XII. AZ 1945 UTÁNI MAGYAR ISKOLÁZTATÁS TÖRTÉNETE

(Két részlet)

3. A NÉKOSZ

A dualizmus idején, a két világháború között, s 1945-1948 között is tekintélyes számú kollégiumot tartottak fenn az egyházak a középiskolás és főiskolás-egyetemista tanulóifjúság számára. A háború utáni időszak magyar nevelésügyének jelentős újításai voltak a népi kollégiumok, amelyeknek megszervezésével az alsóbb néprétegekből származó gyerekek tanulását kívánták segíteni. A kezdeményezés még a háború éveiben született, s a Győrffy-kollégisták érdeme, de hamarosan országos méretűvé terebélyesedett a mozgalom. A kollégiumokban egységes nevelési elveket kívántak megvalósítani főleg a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt vezető ideológusainak elképzelései alapján. Az alapvető cél ugyanis a felépítendő új szocialista társadalom elkötelezett értelmiségének képzése volt.

1946 júliusában meghirdették a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalmat (NÉKEM). A népi kollégiumok szervezete alkotta a NÉKOSZ-t, vagyis a Népi Kollégiumok Országos Szervezetét. Az 1947/48-as tanévben már 160 népi kollégium működött, mintegy nyolcezer fiatal számára teremtve meg a tanulás feltételeit. (A népi kollégisták száma 1945 és 1949 között elérte a 15000 főt - ide értve az általános iskolás, középiskolás és egyetemista fiatalokat egyaránt.)

A kollégiumokban tanuló fiatalok származását tükrözi egy 1948 márciusában készített kimutatás. Eszerint a felsőoktatásban tanuló kollégisták 12,6%-a ipari proletár, 12,7%-a agrárproletár származású. 25%-uk kisparaszti, 3,5%-uk középparaszti családból való. Kisiparos, kiskereskedő szülők gyermekei 14%-uk, értelmiségi és értelmiségi közalkalmazott szülők gyermeke volt a kollégisták 18,1%-a. A középiskolás kollégisták körében nagyobb volt az ipari- és agrárproletár származású fiatalok részaránya; több mint 1/3-uk jött ilyen családból - fele, fele arányban.

Nem véletlenül választották a NÉKOSZ jelmondatául Illyés Gyula következő sorait: "A magyar értelmiség cseréje is folyik. De semmi lényeges csere - semmi lényeges változás - nem fog történni, ha adataik bediktálása közben a belépők nem ejtik ki valamelyikét a két szónak: munkás, paraszt. Ez a legdöntőbb, legnehezebb, legsürgetőbb. Ettől az új szellemi rétegtől függ az új szellemi front sorsa."[10]

A népi kollégiumok újszerű pedagógiai törekvéseknek adtak otthont. A kollégium alapsejtje a 8-10 növendékből álló szövetkezet volt. Tagjai maguk választották meg vezetőiket, saját ügyeikben felelősséggel döntöttek. A szövetkezetek egymáshoz kapcsolódva alkották a kollégiumi közösséget. A kollégiumokban az önkormányzat elve érvényesült.

A kollégisták - a tanulás mellett - bekapcsolódtak az őket körülvevő társadalmi környezet életébe. Ha kellett, fizikai munkát végeztek, ismeretterjesztő műsorokat tartottak, írni-olvasni tanították az analfabétákat stb.

1948 végén megerősödtek a NÉKOSZ-t érő kritikák, a Magyar Dolgozók Pártja egyre élesebben támadta a szervezetet. Végül a politikai változások nyomán, 1949-ben a népi kollégiumokat "önfeloszlatásra" ítélték, azaz adminisztratív úton felszámolták.

4. Az iskolák államosítása

A népi kollégiumok megszüntetése már annak a szovjet mintára megszervezett totalitariánus uralomra törő, állampárti diktatúrának a védekezve támadó lépése volt, amely eleve gyanúsnak tartott minden spontán formálódó tartalmas közösséget, még a baloldali eszmék jegyében szerveződő kollégiumi közösségeket is.

Ezek a szélsőséges baloldali erők nem tűrték - nem tűrhették - az eszmék, a gondolatok, a szabad cseréjét, a "másként gondolkodást", a kritikát. Totális irányításra és ellenőrzésre törtek a társadalom életének minden területén, így a közoktatás területén is. A háború után ezért hamarosan megindult a küzdelem az iskolák feletti ellenőrzés birtoklásáért is.

Az 1946/47. tanévben egy jól szervezett és irányított, de ugyanakkor sokszínű iskolarendszer működött Magyarországon.
A magyar iskolarendszer többségében felekezeti iskolákból állt. Az egyházi iskolák fenntartói határozott erőfeszítéseket tettek iskoláik fejlesztésére, korszerűsítésére, a társadalmi változások követésére.

Mindemellett az is hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy bizonyos pártok, baloldali politikai erők (kommunisták, szociáldemokraták, polgári radikálisok különböző csoportjai, a Nemzeti Parasztpárt és a Független Kisgazdapárt egyes tagjai) az egységes, állami iskolarendszer megteremtését tűzték ki célul.

A hatalomért küzdő politikai erők és az egyházak kezdeti békés együttmunkálkodása után tehát hamarosan megindult a felekezeti iskolák elleni támadás. 1946 tavaszán a baloldali sajtóban már megjelentek olyan írások, amelyek kétségbe vonták az egyházi iskolák létjogosultságát.

A támadás éle főleg a katolikus egyház iskolái és iskolán kívüli nevelő-oktató szervezetei ellen irányult. 1946 nyarán "adminisztratív", állami intézkedéssel oszlatta fel a belügyminiszter az összes katolikus egyesületet - a "hitbuzgalmi jellegűek" kivételével. Feloszlatták a katolikus paraszt- és munkásszervezeteket, betiltották a katolikus ifjúsági folyóiratokat.

Ezzel szemben 1946. június 2-án kimondták a magyar úttörőmozgalom megalakulását, amely 1948 szeptemberétől kezdve a 6-14 éves korosztály egyedül engedélyezett ifjúsági szervezeteként működött.

A megszüntetett szervezetek között volt a cserkészszövetség is. Ennek jogutódját néhány nappal később, a vallásos pedagógia képviselőinek a vezetésből való eltávolítása után - rövid időre - életre hívták.

1946. július 19-én a belügyminiszter feloszlatta a Magyar Cserkész Szövetséget, majd három nap múlva megalakult ennek jogutódja, a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége. Elnöke a már betegeskedő Karácsony Sándor lett, a mozgalmat ténylegesen Färber József ügyvezető elnök és Jánosi Sándor vezetőtiszt irányította. Az új cserkészmozgalmat teljes mértékben laicizálták: vezetői között már nem szerepeltek egyházi személyek, az alapszabályból, a programokból és próbaanyagokból kiiktatták a vallásos elemeket.

1947 nyarán már az új szövetség küldött ki 200 fiatalt a franciaországi cserkész világtáborba, a Jamboree-ba. Egy évvel később, 1948-ban a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége a centenárium alkalmából Negyvennyolcas Nagytáborra készülődött. "Kelet-Európai Jamboree"-nek szánták ezt, meg akarták hívni rá a lengyel cseh és román cserkészeket, de várták az albán a bolgár és a szovjet úttörőket is. Erre azonban már nem kerülhetett sor. Az 1948. június 27-én tartott országos közgyűlésen a cserkészszövetség vezetősége felajánlotta, hogy a szervezet beolvad a Magyar Úttörők Szövetségébe.[12]

1947 márciusában a koalíciós pártok értekezletén a kisgazda párt képviselője az addigi kötelező hitoktatás helyett a fakultatív hitoktatás bevezetését indítványozta. Nagyszabású kampány indult a fakultatív hitoktatás népszerűsítésére, de a tervezett lépés akkor még, az vallásos tömegek egységes ellenállása miatt meghiúsult.

A "fordulat évében", 1948-ban azután már a hatalom birtokába jutott baloldali politikai erők nem tűrhették tovább az iskolai nevelés ideológiai-vallási-világnézeti pluralizmusát. A döntő lépés elkerülhetetlenné vált: sorozatos támadások után sor került az egyházi iskolák államosítására. 1948. június 16-án életbe lépett az iskolák államosításáról szóló 1948:33. t. c.

A baloldali politikai erők - elvileg - a meglévő pluralista iskolarendszer keretei között is elérhették volna céljukat. Ehhez azonban évekre, évtizedekre lett volna szükség. Ha a meglévő állami iskolarendszert fejlesztik tovább, a modern iskolák kiszoríthatták volna azokat a felekezeti iskolákat, amelyek nem bírnak lépést tartani a versenyben. Az állam ugyanis - felügyeleti joga révén - bezárhatja azokat az iskolákat, amelyek nem felelnek meg a megemelkedett követelményeknek. A polgári demokráciák többségében ezt a megoldást alkalmazzák.

Jellemző Ortutay Gyula kultuszminiszter véleménye (1947 márciusától 1950 februárjáig volt a tárca birtokosa), amelyet már az államosítás után hangoztatott egy beszédében: "... az iskolaügy elsőrendű politikai és hatalmi ügy, az elemi oktatástól kezdve a felső fokig, mert az elemi fokon is éppen úgy, mint az egyetemen arra tanítják a növendéket nyíltan vagy burkoltan, hogy az államhatalom különböző posztjain, a szellemi, gazdasági, politikai és egyéb irányító posztjain hogyan viselkedjék és vezesse a hatalom érdekében az ország népét... Az iskolaügyön