Kisujszállás terjedelmes határa Jász-Nagykun-Szolnok vármegye keleti részén Karcag, Dévaványa, Túrkeve, Kuncsorba, Fegyvernek és Kenderes között fekszik. A 36.000 kat. hold kiterjedésű, teljesen sík és a szabálytalan sokszög-alakú terület központjában fekszik az egykori nagykun város. Határa Faluszigetből, Gyalpárból, Márialaposból, Göröngyös-pusztából, Vasaslaposból, Berettyómelléki földekből, a Ludas-, Igari-, Konta-, Bába-, Szörfi-földekből és a kisujszállási Csorba-pusztából stb. áll. Felszínén alig lehet számbavehető hullámzást kimutatni; tengerfeletti magassága 87-88 m. körül ingadozik, legnagyobb kiemelkedése a 95 m.-es Nagyhalom. Határában több kisebb-nagyobb kunhalom van; az északi részén lévők a karcagi kunhalmok csoportjába tartoznak. A Berettyó-folyó ártere felé (a folyó Kisujszállás keleti határszögletét egy kis szakaszon érinti) a szintér némileg behorpad, itt 84 m.-es szintet is mértek (Vasas lapos). A város határának nyugati részén az Ördögároki-földek felől kanyarog át a Bodzás-ér, annak az időszaki vízlefolyás-medernek a maradványa, amelyen át hajdan a Tisza árvizének egy része a Berettyó felé lefolyást talált.

A határ jelentősebb része kitünő feketeföld, keleti és délkeleti részén azonban nagykiterjedésű szikesek is vannak. 

A négyszögalakban épült várost gyümölcsöskertek, szőlők övezik (Nagykert, Lógókert, Bánomkert). Maga a telep a kunság középpontjában, azon a ponton keletkezett, ahol a nyugat-északkeleti és észak-déli útvonalak találkoznak. Mint vasúti gócpont nagy jelentőségű: a Szolnok-debreceni fővonal állomása; vasúti összeköttetése van Kenderessel, Kunhegyessel, továbbá Dévaványával is. A debreceni állami tranzverzális műút mellett törvényhatósági műút köti össze a 14 km. távolságra lévő Túrkevével.

Kisujszállás megyei város járásbírósági székhely, van kir. adóhivatala, s a karcagi országyűlési képviselő választó kerülethez tartozik. A városi képviselőtestület 30 választott és 30 virilis tagból áll.

Lakóinak száma az 1930. évi népszámlálás adatai szerint 14,.529 lélek, 7,147 férfi, 7,382 nő; a természetes szaporodás arányszáma: 0.91% (a legutolsó évtizedben 1.248 lélek); a népszaporulat egy része a városból elköltözik, elvándorol. A felekezetek szerint van: 12.268 ref., 1765 rk., 95 ev., 45 gk., 8 unit., 302 izr. és 45 egyéb hitű. Mint e számok mutatják, Kisujszállás egyike a legerősebb protestáns többségű helységeknek.

A lakosság oroszlánrésze, 11.968 lélek, a belterületen lakik; külterületen, a város terjedelmes tanyavilágában (650 tanya) 3,234-en élnek. A lakóházak száma: 3,554.

A lakosság főfoglalkozása a földművelés és állattenyésztés. A mezőgazdasággal foglalkozó lakosság túlnyomó többségét a kis- és törpebirtokosok alkotják. Kedvező színt vet a birtokeloszlásra, hogy csupán 188 lakosa él napszámból. A föld termékenysége a szikesektől eltekintve jó közepesnek mondható. A termelési ágak szerint területéből 31.010 kat. holdat foglalnak le a szántóföldek, 212 kat. holdat a kertek, 278 kat. holdat a rétek, 178 kat. holdat a szőlők, 2.001 kat. holdat a legelők, 94 kat. holdat az erdők, 1855 kat. holdat a szikesek és a város belterülete foglalnak el. Területén jól megterem a gabona, különösen sok búzát, zabot termel a lakosság. A kerti vetemények, főzelékfélék és a gyümölcstermesztés is jelentékeny. A város agrikultúrájának feladata a terjedelmes szikes területek megjavítása és a termelésbe való bekapcsolása. A fásítási törekvéseket felkarolják, a legutolsó évtizedben sok ezer fát ültettek el a város határában. Kisujszállás életében a multban nagy szerepet játszott az állattenyésztés: az állatállomány száma a legelőterület csökkenésével megfogyott, jelentősége azonban napjainkban kimélyül, mivel a szarvasmarha- és lóállomány minősége sokat javult. 1001 kat. hold legelője az állattenyésztés kiterjedt voltát bizonyítja. A város állatállománya 1931-ben 3009 szarvasmarhából, 2017 lóból, 4140 sertésből és 438 juhból állt.

Az ipar és a kereskedelem jelentősége a mezőgazdaságét alig közeliti meg. Az iparos lakosság 1925 lelket számol; ez a szám megyei viszonylatban jelentékeny. Az iparosság túlnyomó többsége 1-2 legénnyel dolgoztató kisiparos, akik a helybeli és a hetivásárokat sűrűn látogató környékbeli lakosság számára dolgoznak. 3 nagyobb ipar vállalata a mezőgazdaság céljait szolgálja: 2 gőz- és 1 motorosmalom. A kereskedésből élő lakosság száma 541, ezek közül 259 önálló keresettel bír. Kisujszállás forgalmát elsősorban kedvező fekvésének köszönheti, mely lehetővé teszi, hogy J. NK. Szolnok vármegye egész kelet-északkeleti részéből a mezőgazdasági termelvények ide vándoroljanak és a vasút és országutak segítségével távolabbi piacokra kerüljenek. A nagyarányú forgalom főlebonyolítója a vasút. A Szolnok-Karcag-debreceni fővonal közvetlenül a város mellett halad el. Itt csatlakoznak a vasútvonalhoz az északról és délről jövő mellékvonalak. Úthálózata is igen kedvező. A főútvonal Szolnokra és Karcagra vezet.

Kisujszállás kultúrális élete élénknek mondható. Nagy református egyháza mellett (esperesi székhely) önálló rk. egyháza és izr. hitközsége is van. A népoktatás szolgálatában számos felekezeti és állami népiskola, továbbképző és kisdedóvoda áll. A középfokú oktatás céljaira ref. reálgimnáziuma szolgál. Több nyomdája és hetilapja, mozija, népkönyvtára, gimnáziumának értékes gyüjteménye van. Számos társadalmi egyesületében, olvasókörében élénk élet folyik.

Középületei közül az impozáns városháza s a ref. templom ragadja meg az idegen figyelmét. Szociális intézményei közül első helyen a virágzó Stefánia egyesületet kell megemlítenünk. Sportélete eleven, levente-intézménye mintaszerű. A csinos, centrumában rendezettképű város nagy átmenő forgalmú pályaudvarával szép fejlődési lehetőségek előtt áll.

Kisujszállás multja a középkorba nyúlik vissza. Kolbázszék kialakulásakor területén több kunszállás alakult, ezek közül különösen Péterszállásáról történik gyakrabban említés. Kisujszállást a későbbi korban igen hosszú ideig, még a XVIII. században is Péterszállásának nevezték (Kis-Ujszállás seu Peterszállás). Kisszállás és Ujszállás nevét egy 1395. évi okmány említi először Fábiánsebestyén, Waykunnípe, Alonnípe, Abchykszállás, Besemihálszállás és Csorbajánosszállása stb. nevével együtt. A középkori oklevelekben sűrűn előfordul a már említett Péterszállása vagy Turgonypéterszállása. A lassú fejlődést a kedvezőtlen környezet számos tényezője okozta. 1395-ben Jakab fiai (kunok) birtoka szállásbirtoki jelleggel. Az erről szóló nádori oklevél már Kisszállás néven említi. Amennyire megállapítható, lakossága ekkor nagyon gyér volt. Az 1418. évi határjáró oklevél szerint (mely Báthori István 1501. évi átirásából ismeretes), desertum, azaz puszta. 1506-ban II. Ulászló király egy oklevelében "Descensus Cumanorum" néven, mint a kishevesi kerülethez tartozó szállásbirtokról történik a telepről említés. 1519-ben a kenderesi, kakati és turgonyi földek határvonalát határjárással állapították meg. A kunok a peres földeket az ő királyi szállásaikhoz tartozónak állították, de mivel jogukat semmivel sem tudták igazolni, ezért a perben kiküldött bírák úgy határoztak, hogy Kenderes helységet pontosan elkülönítik a kunok szállásterületeitől. A határigazításról a jászkunok főkapitánya, a nádor, diplomát adott ki.

Az 1549. évi conscriptiók már királyi birtoknak minősítik, bár említés történik arról, hogy előzőleg Szücsi Pál egri katona volt a birtokosa. A királyi birtok kezelőtisztje Maróthy Péter volt. 1553-ban fejlődése elevenebb lendületet vett, amennyiben ekkor 16 kapu után (egyenként 50 dénárral) 8 forint hadisegélyt fizetett, 1554-ben pedig 17 kapu után adózott, kiváltságos helyzete nemsokára megszünt, mert Gyula várához kapcsolta Mágocsy Gáspár.

A XVI. század második felében az egész Nagykunság hódoltsági terület lett, állandóan ki volt téve a török zaklatásainak. Az 1557. évi összeírásban Csorbát, Móricot, Kisujszállást, Tormás-Turgonyt és Tóth-Turgonyt mint Kolbázszékhez tartozó helységeket sorolják fel. 1557-ben lakossága 18 jobbágyból és 1 zsellérből állt. Jószágadóba Szent György és Szent Mihály napkor 6-6 forintot, 9 véka búzát és 9 véka árpát fizetett. Ugyanez évben I. Ferdinánd Nagy Imre helybeli lakosnak határából birtokrészeket adományozott. 1558 őszén a helység az egri várhoz adózó 16 faluhoz tartozott. Pénzben 277 forintot, terményben 246 budai véka gabonát, továbbá 12 vágóökröt fizetett. Ismételt megszállása az 1561-62. évekre esik. 1567-ben 7 portából állt.

A 15 éves háború a nagykunokat ősi földjükről kilendítette, helyiségeiket elhagyták és elbujdostak. 1618-ban kezdtek a nagykunok visszaszállingózni elhagyatott szállásaikra. Fennmaradt Forgách Ferenc nádornak egy 1618 évben írt levele, mely felsorolja az elpusztult huszonkét nagykunsági község nevét. Ebben a szomorú listában szerepelnek a város határában előzően létezett helyiségek: Móric, Csorba. Turgony és Tóth-Turgony.

Az újonnan megszállt nagykun helységek között csakhamar viszály tört ki s a nádor 1629-ben a vitás kérdéseket úgy rendezte, hogy a kisujszállási kunok szabadon használhassák a környéken pusztán maradt szállásokat, de azokért haszonbért fizessenek.

A reformáció 1550 után vert gyökeret, egyházközségének megalakulási idejét ma nem tudjuk megállapítani, de valószínű, hogy ez a század harmadik negyedébe esik. A város XVII. századi történetének legtöbb vonatkozásait homály fedi.

Eddig a korig Kisujszállás kun népe faji tisztaságát megtartotta. De a viszontagságos török időkben lakossága lényegesen megfogyott és többször is kicserélődött. 1683-ban az átvonuló tatár hadak elhamvasztották Kisujszállást, majd a következő évek csapásai a helységet teljesen megsemmisítették (1687). 1689-től kezdődőleg Eszterházy Pál nádor arra törekedett, hogy a nagykunok régi területeiket nyerjék vissza. 1692-ben Kisujszállás újratelepítését is elhatározták. Lakosságának gyérszámú maradványa visszaszállt ősi területére, de a századvég csapásai az új életre kelt telepet ismét teljesen megsemmisítették.

1699-ben a Jászkun-kerületek eladása előtt a Nagykunságot összeírták, ez (Pencz-féle) összeírásban Kisujszállás csak pusztaként - mint a török háborúk által az Alföldön ütött egyik tátongó sebhely - szerepel. Néhány évvel később újból összeírták a Nagykunságot, Kisujszállás határa még ekkor is lakatlanul állott, s csak a XVIII. század huszas éveinek végén települt újra: 1718-ban már rendes lelkésszel ellátott ref. egyháza is működött. Anyakönyveit 1728-tól fogva vezeti. Nagy templomát 1755-ben építették fel.

Az 1720. évi összeírás szerint a Nagykun kerülethez tartozó helység lakossága 3 nemes, 40 taksás nemnemes, 3268 és 1/2 köböl szántófölddel, 288 kaszás réttel, 2 malommal, ezek után 20 forint jövedelemmel. 1753-ban Pethő Ferenc és Turi Mihály felkelése és lázadása ismét megakasztotta a békés fejlődés menetét. Ez időben már br. Harruckern 37.000 forinttal a vidék birtokosa lett. A visszaváltás után oly nagyarányú bevándorlás következik, hogy a község minden erejével ellenáll a veszedelemnek, mert csak szegény katholikusok jönnek, így pedig a városi tanács jegyzőkönyvei szerint gyarapodásra remény nincs. Az óvatosság nem ártott, mert a szigorú rendszabályok ellenére a lakosság oly nagy arányú szaporodást mutatott, hogy 1786-ban már 1000 helybeli ember jelentkezik a bácskai kincstári (pacséri és oravicai) birtokokra kivándorlónak. Igaz, hogy ezek közül később sokan vissza szerettek volna jönni, de az időközben végzett töltési munkálatok (Tisza-szabályozások miatt) a kisujszállási tanács irgalom nélkül visszautasította az ilyen kéréseket. A kivándorlóknak különben a község egy ménlovat és egy bikát ajándékozott. 1799-ben még nagyközség, túlnyomórészt református hívőkkel. Határa egyideig és részben (az elvégzett töltési munkálatok ellenére) használhatatlan volt, melyet a Tisza borított. 1830-ban már 7425 lakosa volt. Ennek alapján Dóczy a népesebb mezővárosok közé sorozza.

Fejlődése újabb lendületet vett az Alföld vasúthálózatának kiépítésekor. A forradalom, proletárdiktatura és a román megszállás alatt igen sok veszteség érte, de rövidesen a kibontakozás útjára lépett.

Az ősi eredetű, nagykun hagyományaihoz ragaszkodó város jelenlegi célkitüzései a városrendezésre és az agrikultúra fejlesztésére irányulnak. Demográfiai fejlődését a következő táblázat szemlélteti: