Páncélos és gépjármű tagozat (később: fakultás) Parancsnok: Bartholomeidesz Sándor gépészmérnök, akit – a Haditechnikai Intézetben szolgálatot teljesítető polgári alkalmazottat – tagozatparancsnoki kinevezésekor páncélos mérnökkari ezredesként próbaszolgálatra hívtak be, s az oktatási miniszter címzetes intézeti tanárrá nevezett ki. Helyettese Clementis Gyula pc. mk. alezredes, docens volt 1951. január 1-től.  Vezényelt tanársegédek (három hónapra): Nazaroff Vladimir (a gépészkari gépelemek tanszékről) és Zombori János (a gázgépek és automobilok tanszékről).  Tanársegédek: 1951-től Koszta Imre mk. fhdgy. és Tabáni Tibor mk. fhdgy., 1952-től Honfi Imre mk. fhdgy és Török Antal mk. fhdgy., akinek az utóda Bencsik György mk. hdgy. lett. Katonai főelőadó (katonai helyettes): Békési József fhdgy., utóda Cseri István fhdgy. Páncélos műmester hiányában egy ideig Marics József gk. műmester, sorőrmester teljesített szolgálatot, akit később Bajzát Károly pc. műmester, sor. szkv. követett.  Évfolyamparancsnok Ungár László hdgy. volt. Az oktatásban meghívott előadók is részt vettek, akik közül kiemelkedett Kovácsházi Ernő Kossuth-díjas konstruktőr, akinek kitűnő jegyzetei időtállóak voltak, mérnöki magatartása, kiváló rajzkészsége és rendszeretete a hallgatókra is átsugárzott. Az autós tantárgyakat a gépészmérnöki kar Jurek Aurél vezette Gázgépek és automobilok tanszék oktatta: Gépjárműmotorok és Gépjármű-szerkezetek (Jurek Aurél), Motorhajtó- és kenőanyagok (Vajtha László mh. előadó), Anyagvizsgálat (Réti Pál mh. előadó). A tagozat megalakulásakor az első feladat a tanterv kidolgozása volt. Legfőbb kérdés az volt, hogy mely „civil” tantárgyak terhére lehet beállítani katonai tantárgyakat. A kérdés megoldását nehezítette az, hogy az első tanévben (1950-51) egyszerre kellett III. és IV. évfolyamos hallgatókat felvenni, ami azt jelentette, hogy az utóbbiakat egy év alatt kellett hadmérnökökké képezni (akkor az egyetemi képzés 8 szemeszteres volt, diplomatervezés nélkül). További nehézséget jelentett, hogy a hallgatók nagyobbik fele nem a Műegyetemről, hanem az akkor még működő Állami Műszaki Főiskoláról került ki, ahol a képzés speciális – rövidebb – tanterv alapján folyt. Emiatt az első két évben párhuzamosan kétféle tanterv szerint folyt az oktatás (a főiskolások részére nagyobb óraszámban), tehát a fakultás négyéves fennállása alatt hatféle tanterv szerint folyt az oktatás.  A felsőoktatási reform következtében az 1952-ben végző évfolyamnak már diplomatervet kellett készíteni, s végszigorlat helyett államvizsgát kellett letenniök. Első alkalommal a diplomaterv lényegében az évfolyamterv kiegészítését jelentette, de a következő évben már komplett diplomatervet kellett készíteni a nyári időszakban.  Az elméleti képzést nyári gyakorlatok egészítették ki, amelyek részben csapatgyakorlatból, részben műhelygyakorlatból álltak. Az előbbi helyszíne a tatai „Rákosi Mátyás Páncélos Tiszti Iskola” volt, az utóbbié a HM Páncélos szertára Angyalföldön, illetve később a gödöllői Gépjavító Vállalat. Az utolsó évfolyam ezen kívül kéthetes csapatkihelyezésben is részesült (Esztergom, Baj, Tata).  A csapatgyakorlatok az összes évfolyamnak egységes program szerint folytak le, jóllehet a végrehajtás már itt-ott hiányos volt. A program a következő ágakat ölelte fel: üzemi igénybevétel és telephelyszolgálat, vezetési gyakorlatok, harckocsi-lövészet, páncélos műszaki szolgálat, rádiókiképzés, csapatkarbantartó és javító szolgálat, térképolvasási gyakorlatok, harcászat, alaki foglalkozások.  Ami a végrehajtást illeti, a program 3 órás harckocsi-vezetést írt elő, de mi csak 1 órát vezettünk, nem is kaptunk hk. vezetői jogosítványt (ebben csak az utolsó évfolyam részesült, amely egy hetet töltött Rétságon).  A gépkocsivezetői jogosítványt az első évfolyam még nem szerzett, mi voltunk az elsők, akik a budapesti Gépjárművezető képző iskolában nyertünk kiképzést, s kaptunk mkp., szgk. és tgk. vezetői jogosítványt.  Egyetlen egy évfolyam sem kapott lehetőséget, hogy ágyúval lőhetett volna, sőt még arra sem nyílt alkalom, hogy kezelőként lettünk volna beosztva.  Szintén az oktató, illetve a kiképző anyag hiánya miatt nem kaphattunk iskolaszerű oktatást az I. és a II. sz. műszaki szemle, valamint a hk. beszabályozások témakörben. A műhelygyakorlatok célja hk. és rolg. anyag nagyjavítási menetének elsajátítása, illetve az abban való gyakorlat szerzése lett volna. Az elképzelés az volt, hogy az egyes szerelő csoportokhoz beosztva, aktívan veszünk részt a fizikai munkában. Mivel a műhelygyakorlatok termelő üzemekben folytak, ahol az oktatás hátráltatta volna a termelést, gyakorlati ismereteink pedig még a nagy üzemi tapasztalatokkal rendelkező főiskolás hallgatóknál sem állottak azon a fokon, hogy belőlük önálló szerelőcsoportok lettek volna alakíthatók, a gyakorlatok csak részben érték el a kitűzött céljukat. Végül is kétféle módszer került alkalmazásra. Egyrészt a hallgatók javító-szerelő csoportokhoz lettek beosztva, hogy átfogó képet kapjanak a nagyjavítás menetéről, másrészt a hallgatók csak egy-egy fődarab javításával foglalkoztak, amiről tanulmányt is kellett írni (aminek a színvonalával egyébként a tanszék nem volt megelégedve).  Tanulmányi eredményeink a hadmérnöki karon eltöltött két év alatt jelentősen javultak, a mi évfolyamunk tanulmányi átlaga például 4,00-ról 4,24-re. A mi évfolyamunkról került ki az egyetlen, akkor Rákosi Mátyásról elnevezett tanulmányi érdemérmet elnyert hallgató, Török Antal fhdgy.  Avatásunkra 1952. októberében került sor a Kinizsi utcai épület dísztermében. Jómagam főhadnagyi rangban kerültem a Haditechnikai Intézetbe.  Azóta rendszeresen találkozunk, eleinte ötévenként, az utóbbi időben évenként, amint azt a fotók is bizonyítják, melyek némelyikén még volt parancsnokunk, Kopitár Vince hadnagy bajtárs is látható, itt már civilben.  Ez év (2002.) szeptember 6-án fogjuk átvenni az arany diplomát a Műegyetem dísztermében.