Huszonkilenc egyházi kollégium első találkozóját rendezi május végén az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Főosztálya. A téma a szakkollégiumi tevékenység. A szervező és a házigazda a Szent Ignác Szakkollégium. Ebből az alkalomból közöljük az alábbi tanulmányt.
 

Az 1994-ben kiadott Idegen szavak és kifejezések szótára szerint a kollégium „tanulmányi és nevelési feladatokat is betöltő diákotthon.” Az 1972-ben megjelent Magyar értelmező kéziszótár definíciója hasonló tartalmú: a kollégium, tagjainak szellemi irányítást is adó diákotthon.”

A magyar történelem bőségesen szolgáltat példát a szakmai képzést és a személyiségfejlesztést egyaránt vállaló kollégiumok tevékenységére. Gondoljunk csak XVII–XVIII. századi Nagyszombatban, Pozsonyban, Győrben Kassán stb. működő jezsuita konviktusokra, amelyekben köznemesi, polgári- és paraszt származású diákok egyaránt helyet kaptak, s ahol idegen nyelveket, táncot, vívást és egyéb sportokat oktattak a növendékeknek.

De említhetnénk az 1939-ben szegény paraszti származású egyetemi hallgatók támogatására létrehozott Bolyai Kollégiumot, amely 1942-től felvette időközben elhunyt alapítójának, Györffy István néprajztudósnak a nevét és Györffy István Kollégiumként működött tovább, s amely ösztönzője, elindítója volt az 1946-tól kibontakozó népi kollégiumi mozgalomnak. A NÉKOSZ mintegy tízezer diákja az egyetemi és főiskolai tanulmányok, a komoly önképzés és jellemépítés mellett, a magyar népi kultúra elsajátításában és népszerűsítésében is kimagasló teljesítményt nyújtott.

Az utóbbi évtizedekben, az 1895-ben létrejött Eötvös Kollégium példájához visszanyúló szakkollégiumok testesítették meg az ismeretszerzés és az értelmiségképzés lehetőségét egyaránt biztosító kollégiumok modelljét. Közülük elsősorban az 1958 után ujjászervezett Eötvös Kollégiumot, az 1970-ben alakult Rajk László Szakkollégiumot és az 1983-ban megszervezett Bibó István Szakkollégiumot kell említenünk.