KÁZMÉR SÁNDOR
az első műszaki kollégium igazgatójának ünnepi beszéde a mérnökkollégiumok 40 éves évfordulója alkalmából tartott ünnepi találkozón

Negyven éve annak, hogy 1946. július 10-én a Györffy István Kollégium ifjúsága évzáró ünnepélyén felhívással fordult a magyar társadalomhoz a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom ügyében: 

„Mi, a Györffy István kollégium népi származású főiskolai hallgatói, osztályaink, a dolgozó parasztság és a munkásság iránt érzett felelősségtől eltelve, ugyanakkor fiatal demokráciánk fejlődésének elsőrendű érdekeit szem előtt tartva, ismételten fölemeljük szavunkat a magyar diákság ügyében. A magyar értelmiségi fiatalság helyzete több, mint aggasztó. Itt kell elmondani azt a szomorú tényt is, hogy a paraszti és munkásszármazású értelmiségi fiatalság arányszáma rosszabb az egyetemeken és a főiskolákon most, a demokráciában, mint a Horthy-rezsim alatt. Ebben az iskolai évben kőzet 2000 vidéki diák maradt távol az egyetemektől és főiskoláktól a nyomorúság és az otthontalanság miatt. De nem jobb a helyzet a középiskolákban sem. Mi a teendő? Mi, Györffy kollégista diákok, saját felelősségünk legjobb tapasztalatai alapján állítjuk, hogy csak a mi utunkon nevelődő diákság képes alapjában megteremteni az egyensúlyt az értelmiségi ifjúság és a demokrácia között. Ezért egy országos mozgalom megindítására szántuk el magunkat, amely céljául tűzi ki, hogy diákotthonokat és kollégiumokat szervez, hoz létre és épít fel a középiskolák és a főiskolák mellett, amelyekben a szegényparasztok és a munkások fiai –  tömegesen –  anyagi gondoktól mentesen, demokratikus szellemben nevelődhetnek népűnk értelmiségévé.”

A felhívásra az évzáró ünnepélyen résztvevő akkori koalíciós pártok vezetői pozitívan reagáltak:

Tildy Zoltán, köztársasági elnök: „... Az a célkitűzés, amiről itt hallottunk, az egyik legnagyobb, ami magyar földön megszületett. Jelentősége történelmi, a magyar nemzet azért hullott olyan mélybe, mert népe nem szólhatott bele az ország sorsának Intézésébe… Megdöbbentett engem az, hogy a parasztság fiainak a száma nemhogy emelkedőben volna az ország iskoláiban –  főleg egyetemein –  hanem csökkenőben van. A magyar demokráciának, az egész demokratikus magyar társadalomnak feladata és egyben megfellebbezhetetlen kötelessége, hogy ezen az állapoton segítsen és változtasson ...”

Nagy Ferenc: „Nagy szűkség van arra, hogy az országnak ne csak a politikai, hanem az értelmiségi vezetők között is minél többen legyenek, akik az ősi magyar parasztnépnek, a demokrácia egyik alaptársadalmának soraiból kerülnek ki... Úgy is, mint a kormány elnöke, úgy is, mint a legnagyobb demokratikus párt vezetője, én itt megígérhetem, hogy minden erőnkkel és igyekezetünkkel támogatni fogjuk a Györffy Kollégiumot és a kollégiumokat építő mozgalmat ...”

Rákosi Mátyás:„... Az a feladat, amiről egy évvel azelőtt beszéltünk, hogy az értelmiségi ifjúságot rávezetni a demokráciához vívő útra, ma sokkal aktuálisabb és –  hozzátehetem –  sokkal nehezebb is, mint amilyennek mi ezt tavaly ilyenkor láttuk. Ebből a szempontból csak üdvözölni lehet azt a kezdeményezést, hogy ezeket a népi demokratikus kollégiumokat a lehető legszélesebb mértékben kifejlesszük. Ebben a tekintetben a Györffy kollégisták kétségkívül fején találták a szöget... Ami a demokratikus Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom támogatását illett, miniszteri minőségemben sokat nem tehetek, ..., de ami a pártunkat, a Magyar Kommunista Pártot illeti, azt megmondhatom, hogy teljes erővel mögéje állunk, és ismerve azt a lendületet, a demokráciának azt a tiszta megértését, azt a munkaszeretetet, morális erőt, amit a Györffy kollégium munkájában lépten-nyomon tapasztalunk, meg vagyok győződve róla, hogy ez a mozgalom lendületes és eredményes 16SZ...”

Szakasits Árpád:„...Természetes, hogy nekünk, szociáldemokratáknak nincs nagyobb és szebb vágyakozásunk, mint hogy ez a kollégium erősödjék, növekedjék és minél több hasonló kollégium szülőanyja legyen. Hiszen ebben az országban alig van nagyobb szükség másra, mint egy új értelmiségre. (...) Ezt a célt tartván szemünk előtt, kell –  nekünk, a kormánynak, a pártoknak, a széles, nagy néprétegeknek –  minden segítséget megadnunk, hogy ez az új magyar értelmiség megszülessen, és igazuk van a Györffy kollégistáknak, ez csak úgy születhetik meg, ha minél több demokratikus kollégium születik, és foglalja össze a magyar értelmiség jövendő tagjait. Bejelenthetem én magam is pártom egész erkölcsi támogatását a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom számára.”

Veres Péter:„Nagyon őrülök a kiáltványban és az előadás hangjában megnyilvánuló új gondolatnak. Az ifjúság kiáltványában megnyilvánuló hang számomra azt a bíztató kezdetet jelenti, hogy a magyar ifjúság, a magyar értelmiség és egyben a politikai pártok meg fogják indítani a harcot a magyar iskola és az egész magyar szellemi élet meghódítására, ami nélkül Magyarországnak sem gazdasági, sem politikai felépítése nem sikerülhet. (...) Olyan eszközökkel kell meghódítani az iskolát, amilyen eszközök ehhez éppen célravezetők, ki kell szorítani az iskolából a tehetségtelen átlag-ifjúságot, és helyet kell teremteni a munkások és a parasztok tehetséges gyermekeinek olyan eszközökkel, amilyen eszközök ehhez éppen szükségesek. Ez azonban nagy harcot feltételez.”

1946 nyarán a Györffy Kollégium tagsága az egész haladó magyar társadalom, mindenekelőtt a baloldali pártok segítségével megindítja a népi kollégiumokat építő mozgalmat. Sorra alakulnak az egyetemista, fóiskolás és középiskolás kollégiumok, létrejön a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége, a NÉKOSZ. 1946. őszén már 50 kollégium működött, megközelítőleg 2000 taggal,1947. szeptemberében 100 kollégium kezdi meg az évet, a tanév végére pedig 160 a kollégiumok száma, mintegy 10.000 főnyi tagsággal. A népi kollégiumok –  ahogy később definiálták –  mindenekelőtt szociális keretek voltak a munkások és parasztok tehetséges és rászoruló gyermekei számára, társadalmi támogatással –  az érdekelt dolgozó osztályok közvetlen hozzájárulásával –  létesült otthonok, diákjóléti intézmények, amelyek az általános, középiskolai és főiskolai tanulmányok anyagi-technikai feltételeit voltak hivatottak megteremteni, illetve nyújtani tagjaik számára. 

E meghatározás mögött a népi kollégiumi mozgalom alapproblémája húzódik meg. A népi kollégiumok egy évtizedes harcának célja és feladata: az uralkodó osztályok műveltségi monopóliumának áttörése, az egyenlő tanulási esély megteremtése a dolgozó osztályok gyerekei számára, a műveltség demokratizálása. A műszaki népi kollégiumok volt tagjai is (a közelmúltban kiküldött kérdőívekre többségűkben) azt irták, hogy a kollégiumok nélkül nehezen vagy egyáltalán nem tanulhattak volna.

De mint Veres Péter látta és mondta: a demokratikus népi kollégiumok létrehozása nagy harcot feltételezett, a népi kollégiumi diákmozgalomnak országos szinten kellett megvívni a harcát az önállóságért, szabad munkafeltételeiért és az általa képviselt társadalmi-politikai koncepció vállalásáért is. A népi kollégiumi mozgalom sajátos státuszt foglalt el a demokrácia társadalmi-politikai közéletében. Jóllehet vezetőinek, főiskolás és egyetemista tagjainak, nevelőkarának többsége a forradalmi demokrácia balszárnyán helyezkedett el, parasztpártiak, kommunisták és kis részben szociáldemokraták voltak, az intézmény magát a demokrácia közös produktumának, az igazi népfrontpolitika letéteményesének tekintette, és fenntartotta azt az álláspontját, hogy tagjait „a magyar népi demokrácia közös haladó elveinek szellemében nevelje” és közvetlen pártpolitikai céloknak ne rendelje alá. Az idézeteket azért emeltem ki, hogy emlékeztesse barátainkat arra, hogy a magyar politika akkori vezetői egységesen –  mint ez a népi kollégiumi mozgalom indításakor elhangzott nyilatkozataikból kitűnik –  elfogadták a Györffy kollégisták által javasolt önkormányzaton alapuló demokratikus kollégiumi nevelési intézményt, sőt erkölcsi és anyagi támogatást is ígértek.

Úgy gondolom, hogy nem a kollégistákon múlott, hogy az ország akkori vezető személyiségei véleményüket, magatartásukat később megváltoztatták; legkorábban a Kisgazdapárt szakított az elvi állásponttal, már 1946 őszén külön párt-célzatú kollégiumi mozgalmat indított. 1947-ben a katolikus egyház jobboldali körei támadták a népi kollégiumokat, 1947 őszén pedig a Szociáldemokrata Párt indított külön párt-kollégiumi mozgalmat.

A kollégiumi mozgalmaknak 1948 tavaszára sikerült megegyezésre jutni, 1948.március 15-én egyesültek is a NÉKOSZ-szal. Nemsokára azonban kezdetét vette a népi kollégiumi szövetség legsúlyosabb konfliktusa. Előzményei az MKP Ifjúsági Bizottsága és a NÉKOSZ vezető kommunistái között régóta húzódó viták voltak, amelyek a népi kollégiumok sajátos önállósága körül zajlottak. A kibontakozó személyi kultusz és a politikai szubjektivizmus nyomán gyökeresen megváltozott történeti-politikai helyzetben vitatták meg a NÉKOSZ ügyét a kommunista párt egyik legfelsőbb fórumán, ahol is elítélő határozat született a NÉKOSZ ellen. Az MKP PB határozata végzetes hatással volt a népi kollégista forradalmi diákmozgalom sorsára. Vezetőit lényegében pártellenes magatartás tényében marasztalták el és egy részüket leváltották (!).

A jellemzett párthatározat tulajdonképpeni hátterét és indokát Rákosi Mátyás nyilatkozata világította meg. Rákosi 1948 szeptemberében a NÉKOSZ főtitkárának posztjáról való leváltása kapcsán –  többek között –  a következőket mondta:

„Bevallom, már hosszú ideje gyanakvással és fenntartással tekintettem a NÉKOSZ-ra. Nem tagadom, kezdetben mozgékonysága, leleményessége, tevékenysége, különösen a györffystáké, rám is nagy hatással volt, ezért is támogattuk magukat. Később fenntartásaim növekedtek, ahogyan erről is, arról is informáltak az elvtársak, beszámoltak viselt dolgaikról, a vitákon elhangzottakról, az ifjúsági szövetségben a vezető elvtársakkal folytatott nézeteltéréseikről. Nem is értem, Rajkot és Révait is azért küldtük magukhoz, hogy segítsenek maguknak, és mégis baj történhetett. Úgy látszik, fenntartásaimnak lett igazuk. Meg is mondom magának, miért. Nézze, én a szocializmus dolgait még a régi nagykönyvből tanultam. Ebből megtanultam, mi a párt, mi a felépítése, szerepe a szocialista forradalomban, hogyan kell azt vezetni... Tanultam, hallottam tömegszervezetekről, transzmissziókról, meg arról, mi a párt és az állam viszonya... De arról sehol sem olvastam és hallottam, hogy a szocializmus útján népi kollégiumok is vannak, és hogy azokkal is építik a szocializmust. A népi kollégiumokról egy szó sincs abban a régi nagykönyvben és nem is hiszem, hogy szűkség van rájuk.”

1948.szeptemberében aztán kezdetét vette a NÉKOSZ életének utolsó, a NÉKOSZ-t felszámoló szakasza. A NÉKOSZ diákmozgalmi modell nem illett bele a Rákosi képviselte voluntarista és sematikus szocialista ifjúságpolitikai koncepcióba, 1949. júliusában kimondták a feloszlatását és államosítását és a Rajk-per egyik vádlottjaként utólag megbélyegezték, pedagógiai eredményeit, mozgalmi vívmányait elsorvasztották és megsemmisítették.

Visszagondolva a NÉKOSZ eredményes és küzdelmes útjára, úgy érzem, hogy a 30. évfordulón még velünk volt kedves barátunkra, Kardos Lászlóra kell emlékeznünk, aki sajnos a 40. évfordulón már nincs itt. Kardos László a népi kollégiumi mozgalom 10 éves történetébe arany betűkkel írta be nevét. A mostani 40. évfordulón úgy emlékezünk reá, hogy ő volt a népi kollégiumi mozgalom első számú szellemi irányítója, a progresszív diákifjúsági mozgalom nagy stratégája, a haladó magyar gyakorlati pedagógia nagy tudora. A népi kollégiumi mozgalom – ismereteink szerint –  tartalmában és formájában eredeti magyar népi találmány volt, a dolgozó magyar osztályok forradalmi invenciója. Mindazonáltal a népi kollégiumi gondolat határainkon túl is hatott.

Lukács György írta 1948. júniusában: „A népi kollégiumi mozgalom a magyar demokrácia egyik legnagyobb büszkesége és reménye, egyike azoknak az alapításoknak, amelyekkel Magyarország az új átalakulásban nemzetközileg is az élen jár.”

A magyar népi kollégiumok mintájára szerveztek kollégiumokat Erdélyben. A mozgalom szervező lelke a kolozsvári Móricz Zsigmond Kollégium volt, amely olyan szerepet töltött be az erdélyi kollégiumok körében, mint idehaza a Györffy Kollégium. Jóleső érzéssel emlékezünk vissza azokra a napokra, amikor a Vásárhelyi Technikus Kollégium látta vendégül tapasztalatszerzés céljából a Móricz Kollégium tagjainak egy csoportját.

A nemzetek közötti ifjúsági és értelmiségi kapcsolatoknak is fontos láncszemei voltak a népi kollégiumok. Elég, ha a Mocsáry Lajos Népi Kollégiumra gondolunk, amely kifejezetten a magyar-román kapcsolatok ápolását szolgálta. A kollégiumot annak idején Groza Péter nyitotta meg. Elismerésre méltó kezdeményezés volt a kanadai magyar diákokkal és ifjúmunkásokkal létesített kapcsolat. A NÉKOSZ meghívására 1948-49-ben százan a népi kollégiumokban végezték iskolai és szakmai tanulmányaikat, és gazdag élményekkel tértek vissza Kanadába.

Más nemzetek figyelmét is felkeltették a mi népi kollégiumaink. A műszaki népi kollégiumok is több külföldi diákot láttak vendégül: jugoszlávokat, bolgárokat, albánokat és másokat. Közülük sokan, még most is, ha Magyarországon járnak, keresik a kapcsolatot a volt népi kollégistákkal. 

A népi kollégiumok jelentőségét és hatását tükrözi az is, hogy az UNESCO akkori főtitkára, Julian Huxley neves biológus 1948. augusztusában a NÉKOSZ főtitkárát előadásra hívta meg Uttrechtbe, az UNESCO nemzetközi egyetemi konferenciájára. Az UNESCO lapjában többször jelentek meg elismerő cikkek a magyar népi kollégiumokról. Huxley professzor meglátogatta a Bolyai János Kollégiumot, Pál Lénárd, a Bolyai Kollégium igazgatója üdvözölte a neves tudóst és bemutatta a kollégium nevelési módszerét. 

„Boldog vagyok –  mondta Huxley professzor – ,hogy közelről megismerhettem ezt a nagyszerű nevelési kísérletet, amely már eddig is szemmel láthatólag kitűnő eredményeket hozott...” „Ez az intézmény valóban egyedülálló az egész világon. Jelentőségét abban látom, hogy együttélésre neveli az ifjúságot, és hogy a kultúrát kivetíti a nép legszélesebb réteget felé...” „Az UNESCO, amelynek egyik legfőbb feladata az egyes országok kulturális eredményeinek megismertetése valamennyi többivel, ennek a hivatásának teljesítése során gondoskodik majd arról, hogy a magyar népi demokráciának ezt a nagyszerű eredményét a többi nemzetek megismerjék és mint követendő példát utánozzák...” –  mondta Huxley professzor búcsúzásakor.

Ünnepi megemlékezésünkön hadd szóljak külön is a műszaki kollégiumokról. Az első műszaki kollégium a Reáltanoda utcai mérnök-szakszervezeti házban létesült. A Magyar Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete jelentős anyagi és erkölcsi támogatást nyújtott a kollégiumnak. A másik vonalon a Közlekedési Minisztériumban talált a kollégium barátokra, ahol ösztöndíjjal és egyéb anyagi támogatással voltak segítségére a kollégiumnak. Az üzemek közül a Ganz, a Győri Vagongyár, a Hazai Fésűsfonó adott legnagyobb segítséget a kollégium létalapjának megteremtéséhez és a kollégiumi élet fenntartásához. Nagyon sok barátunk volt, hosszú lenne felsorolni nevüket, de engedjék meg, hogy szóljak Zentai Béláról, a Magyar Mérnökök és Technikusok Szakszervezetének főtitkáráról és Kálló Ivánról, a Győri Vagongyár igazgatójáról, a későbbi kiváló diplomatáról, akiknek nagyon sokat köszönünk, akiknek emlékét szeretettel őrizni fogjuk.

Az üzemekkel és a mérnökszakszervezettel kialakított szoros kapcsolat hatással volt a kollégiumi modell kialakítására is. A műszaki kollégiumok tagjai elsősorban alkotó mérnökök akartak lenni. Ez szükségessé tette a kollégiumokon belül az intenzív szakmai stúdiumokat. Gyakran jöttek el hozzánk a műegyetemi tanárok, oktatók előadások tartására, de ezen túl sokat tettek a szakmai képzés érdekében a kollégiumban lakó szaktanárok: Fazekas Ferenc, Freud Géza, Juhász (Jakobson) János és mások. Juhász János barátunk, aki Berlinben született, a kollégiumban talált új hazára és barátokra, ott indult a tudós pályája.

Az intenzív szakmai orientáció ellenére a kollégisták nem váltak egyoldalú, egysíkú diák-értelmiséggé. Benne éltek a kari diákpolitikában, szervezői, aktivistái voltak az egyetemi ifjúság politikai megmozdulásainak. Kari MEFESZ elnökök, MADISZ titkárok, a műszaki egyetemek pártszervezeteinek vezetőségi tagjai kerültek ki a kollégiumokból, és mint ilyenek vettek részt a műszaki értelmiségi diákifjúság demokratikus szellemű átformálásában. 

A műszaki kollégiumok ifjúsága azonban tudatosan készült azokra a feladatokra, amelyeket kollégiumi névadóik életművűkkel reprezentáltak: Vásárhelyi Pál, Bánki Donát, Irinyi János, a Bolyaiak voltak az eszményképek. 

A negyvenedik évfordulóra készülve kérdőíveket küldtünk ki. Ezek fele (kb. 100 db) kitöltve visszaérkezett. Az adatok feldolgozását megkezdtük. De talán nem lesz érdektelen, ha néhány adatot máris ismertetek.

1. A kollégisták –  híven eredeti orientációjukhoz –  általában nem lettek országosan ismert politikus személyek.

2. A különböző minisztériumokban és főhatóságoknál, tanácsoknál, (zömmel irányító, de nem magas beosztásban) a kollégiumi tagság mintegy 13-14 százaléka működött.

3. A kollégisták legnagyobb része, mintegy 60 százaléka végigjárta a vállalati mérnöki beosztások lépcsőit: vállalati főmérnökök lettek, igazgatók, vezérigazgatók.

4. A kollégisták mintegy 20-21 százaléka a felsőoktatás posztjára került.

5. A kollégisták 12-13 százaléka beosztott mérnökként, beosztott kutatóként, alacsonyabb rendfokozatú tisztként és műszaki adminisztratív alkalmazottként tevékenykedett.

A kérdőíves felmérés alapján figyelemre méltónak tartható az, hogy a műszaki kollégisták munkájukat magas szinten és eredményesen végezték, illetve végzik. Ezt a kollégisták magas állami kitüntetései is fémjelzik. Kollégistáink mintegy 40 százaléka részesült a Munka Érdemrend vagy annál magasabb állami kitüntetésben. 

A műszaki kollégistáknak kiküldött kérdőívek megkérdezettjei a kérdésre: „Hogyan érezted magad a kollégiumban?” néhány kivételével pozitív válaszokat adtak: „Nagyon jól.” „Segítettűk egymást a munkában, a tanulásban.” „Törődtünk egymással.” „Azóta sem találtam olyan légkört, mint ami ott volt, kivéve a családi életben...” „Nosztalgia nélkül: ez életem legszebb időszaka volt.”

A másként válaszolók is figyelmet érdemelnek. S lényegében igazuk van: ha most csinálnánk a kollégiumokat, több megértéssel és tűréssel vennénk tudomásul például, hogy egyes emberek átalakulása lassan megy végbe. Sokszor felvetődik a kérdés, hogy valódi közösségek voltak-e a népi kollégiumok, vagy pedig manipulált pszeudoközösségek? Az előbb idézett válaszokon túl –  amit a kollégiumi közösségen belüliek adtak – hadd idézzem három olyan személy véleményét, akik jól ismerték a népi kollégiumokat.

Darvas József egy beszélgetés során arra a kérdésre, hogy mi tetszett neki a népi kollégiumokban, így válaszolt: „Tele volt kinyílt, felelős érdeklődéssel minden iránt. A nemzeti sorsproblémák iránti hallatlan fogékonyság és tiszta lelkesség. Ez volt a legelső dolog. A gondolkodásnak az eleven árama. A közös gondolkodásnak és az egymást erősítő közös felelősségnek az atmoszférája, ez a másik doIog...Tényleg egymást nevelték az emberek, egymást irányították, formálták. Próbálgattak valamit, amit most úgy emlegetünk, hogy demokrácia.”

Hegedűs Géza író, NÉKOSZ-tanár így vallott a kollégiumi közősségről: „A kamaszos NÉK0SZ-öntudat, a tanulás mozgalom jellege, a történelmi feladat énekes-táncos átélése, a közösségtudat mámora, az újvilág-építés tudata olyan atmoszférát teremtett, amelyben a legszárazabb tudnivaló adat is gyönyörűséggé vált. Soha azóta művelődni akarás ilyen heroikus erejű közös megnyilvánulásával nem találkoztam. Engem személy szerint is magával ragadott ez a NÉKOSZ szellem. Életem legnagyszerűbb korszakaként emlékszem azokra a rövid évekre...”
.
.