék két politikai lépését, a többpárt rendszer nyakló nélküli bevezetését és a semlegesség kikiáltását súlyos politikai hibának tartottuk, de egyébként az egész október 23-november 4-i eseményeket - mai megítélésünkhöz mérten - helytelenül ítéltük meg és egy sereg kérdésben nem láttunk tisztán, így legalábbis Nagy Imre személyét illetően. Egyébként Gyenestől tudtam meg, hogy Nagy Imréék a jugoszláv követségre menekültek. Gyenes, aki azelőtt pártfunkcionárius volt, még nem tudta, hogy s miként fog alakulni a sorsa. Sokat várt a Fehér Lajossal való találkozástól. Mindezt azért tartottam szükségesnek elmondani, mert e naptól kezdve együtt Gyenessel, úgyszólván minden olyan alkalomkor, amikor mással politikai tárgyalást folytattunk s az ő állásfoglalása, tekintve, hogy az alakuló MSZMP-vel, Fehér Lajossal kapcsolatban volt, később pedig bevonták a párt belső politikai munkájába, rám, gondolkodásomra és cselekedeteimre az időben hatással volt.21 Ugyanebben a helyzetben volt Tőkés Ottó is, aki politikai beszélgetéseink nagy részében együtt volt velünk.
2. November 12-e tájt Sós Júliáék lakására mentem. (Itt jegyzem meg, hogy Sósékkal 15 évi ismeretség kötött egybe s időszakonként meg szoktam látogatni őket. Sós Júlia a népi kollégisták barátai közé tartozott: egyaránt barátságban volt Márkus Istvánnal, Gyenes Antallal, Kemény Istvánnal stb.) Értesítést kaptam, a körülményekre már nem emlékszem pontosan, vagy Gyenesen keresztül vagy Sós Júlia útján, menjek el hozzájuk, hogy miért, ezt nem közölték. Odaérkeztemkor beszélgetésben találtam Gyenes Antalt egy gépelt papírral a kezében, Kemény Istvánt, Göncz Árpádot és B. Rácz Istvánt (a két utóbbi jelenléte igen meglepett, mert azelőtt sohasem láttam Sóséknál, B. Ráczot ismertem, az Értelmiség Forradalmi Bizottságában is fent volt; Göncz Árpád nevét itt tudtam meg, de látni őt is láttam az Értelmiség Forradalmi Bizottságában). Itt volt, be-bejárt Sós Júlia mint aki vendéget lát, és benézett a szomszéd szobából Márkus István, aki valamit írt. Leültem Kemény mellé és kérdeztem, miről van szó. Közölte, hogy megszerezték a Bibó István által írt javaslatot, amely kompromisszumos lehetőséget nyújt a politikai helyzet megoldására a Kádár és a Nagy Imre kormány között és arról beszélgetnek.22 A kompromisszum szót és lehetőséget itt hallottam először (amely aztán vagy 10 napig, a Nagy Imre-ügy lezárásáig foglalkoztatott és befolyásolt engem, Gyenest, Tőkést, stb.) Kértem egy példányt, hogy megnézzem, az írógépben láttam egyet. Kemény odaadta. A javaslatnak volt egy bevezetése, valami kiáltványszerű, ezt nem adták oda, nem is kértem, nem is olvastam. A pontokba foglalt részt futottam át, a javaslatot, s közben a Gyenes és Gönczék közötti beszélgetésre is fel-felfigyeltem. Az egészből megmaradt bennem, hogy a javaslat személyi kompromisszumot javasol, fenntartja a demokratikus pártokat és a választásokat csak egy év múlva tartja időszerűnek, addig korlátozza a pártéletet (?). Fenntartja a szovjet csapatok kivonásának lehetőségét, 4 vagy 5 szakaszban, fél-egy éven belül. Az elért forradalmi vívmányok védelmére alkotmányjogi biztosítékot ígér. Kb. ennyire emlékszem. Gyenes Gönczékkel épp az alkotmányos biztosítékokról beszélgettem. (Itt emlékeztettek rá: alkotmánybíróság), majd a mezőgazdasággal kapcsolatban a) paraszti érdekvédelmi szervről, a Parasztszövetségről,23 továbbá a pártokról. Emlékszem, hogy a lengyelországi helyzet - mint analógia - szóbakerült. Én annyiban kapcsolódtam be, hogy itt-ott kérdezősködtem, vagy közbeszóltam. Közben bejött Márkus - úgy emlékszem, ez már végefelé volt a beszélgetésnek - tárgyalásnak - valaminek a felolvasásába kezdett bele, amit írt vagy írni kezdett, de ez abbamaradt és felvetette, hogy a Bibó-féle javaslatot figyelembevéve esetleg beledolgozni, ki kellene dolgozni, megírni, s ő erre vállalkozik - egy értékelő programot adó kompromisszumos kibontakozási (jobb szót nem találtam) tervet. Ezt tudomásulvettük. A Bibó-féle javaslatra abban állapodtak meg (ezt tudatosan írtam így, mert rám ebből, de az előbbiből sem hárult semmi kötelezettség), hogy a kisgazdák is, Gyenes is megérdeklődi a maga pártkapcsolatai útján, mi a vélemény a tervezetről. Arról, hogy akár a Bibó-féle javaslattal, akár a Márkus-féle vállalkozással mi legyen? Megbeszélés, sokszorosítás, terjesztés, egyáltalán egy ilyen kompromisszum hogyan realizálódjék vagy mozdíttassék elő: nem határozott a társaság, a pártpolitikai véleményektől tette függővé. Arról, hogy egy más alkalomkor is találkozunk, szó volt, de - úgy emlékszem - ebbe konkrétan nem egyeztünk meg. (A Bibó-tervezet előzményeiről és körülményeiről itt a Rendőrségen tájékoztattak, az elmondottakon kívül másról nem volt tudomásom.) A tervezetről és a beszélgetésről csak annyit, hogy a kompromisszum lehetősége számomra akkor szimpatikus és valamiképpen reális volt (függetlenül a Bibó-tervezet konkrétumaitól, amelyre akkor akár egészében, akár részleteiben sem igent, sem nemet nem tudtam mondani, hisz nem elemeztem, sem akkor, sem azóta), mert a harcok utáni zűrzavarban nem láttam szilárdnak és elégségesnek a Kádár kormány és az MSZMP politikai tömegbázisát, nem beszélve arról, hogy akkor szimpátiám egy jó részével Nagy Imréék mellett állottam még. De ezt a vélekedést, ha úgy tetszik illúziót, táplálták bennem magának a kormánynak, Kádár Jánosnak első nyilatkozata: az események fele-fele értékelése, a Nagy Imrére vonatkozó nyilatkozata, a pártokról mondott véleménye és a pontokba szedett kormányprogram. De ezt elősegítette Gyenes vélekedése is, főként közlése. Gyenes Antal 2-3 nappal azután, még a Kemény lakásban tartott megbeszélés előtt közölte, hogy megmutatta a tervezetet Fehér Lajosnak, aki elolvasta, s aki két kisebb korrekciós megjegyzésen kívül (az egyikre emlékszem: köztársaság helyett népköztársaság megjelölést javasolt) tárgyalásra (?!) megfelelőnek tartja.
(Megjegyzem még, hogy a Bibó-féle tervezetből példányt nem kaptam és nem is volt birtokomban sem. A beszélgetés végén Sós Júliához fordultam és kértem tőle, azt mondta, csak annyit gépeltek, amennyien jöttöm előtt ott voltak, nem tud adni. Majd valakitől visszakéri s odaadja. 4-5 nappal azután náluk voltam, ismét kértem, ismét nem tudott adni. Egyébként a Bibó-féle javaslat kérdése számomra és előttem utóbb sem jött elő. A Kemény-féle tárgyaláson ez így már fel se merült. Ott egy általunk előkészítendő eredeti elaborátum tervéről volt szó.)
3. Egy pár napra a Sós-féle lakáson tartott beszélgetés után - talán 15-16 - Kemény közölte, menjek el hozzájuk, Gyenesék is ott lesznek, megbeszélés dolgában. Úgy látszik, Kemény hívott mindenkit, de mindenki késve érkezett, mi pestiek legkésőbb, Herpai a végére érkezett. Jelen voltak: Kemény István, Márkus István, Gyenes Antal, Tőkés Ottó, Herpai Sándor, Józsa Péter és én. Márkusnak és Keménynek írott jegyzetei voltak, sőt, úgy tűnt, hogy Márkussal már annak előtte tárgyalhattak. Márkusnak egy félig írt füzete. Ők ketten kezdtéka beszélgetést. Márkus közölte, hogy ő ugyan teleírt egy fél füzetet, de amire vállalkozott, azt nem tudja és nem tudta megcsinálni, felolvasni sem óhajtja. Nevezetesen, hogy ő egy értékelő, programot adó kompromisszumos kibontakozási tervet készítsen. Hanem meg kellene osztani a feladatokat. Ő vállalná (Keménnyel együtt) hogy az október 23-i, november 4-i eseményeknek előzményeivel együtt egy történeti-politikai értékelését készíti el, de ezt is csak főbb téziseiben. Javaslatot kellene készíteni a jogi, az alkotmánnyal kapcsolatos kérdésekre és fel kellene vázolni a gazdasági fejlődés teendőinek programját. Ez utóbbiak felett kezdődött a beszélgetés. Gyenes javasolta, hogy a jogi kérdésekre Tőkés készítsen tervezetet, ő a gazdasági program megszerkesztésétvállalja. (Tőkésre, úgy vélem, azért esett a választás, mert a jogász-közig[azgatás]os, alkotmánnyal szakszerűen foglalkozott. Többször elmondta nekem is [hogy itt, Keményéknél is, erre nem emlékszem] azt az elképzelését, hogy hogyan lehetne a demokratikus pártok működését lehetővé tenni és ugyanakkor a szocialista építés elért és megvalósítandó vívmányait alkotmányosan biztosítani. A parlamenten kívül ill. felett egy másik Ház létesítését, valamiféle "termelők tanácsát" [!?], a munkástanácsok, paraszti érdekképviseletekből, esetleg értelmiségi érdekképviseletből is.) Tőkés vállalta, Gyenes akkor engem külön megkért, hogy segítsek Tőkésnek (amit én nem értettem, mert inkább a gazdasági terv kapcsán kulturális kérdések tervezésére vállalkoztam volna), amit megígértem. Kemény - úgy emlékszem - a kulturális programra vállalkozott, Márkusnak segítséget ígért. Herpai az októberi események katonai értékelésére vállalkozott. Józsára mi jutott, nem emlékszem. Gyenes egyébként elmondta, hogy a gazdasági programmal kapcsolatban ő a [MTA] Közgazdasági Intézet munkatársaival dolgozik együtt (amiről én is meggyőződhettem, akkor egy alkalomkor - e beszélgetés előtt vagy után - elkísértem őt az Intézetbe és ott rövidesen szót váltott Fekete Ferenccel és Szabó Kálmánnal). A többi tervezet-félét is ilyen kollektív munkának képzelte el, egyébként ő úgy beszélt előttünk az egész elaborátumról, mint amelyre konkrét, a kibontakozáshoz szükség van s amely a pártban folyó hasonló munkával van legalább is párhuzamos kapcsolatban. Arról, hogy egy ilyen elkészült elaborátum hogyan realizálódik (és itt a kompromisszumos elaborátumról van szó), arról nem volt szó, nem volt kialakult képünk. (A kihallgatáson Bodrogi őrnagy erőltette, s akkor úgy magyaráztam utólag elgondolva: hogy amennyiben a Kádár-kormány és Nagy Imréék között a megegyezés konkrétan megtörténik, mi ezzel a kész elaborátummal járulunk hozzá a megegyezéshez. De ezt, mint említettem, akkor mi, én mindenesetre nem gondoltam végig.) A tervből egyébként nem lett semmi, legalább is, ami engem illetett. Tőkéssel ez ügyben össze se jöttünk s ő maga sem foglalkozott vele. Márkust itt láttam utoljára. Itt már a letartóztatásom után mutatta Bodrogi őrnagy valami írását, amely a Bibó-féle terv alapján készült, s itt mutatták meg Herpai írását is. Gyenes mezőgazdasági tervezetéről nem tudok, illetve Fehér Lajos közölte a SZÖVOSZ-ban, hogy Friss István vezetésével dolgoznak a gazdasági programon a Közgazdasági Intézetben, nyilván ugyanazok a munkatársak, akikkel Gyenes is dolgozott.
A Kemény-lakáson történt megbeszélés után közölte velem Gyenes, hogy felhívta őt Horváth Lajos és közölte, kérte őt, hogy másnap a SZÖVOSZ-ban Mészáros Sándornál több idősebb györffysta jön össze beszélgetésre, jöjjön el ő is és szóljon nekem is. Gyenes aggodalmát fejezte ki, mint mondta, az "ilyen Horváth-féle összejövetelek" iránt (Várkert Kioszk!24), én mondtam, hogy ne menjünk el. Azt válaszolta, hogy már megígérte, nem vonja vissza, menjünk el. Megbeszéltük, hogy másnap az Írószövetségben találkozunk és onnan megyünk a SZÖVOSZ-ba. (Az Írószövetségbe tájékozódás végett mentünk. Gyenes előbb érkezett. Épp elnökségi ülés kezdődött, nem időzhettünk. Annyit tudtunk meg, hogy az Írószövetség igyekszik megszabadulni attól a gondtól, hogy társadalmi központ legyen, ahová mindenki tanácsért szalad. A Kádár kormánnyal kapcsolatban megoszlottak a vélemények, a többség továbbra is ellenzékinek mutatkozott, de voltak olyan enyhe megnyilatkozások is, mint Veres Péteré: nincs értelme az erőlködésnek, egy népet nem szabad belehajszolni a pusztulásba!)
A SZÖVOSZ-ban összegyűltek Mészáros szobájában vagy 20-an, mind idősebb Györffysták, főként Horváth Lajosék társasága, a Közgazdaságtudományi Intézet dolgozói: Horváth Lajos, Horváth István, Kelemen Zoltán, Komló László, Filip Sándor, Fazekas Béla, Szakál Pál, Oláh Pál (?), Gyenes Antal, Tőkés Ottó, Mészáros Sándor, Fekete Ferenc és mások, a végén jött Tóth Benedek és Barla-Szabó Ödön. Én rövidesen elmondtam, mit tapasztaltunk az íróknál, hogy Horváth Lajos és Horváth István a tárgyra tért: mi legyen a magatartásunk az új politikai helyzetben? Summázva azt fejezte ki, hogy a helyes magatartás a passzív rezisztencia, a politikától való tartózkodás, a györffysták pedig tartsák meg egymás között az alkalomszerű, laza baráti kötelékeiket. (E mögött nyilván a pártba való belépés vagy nem belépés kérdése húzódott, de ezt nem fejezték ki.) Hozzászólás kezdődött: Fekete Ferenc a konszolidáció mellett szólalt fel; ilyen jellegűek voltak Gyenes és az én megjegyzéseim is. Kezdtek volna többen is hozzászólni, amikor a beszélgetés megszakadt. Ugyanis Barló-Szabó Ödön érkezett meg és közölte, hogy mindjárt jön Fehér Lajos, aki szeretne a társasággal beszélni. Erre felborult a rend, Horváthék vonakodtak Fehérrel tárgyalásba kezdeni. Közben telefonon Fehér közölte, hogy csak másnap délelőtt ér rá. Megállapodtunk, akkor ugyanitt, másnap találkozunk. A politikai beszélgetést nem folytattuk, itt egy páran eljöttünk, mások még maradtak.
5. Másnap ismét megjelentünk a SZÖVOSZ-ban. Horváthék nem jöttek el, mindössze Kelemen Zoltán, Komló László és Fekete Ferenc, kívülük Mészáros Sándor, Gyenes Antal, Tőkés Ottó, Tóth Benedek, s talán még 1-2 fő. S természetesen Fehér Lajos. Fehér konkrét segítségért jött, előbb a Népszabadság dolgában s csakúgy a kormányprogram gazdasági program kidolgozásához kért segítséget. Elmondta, hogy Friss István vezetésével a pártban dolgozik egy gazdasági bizottság s az támogatást várt; Fekete, Gyenes, Tőkés igenelt, én is, azonban olyan formában, hogy ilyen gazdasági programterv készül, s amint kész van, azt fel lehet használni. Kelemenék eléggé tartózkodtak. Fehér közben - kérésemre - informálta a társaságot. Felmerültek: a Nagy Imréékkel való kapcsolatok, pártok kérdése, munkástanácsok, nemzetőrség, stb. Mészáros a szövetkezetek kérdésében tárgyalt! Ennek a megbeszélésnek tudtommal semmi különlegesebb eredménye nem lett.
6. A megbeszélés végén közöltem Tőkés Ottóval, hogy Herpai telefonált, hogy ő is meg én is menjünk fel délután Józsáékhoz, nagyon szeretne velünk beszélni. A SZÖVOSZ-ból jövet fel is mentünk. Ott találtuk rajta kívül Ádám Györgyöt, Gimes Miklóst, Józsa Péter, egy hosszúbajuszos férfit,25 akinek a nevére nem emlékszem, azelőtt nem ismertem. Lehet, hogy estefelé Gyenes is átjött, de ebben nem vagyok biztos. (Arról a két beszélgetésről, ami itt zajlott, Gimes személyével kapcsolatosan részletes jegyzőkönyvi vallomást tettem, de feljegyzés is készült, itt most nem ismétlem.)
7. A következő közlésem Gyenes és Tőkés személyével kapcsolatos. A SZÖVOSZ-ból jöttem elfele, amikor találkoztam Kemény Istvánnal. (A SZÖVOSZ-szal kapcsolatban megjegyzem, hogy az említett két alkalmon kívül egy-két ízben felmentem Mészáros Sándorhoz telefonálni, beszélgetni. Egyébként tudom, hogy itt akarták a Nemzeti Segély központot átmenetileg létesíteni. Itt láttam egy ízben Pataki Ferencet, Kemény István és Sándor András írót is. Ők beszéltek a Nemzeti Segélyről. Egyébként nem volt kapcsolatom ezzel az üggyel.) Keményre visszatérve - Kemény igen sietett. Megkérdeztem tőle hová siet, azt válaszolta, hogy Gyenessel és Tőkéssel akar találkozni s fél, hogy már nem találja ott őket. Kérdeztem, hogy hol vannak? én is szívesen beszélnék velük. És elsietett velem a Pannónia-utcába, egy Gubi [Miklós] nevű orvos lakásába (ennek a feleségét ismertem felületesen, annak idején a Kultuszminisztériumban dolgozott) ahol ott találtuk Gyenest, Tőkést, a Gubi-házaspárt, egy Gyikics vagy Dikics nevezetű jugoszláv követségi tisztviselővel beszélgetve. Ezt a jugoszlávot én ismertem a Petőfi kör tavaszi jugoszláv estjéről. A beszélgetést azonban csak erőltetve lehetett beszélgetésnek nevezni, mert a jugoszláv annyira rosszul beszélt és értett magyarul - szerben kívül meg úgy látszott más nyelven nem beszélt - hogy azalatt a 1/4 óra alatt, míg ott voltunk, alig lehetett valamit is kihámozni. Nagy Imréékről volt szó, s azt közölte Gyenessel (vele tárgyalt), hogy aznap este (akkor volt!) megegyezés szerint hazatérnek lakásaikba. Gyenes még próbált informálódni, de nem nagy eredményre jutott: a jugoszláv nemigen értette meg a kérdéseit, válaszolni még kevésbé tudott. Gyenessel, Tőkéssel együtt jöttem el, Gyenes méltatlankodott: "ilyen hülyeséget! Összehoznak valakivel s nem tudok vele szót érteni". - A találkozás előzményeiről és körülményeiről nincs tudomásom.
8. Nagy Imréék Romániába való távozásával számomra és számunkra (Gyenes, Tőkés) végetértek a politikai beszélgetések (kb. 10 nap!). Egyrészt világossá vált előttem, hogy a kormány a maga részéről egyenlőre lezárta - ilyen formában - a Nagy Imre-kérdést. Másrészt ugyanezzel kapcsolatban felmerült bennem s nemcsak bennem, vajjon nem fognak-e felelősségre vonni bennünket az októberi eseményekben kifejtett szerepünkért s általában ellenzéki magatartásunkért? (A pártellenzék kifejezés ebben az időben vált ismeretessé és használatossá előttem, addig - előző politikai szerepemet nem értékeltem én nem tekintettem pártellenzéki magatartásnak, legalább is nem volt bennem tudatos.) Akkortájt (november utolsó hetében) mindenféle vad hírek jártak letartóztatásokról és a várható megtorlásokról és bennem is felébredt a félelem s bár akkor egyáltalán nem éreztem magam felelősnek az eseményekért, mégis egyre inkább úrrá lett bennem a félsz s az általános tömeghatásra bennem is felmerült a menekülés gondolata. Ma már magam számára is csak magyarázni tudom, de megérteni nemigen azt a lelkiállapotot, de tény, hogy akkor hatása alatt voltam. Így történt hogy megkértem Boros Marietta kollégámat, aki akkortájt jött haza Csehszlovákiából egyhónapos kutatóútjáról és Győrbe készült, nézzen be Győrben Kéri Józsefhez vagy Szigethy Attilához, és kérdezze meg, tudnának-e segítséget nyújtani nekem abban az esetben, ha arra kerülne sor, hogy elhagyni készülnék az országot. Tudtommal ők erre választ nem adtak, de éppen Pestre készültek, ahol találkoztak velem. (Kérivel kapcsolatban felvett jegyzőkönyvben erről részletesen szóltam.) Itt elismételtem nekik aggodalmaimat, amiben ők is osztoztak, konkrét segítséget nem ígértek, de abban megállapodtunk, hogy amennyiben netalán sor kerülne a dologra, keressem meg őket Györben és akkor ők megkeresik a segítség módját. Megjegyzem, hogy a segítség lehetőségét kifejezetten Szigethy Attila ígérte.
Itt kell tegyek említést Lengyel Alfonz személyéről, aki - hogy úgy mondjam - véletlenül került bele életünkbe ebben az időben s “akaratlanul” is beárnyékolta sorsomat. (Lengyel Alfonzról jegyzőkönyvet és feljegyzést készítettek vallomásom alapján. Itt röviden csak a lényegről szólok.) Lengyel munkatársam volt az egykori Kultuszminisztériumban, 1949-50-ben. A Grősz-ügyben 8 évre ítélték. 1956 nyarán szabadult. 1956 szeptemberében a Néprajzi Múzeumba helyezték ideiglenesen. Kapcsolatom vele, mint a múltban is, most is munkatársi kapcsolat volt. Rehabilitálását kérte, okmányait is láttam. Októberi szerepléséről nem tudok, tudtommal beteg volt. Illetőleg novemberben annyi említést tett előttem, hogy az események alatt grőszista társaival összejött. November végén, december első napjaiban egy ízben említést tett arról, fél attól, hogy mint volt horthysta katonatisztet és feltételesen szabadlábon lévőt visszaviszik a börtönbe, súlyos szívasztmás és ezért készül elhagyni az országot. Sajnos, ekkor tettem előtte azt a kijelentést, lehet, hogy nekem is ezt az utat kell választanom. Így történt, hogy a nyakamba akaszkodott és unszolt,hogy menjünk együtt, akkor is, amikor kb. 1 hét múlva (Fehér L[ajos] és Somogyi M[iklós]sal történt beszélgetés, de az én lehiggadásom után is) nekem már eszem ágában sem volt elhagyni hazámat. Hogy megszabaduljak tőle és aggodalmaskodásaitól, írtam meg kérésére azt a pár sort Győrbe Kéri Józsefhez és Szigethy Attilához, melyben szállást és eligazítást kértem számára. - Ki kell jelentenem, hogy Lengyel Alfonzhoz nem kötöttek sem baráti sem politikai kötelékek s eltávozása (kb. december 10. Táján) óta semminemű kapcsolatban nem voltam vele, baráti körét nem ismertem és azokkal semminemű kapcsolat nem kötött össze.
Lengyel Alfonz egy véletlen megjegyzésemből tudott a nálam lévő Nagy Imre kéziratról, de ezt nem ismerte, politikai értékét is csak megjegyzésemből feltételezte.26
9. Említést kell tennem két politikai beszélgetésről, amely számomra - ebben az időben igen lényeges volt. Mind a kettő 1956 december első felében történt.
Gyenes Antalt kerestem meg vagy 6-7-e táján. Akkoriban készült a párt hivatalosan állást foglalni az októberi eseményeket illetően. Engem nagyon gyötört sorsom bizonytalansága. Ezt megbeszélni mentem Gyeneshez. Röviddel utánam érkezett Mód Aladár, aki említést tett Gyenesnek arról, hogy egy értékelést, elemzést készített az októberi-novemberi eseményekről és azt átadta Biszku elvtársnak véleményezés végett, egyébként kifejezte azt a vágyát, hogy szeretné mielőbb ismerni a párt állásfoglalását, mert neki magának is megvannak a saját gondolatai, de az általa vezetett TTIT ügye is megkívánja a világosanlátást. Azt javasolta, hogy keressék meg Fehér Lajost az ügyben. Engem is magukkal vittek. A Fehér Lajossal való tárgyalás igen értékes volt számomra. Ekkor hallottam - hogy úgy mondjam - "hivatalosan" az október-novemberi események értékelését, vita formájában, Fehér és Mód között. Mód akkor még az ismert álláspontját fejtette ki: vagyis október 23. forradalom volt és utóbb az ellenforradalommá vált. Fehér csak valami "demokratikus nemzeti tömegmozgalom" (?) kifejezésben formulázta a kezdetet, de általában ellenforradalomnak értékelte az egészet.27 Fehér a Nagy Imre ügyről úgy nyilatkozott, hogy az nincs végleg lezárva, amin én azt értettem, hogy a párt a Romániában lévőkkel még tárgyalni óhajt. Fehér Lajos határozottan eloszlatta azt a félelmünket, amelyet Gyenes és én vetettünk fel, hogy "az októberi események miatt a volt pártellenzéken verik el a port".
Ez alkalommal közölte Gyenes velem, hogy Somogyi Miklós üzeni, hogy sürgősen keressem meg, már több ízben keresett november folyamán. Somogyit felhívtam és egy-két nap múlva megkerestem. Vagy két óra hosszat beszélt velem, illetve beszéltetett. A véleményemre volt kíváncsi az eseményeket illetően. (Megjegyzem, ez mind a párt hivatalos állásfoglalása előtt történt.) A végén (ahogy kifejezte magát), "nagyjában-egészében" egyetért velem, de egy lényeges ponton korrigált, nevezetesen a kapitalista-imperialista intervenció vonatkozásában, amelyet én elhanyagoltam és főként csak a belső társadalmi fejlődésből elemeztem ki az október 23-át kiváltó okokat.28 Jellemző, hogy áprilisban nálajártamkor korrigálta egy másik, december eleji megjegyzésemet: nevezetesen, hogy a kiváltó okok között szerepeltek azok a "törvényszerű" hibák, amelyek a szocialista táboron belül nemzetközi vonatkozásban megjelentek. Sok egyéb részlet megbeszélésén kívül közölte, hogy folytatni szeretné a beszélgetést és számít arra, hogy én is támogatom az ő munkájukat (a pártét). "Ha mellénk állsz, nagyon sokat tudsz segíteni, ha közömbös maradsz, az nem lesz jó, ha tartózkodol, sajnálni fogjuk” - Ez a beszélgetés és a megnyilatkozó bizalom teljesen talpra állított. Egy hét múlva újra folytattuk a beszélgetést, de akkor Somogyinak sürgősen el kellett menni (a párt által rendezendő tüntetést szervezte29) s abban állapodtunk meg - tekintve, hogy én kórházba és szanatóriumba készültem - hogy felépülésem után jelentkezem és akkor konkréten megbeszéljük az én feladataimat és munkámat. (Somogyi Miklós az ifjúság és az értelmiség nevelése ügyében várt tőlem segítő munkát.) Január közepén még egy hozzá írt lapon jeleztem, hogy most jövök ki a szanatóriumból és készülök hozzá. (Sajnos, minden másképp történt.)
10. Fehér Lajossal és Somogyi Miklóssal folytatott beszélgetést, közvetlen követően üzenetet kaptam Ádám Györgytől (vagy Józsa Péteren vagy Kovács Tiboron keresztül) hogy beszélni óhajt velem. Így találkoztam vele (korábban úgy emlékeztem, hogy esetleg nálam) Kovács Tibor mérnök lakásán. Itt - elvonulva a háziaktól - megjegyezve, hogy nem bízik a Kádár kormány konszolidálásában (négyszemközt) megkérdezte, mi a véleményem egy valamilyen illegális góc létesítéséről, amely legális és illegális munkát végezne (nem fejtette ki, de világos volt, hogy valamilyen Nagy Imre-féle vonal érdekében) és, hogy résztvennék-e a góc munkájában? Első ösztönös reagálásom belsőleg az ijedtség volt, hogy ez a kérdés velem kapcsolatban felmerült. Válaszolni meg azt válaszoltam, hogy bár egy és másban fenntartásaim vannak a kormánnyal kapcsolatban, de én ilyen góc munkájában nem veszek részt és az egészet helytelennek tartom. Ádám próbált még kapacitálni s végülis, mivel közöltem vele, hogy kórházba megyek, azt jegyezte meg, hogy a kórházi vizsgálat után (kb. egy hét, 10 nap) ismét megkeres. Én tudatosan kerültem azóta Ádámot, s kb. négy hónapig nem találkoztam vele, csak úgy április elején véletlenül - úgy mellékesen (!) szükségét érezte hogy megmondja, hogy "az akkori dolog kútba esett, nem volt értelme".
11. December folyamán (talán közepén) Kutrucz Gizella hívott fel telefonon és szemrehányást téve, hogy már mennyiszer kerestek, kérte, hogy menjek el hozzájuk. Elmentem, ahol nagyon meleg baráti és családi szívélyességgel fogadtak, maguknál tartottak éjszakára is. Az estét beszélgetéssel töltöttük, ezen jelen volt egy Márkus (talán) László nevű újságíró is. A beszélgetés témája: a lezajlott októberi és novemberi események. Kutrucz és Balogh személyemre kiélezve kezdték elemezni, felhánytorgatni (!) a történteket, nevezetesen a Kutrucz nálam tett látogatását, a györffysták viselkedését, egyre inkább kiszélesítve a problémát s úgy fogalmazva, hogy az egész ellenforradalmi felkelésért a népi kollégisták és én személyemben vagyok felelős. Ezek után Kutrucz a következő esetet mondta el, hogy "ő jelen volt azon a beszélgetésen a felkelés után 2-3 nappal (!) ahol Hegedüs András és Kádár János jelenlétében egy ELTE tanársegéd, aki oda bejött a pártközpontba (Kutrucz ezúttal azt állította, hogy tudja az illető nevét, de nem mondja meg) és elmondta, hogy ő tagja egy diákbizottságnak, amelynek szerepe és kapcsolata van a felkeléssel, s hogy ő azért jött be, mert nem ért egyet az egésszel, a vérontással s hogy ők nem ezt akarták. Közölte továbbá ez a tanársegéd, hogy ennek a bizottságnak én tagja (egy másik Kutrucz-variáció szerint “elnöke, vezetője") vagyok. - Kutrucz közlése igen megdöbbentett, mert én a diákokkal és a diákbizottsággal semminemű kapcsolatban nem voltam. És megjegyeztem, hogy vagy tréfál, vagy félremagyaráz valamit, vagy valamilyen provokációnak esett áldozatul. És részletesen elmondtam október 23-a előtti szerepemet és gondolkodásomat, a Tóth Ede-féle esetet, a jugoszláv kultúrattaséval való találkozásomat és annak a megjegyzését, a 23-i éjszakát, 24-ét, 25-ét és 26-i pártközponti tárgyalást a diákbizottsággal és az írókkal. Felvetettem, hogy nem az utóbbit magyarázza-e félre? Bizonytalanul megjegyezte, hogy nem tud róla és kissé megzavarodott. Én ismételten faggattam, hogy mondja meg az illető nevét - hogy azonosítani tudjak - de nem mondta meg. Egyébként akkor úgy vettem észre, hogy magyarázatomat tudomásulvették. Más témára tértünk, az ő mostani helyzetükre a MSZMP-vel kapcsolatban. Igen mély sértődöttség volt bennük, kijelentették, hogy ők nem politizálnak többet, bár a pártba belépnek. Balogh E[lemér] valami értelmiségi ügyben elhangzott pártnyilatkozatot emlegetett, amelyről neki az volt a véleménye, hogy az MSZMP értelmiségi politikája hibás. Mindezt azért jegyzem meg, mert ugyanakkor Balogh aktívan bekapcsolódott a pártszervező munkába. Éppen ezért utóbb úgy kellett a velük való kapcsolatot és véleményüket értékelnem, hogy nem voltak őszinték.
12. Az itt most megvilágításra kerülő probléma (disszidálási szándékom körülményei és indokai) számomra egyike a legnehezebbeknek. Elintézhetném röviden azzal, hogy a letartóztatástól való félelmem váltotta ki, minthogy ez így igaz is, mert ma úgy utólag számomra is hihetetlen, hogy bizonyos tényezőknek, mint szóbeszédeknek, befolyásuk volt érzéseimre és cselekedeteimre.
Azzal kezdem, hogy december közepétől semmi szándékom nem volt hazámat elhagyni, mint ahogy eredetileg sem vonzott kifelé semmi sem, hisz mindenem megvolt itthon, ami a tevékeny alkotó élethez szükséges, s nem voltak külföldi politikai ambícióim sem, mint ahogy a kíváncsiság sem gyakorolt rám hatást, hiszen annakelőtte eleget voltam külföldön és nyugaton, többek között ezért sem. A kárházban és szanatóriumban30 tanulmányoztam az MSZMP állásfoglalását, a kínai párt értékelését és a kormány gazdasági-társadalmi programját s az volt a szándékom, hogy hazatérve megkeresem Somogyi Miklóst, belépek a pártba s általában résztveszek a konszolidálásban. (Szándékoztam ezt tenni, mindannak ellenére, hogy még sokmindennel nem tudtam egyetérteni s hogy sok szempontból a politikai passzivitás és tartózkodás is kísértett.) Hogy ez mind nem úgy történt, ahogy akartam, illetőleg már csak későn, az természetesen az én gyengeségemen múlott, amelyet különösen fokoztak az akkori körülmények.
Már a kórházban eljutott hozzám az a szóbeszéd, vaskosabb formában, amiről a Balogh házaspár tett említést szerepemet illetően az események előidézésében. Karácsonytájt szanatóriumba menet Jóboru Magdától hallottam, hogy "azt mondják, te és ti csináltátok az egészet". Még a szanatóriumi tartózkodásom idején közölték velem, hogy távollétemben lakásomat kiutalták azzal, hogy nem vagyok az országban. Alighogy ezt hivatalosan elintéztem, mások önkényesen feltörték a lakásomat s beköltöztek, hozzátartozóim csak karhatalommal tudták szabaddá tenni. Ezt követően egész január hóban - lakásom miatt zaklattak, holott mentesítve volt és a hó közepén emiatt kénytelen voltam szanatóriumi tartózkodásomat megszakítani és hazajönni. Ekkor a Népszabadságban cikket írtak, amelyben név szerint és cím szerint felhívták a rendőrség figyelmét ellenem, mint aki hónapokat üdül (!) távol a lakásától.
Még január közepén névtelen levelet kaptam a szanatóriumban, amelyben hivatali munkámat rágalmazták meg és ellenforradalmárnak titulálva, - megfenyegettek. Az aláírás helyén ez állt: "a magyar ifjúság, amely önt gyűlöli". Ugyanezen aláírással feljelentettek az V. kerületi rendőrkapitányságon állítólag disszidálási szándékom miatt.
Mindezek a kétségtelenül tudatosan személyem ellen irányuló mesterkedések felkeltették nyugtalanságomat, úgy éreztem, hogy ártani akarnak nekem.
Január második felében a népművelési minisztériumban egy értekezlet után a múzeumi illetékes főosztályvezető - Korek József - behívott magához és két munkatárs jelenlétében (Nagy Sándor és Lakatos László) közölte velem, hogy az értekezlet során Mihályfi Ernő hívatta és ügyemben érdeklődött, amelynek kapcsán megtudta tőlem, hogy szó van arról, hogy az állásomból elbocsátanak, de arról is, hogy rövidesen letartóztatnak. Ezt követően egy másik minisztériumi munkatárs (Némethy Endre) a néprajzi előadó közölte velem, hogy Mihályfi Ernő utasításba adta, hogy amelyik főigazgató nem lép be a pártba, azt ki kell rúgni állásából, engem és Pogány Ö. Gábort név szerint említette. Mindezek fennállásáról tájékoztatott jóval később Mester Erzsébet, a VIII. kerületi MSZMP értelmiségi szervezője, akinek - a velem való tárgyalása során a pártba való belépésemmel kapcsolatban - említettem a fenti közléseket és aki egy más ügy kapcsán Mihályfinak ezt szóvátette. Mihályfi előtte megerősítette a fentieket.
Ezt követően telefonon keresett Kutrucz Gizella és elhívott magához és közölte, hogy a politikai rendőrség két nyomozója járt nála és utánam, Tőkés után, népi kollégisták után informálódtak és szerepünket puhatolták az októberi események alatt. Közléseiből kitűnt, hogy letartóztatásom várható. Elismételte ugyanakkor az említett ELTE tanársegéd közlését is (ezúttal kérdésemre azt válaszolta, hogy a nevére nem emlékszik) személyére és szerepemre vonatkozóan. - Mihályfi és Kutrucz közlései igen megdöbbentettek és nyugtalanságomat félelemmé fokozták, megingott az a bizalmam, amely december közepe óta kialakult bennem s amely alapja lett volna, hogy kialakult szándékomat valóraváltsam. Ehhez hozzájárult, hogy híre járt, a Györffy kollégistákat letartóztatják. (Ez a hír annyira hatott, hogy Tőkés személyesen kérdezte meg Mátyás ezredest erről, aki cáfolta; én ezt csak utóbb tudtam meg.) Ismerőseim és barátaim körében többen kerestek meg hasonló hírekkel, sőt konkrét esetekkel. Ezek a körülmények egészen megzavarták józan tájékozódásomat és válságot idéztek elő bennem. Jóllehet ezidőtájt meg voltam győződve arról, hogy ha tárgyilagosan vizsgálják meg szerepemet az októberi ellenforradalmi eseményeket illetően, akkor, ha felelősségemet fel is vetnék, de nem marasztalnának el. Azonban - megvallom - én akkor és még hosszú időn keresztül nembíztam a politikai rendőrség tárgyilagosságában, meg voltam győződve - a Kutrucz-féle hírforrásokra támaszkodva - hogy valamit konstruálnak ellenem és a népi kollégisták ellen. Mégis próbálkoztam, hogy egyenesbe billentsem a dolgom. Megkerestem Tőkést, akit magát is legmarcangolóbb kételyek között találtam; felvetette, hogy keressük meg Gyenes Antallal együtt Kádár elvtársat és őszintén tárjuk fel a mi magunk problémáit. Elmentem Gyenes Antalhoz és közöltem vele, hogy áll a helyzetem s többek között Kutruczék híresztelését. (Kutrucz férje, Balogh E. vidéki pártmunkája során, nyílt gyűléseken Gyenest és engem, a népi kollégistákat tette felelőssé az eseményekért. Ezt akkor is hallottam, április folyamán pedig egy fültanú, Kovács Gyula közölte velem.) Gyenes ahelyett, hogy meg tudott volna nyugtatni, közölte, hogy Kutrucz Gizella az egész pártközpontot telehíresztelt hasonlókkal, olyannyira, hogy Fehér Lajos is hitelt adott nekik s akit alig tudotta meggyőzni az ellenkezőjéről. Kádár Jánossal való beszélgetéstfelvetettem előtte, de különösebben nem reagált rá. Gyenessel való beszélgetés után teljesen elvesztettem a fejem, nem mertem már Somogyi Miklóshoz sem elmenni, és úgy láttam, el kell hagynom az országot. Ehhez járult az is, hogy más oldalról tartottam azolyanféle kísérletek megismétlődésétől, mint amilyen az Ádám Györgyé volt. Így történt aztán, hogy február elején útlevelet akartam szerezni, hogy időlegesen vagy hosszabb időre elhagyjam az országot. Szerencsémre ez nem sikerült, úgyszintén másfelé való próbálkozásom sem (amint azt a jegyzőkönyvekben elmondottam). Válságom és félelmem azonban - váltakozva, erősödve-gyengülve - egészen március második feléig tartott, de nyomai úgyszólván egészen letartóztatásomig. (A februári letartóztatások az értelmiség körében, vidéki tapasztalataim a karhatalom egyes túlkapásairól, Révai József cikke a Népszabadságban31 stb., mind tényezők voltak abban, hogy egyensúlyomat hosszú ideig nem nyertem vissza, sőt helyzetemet súlyosbítottam a Nagy Imre-féle kézirat külföldre küldésével.)
A Nagy Imre-féle kézirat sorsával kapcsolatban szólnom kell Újhegyi Gyulával és Göncz Árpáddal való kapcsolatomról. Mindkettőről igen keveset tudok. Újhegyi Gyulát még 1944 előttről ismerem. Úgy emlékszem, hogy keresztneve ekkor Lóránd volt, vezetéknevére sem emlékszem pontosan. Közgazdász volt, Gyenes Antal, Sipos Gyula, Horváth Lajos évfolyamtársa és barátja. Az akkori mozgalom amolyan csendes szimpatizánsa lehetett, de közelebbről nincs tudomásom. Lehet, hogy a Györffy kollégiummal a felszabadulás után is tartott kapcsolatot. Én úgyszólván egy évtizedig nem tudtam róla. Valóságban 1956 nyarán láttam - úgy emlékszem - Nagy Imre születésnapján. Beszélni vele ekkor két ízben beszéltem. Elsőbb, amikor elhívott a Közgazdaságtudományi Egyetem agrárgazdasági tanszékére, ahol, mint tanársegéd működött s átadta a Nagy Imre által nekem küldött Ipartervezethez írt előszót és egy pár sor írást Nagy Imrétől. Ekkor mutatta meg Nagy Imre más írásait, tanulmányait. Úgy tűnt az írások kapcsán nékem, hogy gyakori és szoros kapcsolata van Nagy Imrével, oda jár ki, ismeri véleményét és megjegyzéseit, számára információt visz stb. Úgy tűnt, hogy ő gondozza a Nagy Imre-írásokat.
Göncz Árpádot látni 1956 októberében láttam egy vagy két ízben, először az Értelmiség Forradalmi Bizottságában, arra nem emlékszem, bemutatták-e vagy sem. Jónás Pál és Kiss Sándor társaságában volt. Nevére sem emlékeztem. Ismét november 10. körül Sós Júlia lakásán a Bibó-féle tervezettel kapcsolatos beszélgetésen. Politikai gondolkodásáról lényegében ekkor szereztem benyomást. Gyenessel tárgyalt hosszabban. Különösen a Parasztszövetség, mint a parasztság érdekvédelmi szervezete érdekelte, annak a szervezésébe szeretett volna bekapcsolódni. Úgy tudom, hogy erről Gyenessel másutt, más alkalommal is tárgyalt. A továbbiak során én itt a Sós családnál találkoztam vele vagy háromszor, négyszer, minden alkalommal a család többi vendégeinek társaságában - aránylag rövid ideig. Külön vele csak az ismeretes Nagy Imre kézirat kiküldése kapcsán találkoztam és tárgyaltam. (Jegyzőkönyv!) Szilveszterkor este feleségével a Sós-család társaságában együtt volt velünk. Egy alkalommal Sós Júlia üzenetére a lakásukon is voltam. Sós Júliát kerestem, aki egy lapot hagyott hátra, hogy Gönczéknél van, menjek érte. Így kerültem oda, kb. 3/4 órát beszélgettünk vele vendégei jelenlétében. Egyebet csak a Sós család révén tudok róla alkalom szerint: hogy állítólag Kovács Béla titkára volt; egyszer említést tett, hogy le volt tartóztatva, de, hogy hol és miért, nem tudom; Sósék említették, hogy bejár az indiai követségre és ott ismeretsége van. Foglalkozása agronómus, ebben az utcában volt a hivatala, ahol Sósék laktak, azért járt be hozzájuk gyakran. Kiss Sándorral és a többi kisgazdával való tényleges kapcsolatairól nem tudok. Előttem feltűnt igen szolgálatkész modorával, élénk intelligenciájával; Gyenes és én irántam igen nagyfokú rokonszenvet mutatott, amelyet utólag sem tudok indokolni. Nekem benyomásaim alapján jó véleményem alakult ki róla, ezt igen nagy mértékben befolyásolta a Sós családnak róla való igen pozitív értékelése.
Szólnom kell végezetül az MSZMP-vel való kapcsolatomról, a pártba való belépésemről. Szándékomról már szólottam. Még január végén hívott fel Mester Erzsébet, a VIII. kerületi értelmiségi szervezőtitkára a múzeumi pártszervezet megalakítása miatt. Vele tárgyaltam több ízben - mind a magam belépése, mind pedig a múzeumi pártszervezet megalakítása miatt. Ezek során közöltem vele a bennem akkor uralkodó problémákat, hogy szereplésem miatt tartok a felelősségrevonástól, említettem néki Mihályfi szándékát, amelyről ő is meggyőződött, de egyben interveniált nála érdekemben a VIII. kerületi pártbizottság nevében. Márciusban megkezdtük a helyi pártszervezet megszervezését, a kerület többször tárgyalt a múzeum dolgozóival. A magam belépésével kapcsolatosan ekkor Mester előtt ismételten felvetettem problémámat és azt, hogy nyíltan szeretném tisztázni az én szerepemet és felelősségemet az októberi események kapcsán, mert még a látszatát is el akarom kerülni annak, hogy engem a pártba felelősségem elleplezése visz be. Felvetettem előtte Somogyi Miklóst s helyeselte, hogy megkeressem és mondjak el mindent neki, ami engem nyom. Somogyit felhívtam és megegyeztünk az időben, amelyet ő időközben kénytelén volt későbbre tenni. Közben nem lehetett várni a múzeumi pártszervezet megalakulásával s így a Somogyival való beszélgetésem előtt alakultunk meg tíz taggal s kértem én is az átigazolásomat.
Somogyi Miklóst megkerestem, közöltem vele, hogy beléptem a pártba és elmondtam, hogyan is gondolkodom, amivel ő egyetértett és rögtön felvetette, hogy nem elég a pártba való belépés, számít más komoly munkámra is. Ekkor kezdtem elsorolni a magam problémáit, amelyet sajnos nem tudtam folytatni. Somogyiért értejöttek, mennie kellett. Egy más alkalmat beszéltünk meg, beszélgetésünk folytatására, amire már nem kerülhetett sor, mert közben letartóztattak.
Kardos LászlóÚj Magyar Központi Levéltár1957. okt.l5-nov. 3.
V. 150.002. kötet 263-336. 1.
Mellette ugyanez Kardos László kézírásával,
ceruzával franciakockás papíron.
Jegyzetek
1. Vö.: Harcos évek üzenete. Hasznosítani kell a NÉKOSZ mozgalom jó tapasztalatait. Szabad Nép, 1956. június 10. (Népi kollégisták találkozója a Kossuth Klubban) 2. A Petőfi kör pártbírálatának dátuma: 1956. június 30.
3. Erdei Ferenc a Dózsa György (közgazdász) Népi Kollégium találkozóján vett részt.
4. A beszéd szövegét a periratok között nem találtam meg. Félő, hogy megsemmisítésre került.
5. Tőkés Ottót, Rajk László személyi titkárát a Rajk-per kapcsán letartóztatták és elítélték.
6. Vö.: Hollós Ervin: A DISZ megújhodásáért. Szabad Nép, 1956. október 11. (Az írók ifjúsági memorandumáról. Önkritika. A DISZ Országos Kollégiumi Tanácsának megalakításáról.)
7. Kónya cikkét nem találtam. Sőtér István: A kollégiumokról. Szabad Nép, 1956. július 22. (Az Eötvös Kollégium és a Györffy István Kollégium tradícióinak felhasználásáról)
8. -r.gy: A kollégiumi nevelésről. Új Hang, 1956. július.
9. Az értekezlet jegyzőkönyvét l. Kardos László pere, 150.002/2-c. kötet, 35-65. 1. Vö.: Horváth István: A kollégiumi mozgalomért. Hazafias Népfront, 1956. október.
10. Október 23-a a helyes dátum.
11. A távirat ma is megvan. Szövege: "DISZ Központi Vezetősége október 23-án délután 2 órakor tartja kibővített ülését melyre az elvtársat meghívjuk. Napirend a DISZ helyzete és feladatai. Kérjük az ülésen vegyen részt. KV iroda."
12. Ma: Andrássy út.
13. Ma: Kronenbourg Sörbár, Marx tér 8.
14. Ma: Szikra mozi, Erzsébet krt. 120.
15. Széll Sándor volt. Feltételezem: a nevet el akarta hallgatni.
16. Teljes néven: Ságvári, Ágnes, Edit, Gyöngyi
17. Vö.: Ságvári Ágnes emlékeivel. "Ács irodahelyiségeiben fogadta Nagy Imre a különböző delegációkat. Járt ott Grősz József is. Kardos László - különböző ifjúsági csoportokat alakító, egy új mozgalmi központ igényével szerveződő - tartózkodási helyéről is ide futottak be a hírek.” (Ságvári Ágnes: Mert nem hallgathatok. Egy jóházból való pártmunkás emlékei. Bp. 1989. 94. 1.)
18. Vö. Gömöri György és Hegedüs András emlékeivel. "Tizenegy óra körül az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság kibővített ülést tartott az egyik előadóteremben, ahol először is Pozsár beszámolt a Nagy Imrével folytatott beszélgetésről, az »Öreg« nyilvánvalóan nem azt csinálja, amit szeretne, nagyon vigyáznak rá az Akadémia utcában, de barátai és hívei sürgetik, menjen ki az utcára, nézze meg, milyen a helyzet. Egyébként másnapra új kormány alakítását ígérik, amelyben Nagy Imrének már számos híve benn lesz, állítólag a népi kollégista múltjáról ismert Kardos László lesz az új oktatásügyi miniszter." (Gömöri György: A forradalom sodrában. Magyar Füzetek, Párizs, 17. sz. 53. 1.) - "A második, október 26-án alakuló Nagy Imre-kormány azonban már jelentősen különbözik a korábbitól. E körül folyt a vita. Valamilyen oknál fogva az volt a véleményem, hogy Lukács György jobb lenne népművelésügyi miniszternek, mint a Nagy Imre által javasolt Kardos László. Lehet, hogy személyes ellenszenvem vezérelt a javaslat megtételére. Nagy Imre azt mondta: »Jó, akkor legyen Lukács«, de hozzátette, hogy mindenképpen kellene egy Györffy-kollégista is a Minisztertanácsba.” (Hegedüs András: Élet egy eszme árnyékában. Bp. 1989. 309. 1.)
19. Éppen Kardos László javaslatára hozták be a KB-be Somogy Miklóst.
20. Helyesen: Csulak Ervinnek a Király utca 102. számú házban lévő lakásán. Csulak Ervin és felesége, Sallós Piroska népi kollégista volt. Mivel a férj 56 októberében kisebb szerepet vállalt, a harcok múltával a házaspár Bécsbe disszidált. Ez a lakás igen közel volt Sarkadi Kálmánék Alsóerdő sor 10. számú házban lévő lakásához, így Kardos László a nap jó részét ott töltötte. Feltételezem: Kardos László a nyomozati időben nem akart külföldön élő barátaira hivatkozni.
21. Gyenes Antal az MSZMP KB tagja volt. Az 1957. június 22-i KB ülésről Ságvári Ágnes a következőket írta: "Ez volt az a nevezetes ülés, amelyről a hivatalos verzió úgy szólt, hogy Gyenes Antal és Köböl József felmentésüket kérték a KB tagságuk alól. Sőt, a kiszivárgott hírek szerint azért, mivel nem értettek egyet Nagy Imre megítélésével.” (Ságvári Ágnes: id. mű 207. 1.)
22. Bibó István: "Tervezet a magyar kérdés kompromisszumos megoldására" és "Expozé a magyarországi helyzetről" c. írásairól van szó.
23. A Parasztszövetség a Kisgazdapárt paraszti vezetőinek kezdeményezésére létrejött, a kormánypárt németellenes irányzata által is tűrt és támogatott agrárérdekvédelmi szervezet 1941-1947 között. Ma újra szerveződik. Az MSZMP KB 1957. december 28-i ülésén Gáspár Sándor a Parasztszövetségről a következőképpen vélekedett: "A parasztszövetség falun az lenne, ami a forradalmi bizottság a városban. Legyünk résen az ellenforradalmi betörés ellen.” (Ságvári Ágnes: id. mű 178. 1.)
24. A Várkert Kioszkban találkozott 1956 nyarán-őszén a Györffy-kollégisták egy csoportja.
25. Feltehetően Gimes Miklós sógora: Magos Gábor.
26. Lengyel Alfonz, mint a Rákosi-korban üldözött ember iránt Kardos László rokonszenvet érzett. Barátai sorába soha nem tartozott. Lengyel Alfonz Kéri József, akkori megyei főügyész segítségével lépte át a magyar határt. Bécsből még 1956. decemberi keltezéssel levelet írt Kardos Lászlónak, amelyben kérte Nagy Imre kéziratát. A levelet az elhárítás feltehetően elfogta, mert Kardos Lászlóhoz soha nem érkezett meg. Néhány nappal Kardos László letartóztatása után került a kezembe. Egy nyomozótiszt jelent meg váratlanul a lakásunkon és érdeklődött Lengyel Alfonz felől. A kezembe adta a levelet és kérdezte: tudok-e az ügyről. Tagadó válaszom után eltávozott. A levelet a periratok között nem találtam meg.
27. "Az ellenforradalmi események okairól" c. decemberi párthatározatot 3 napos KB-ülés előzte meg. Fehér Lajos az ülésen a következőket mondta: "Alapjában ellenforradalomról szólni túlságosan sommás, és el is tér a régi értékeléstől, ez visszacsúszást jelent és a tüntetésben részt vett százezer jóindulatú embert eltaszítaná." (Ságvári Ágnes: id. mű 164. 1.)
28. Vö. "Az ellenforradalmi események okairól" c. decemberi párthatározattal. Ez a határozat 4 pontban foglalta össze 56 okait. 1. A Rákosi-Gerő-klikk bűneiben, 2. a pártellenzék felelősségében, 3. a hazai kapitalista-feudális restaurációs erőkben, 4. az imperializmus bomlasztó tevékenységében.
29. Kardos László itt az 1956. november 23-i tüntetést említi.
30. Kardos László 1956 decemberében a III. sz. Belklinikán feküdt gyomorpanaszokkal, 1957 januárjában a Kékes-tetőre került utókezelésre.
31. Révai József: Eszmei tisztaságot! Népszabadság, 1957. március 7. (A cikk az MSZMP KB hivatalos álláspontjánál merevebb nézeteket képviselt.)