A két világháború között rendes, de nem kötelező tantárgyként szerepelt az Autók c. tárgy, ami a negyvenes évektől Gázgépek és automobilok címmel került meghirdetésre. Előadójaként Kund Edét valószínűsíthetjük.
Az elmúlt ötven év során az oktatás, a képzés tartalma és formája sokat változott, általában fejlődött.
Ami az autós tantárgyakat illeti, az 1946-47-es tanév 2. félévben a gépészmérnöki osztály A és C tagozatának órarendjében találjuk a Gázgépek és automobilok c. tantárgyat, melyet Kund Ede adott elő heti 4 órában a III. évfolyam tavaszi félévében, s amit a következő félévben folytatott szintén heti 4 órában, amihez már 4 óra gyakorlat is tartozott. Azt nem tudjuk, hogy milyen jellegű volt a gyakorlat, rajztermi és/vagy laboratóriumi. Érdekességként meg kell említeni, hogy Kund Ede “óra–rendbe nem osztott” előadásokat is tartott Közúti balesetek elhárítása címmel heti 2 órában a IV. évfolyamon. Valószínűleg ezt a tantárgyat keresztelték át két év múlva Automobil balesetek névre. A közlekedésgépészeti tagozat, s azon belül a közúti csoport megalakításával megszaporodtak az autós tantárgyak. Sokan emlékezhetnek az idősebb kollégák közül a Gépjármű villamos berendezések, az Autókísérletek, a Járművek technológiája és anyagvizsgálata, a Garázs és szerviz c. tantárgyakra, vagy a hadmérnökök ezeken túl még a Lánctalpas páncélozott járművek, a Harckocsik javítása, a Páncélos járművek tervezése, a Terepjárás és vontatás stb. tantárgyakra. Nem véletlen, hogy abban az időben 40-50 óra volt a hallgatók heti terhelése.
A hatvanas években, amikor már csak két helyen, a gépész- és a közlekedésmérnöki karon folyt – párhuzamosan – autósmérnök-képzés, a tantervek meglehetősen gyakran változtak. Igaz, a gépész karon, ahol a súlypont a konstruktőrképzés volt, a tantervek struktúrája maradt, a szakosodásra mindig az utolsó félévekben került sor, de a szaktárgyak óraszáma fokozatosan, ha nem is nagyon, de csökkent.
A közlekedési karon, ahol elvileg a közlekedés számára képeztek szakembereket, a tantervek egészen más jellegűek, s a változások is sokkal mélyrehatóbbak voltak. Az első tantervben még olyan tárgyak isszerepeltek, mint pl. Geodézia, Geológiastb. Ezek hamarosan elmaradtak, de továbbra is lényegesen nagyobb arányú volt itt a szervezési és a gazdasági, tehát nem kimondottan gépész jellegű tananyag, mint a gépész karon. Ennek ellenére a gépész, azaz az autós szaktárgyak összóraszáma itt nagyobb volt. Ez annak volt köszönhető, hogy a szak, illetve az ágazatválasztás már a felvételkor megtörtént, az alap-, illetve az alapozó képzés célirányosabb lehetett.
Később a “korai” szakosodás arra is lehetőséget adott, hogy a szaktárgyak oktatásának felsőbb évfolyamokra való túlzott koncentrálását oldjuk, oktatásuk egyenletesen végigvonulhatott az öt éven át. Ez, érdekes módon, nem fokozta a szakosodás hátrányait, ugyanis az általános, absztrakt elméleti tárgyak oktatása is eltolódott, éspedig felfelé, így a hallgatók kitekintése nem szűkült be.
Ez az asszociatív tantervfelépítés – szemben a deduktívval – arra is lehetőséget adott, hogy a vegyészmérnök-képzéshez hasonlóan, a hallgatók egy része hároméves képzés után üzemmérnöki diplomával kiváljon az oktatásból, illetve, hogy a főiskolán legeredményesebben végzett üzemmérnökök évveszteség nélkül bekapcsolódhassanak a nappali negyedik évfolyamra, s egyetemi végzettséget szerezhessenek. Az 1978. őszén bevezetett “ kvázi-kétlépcsős” tanterv szerint összesen 13 évfolyam végzett.
Az 1991. őszén bevezetett, de most már az is kifutó tanterv visszaállította a deduktív felépítést, így a kiválás, illetve bekapcsolódás lehetősége megszűnt. Történt ez akkor, amikor mind a társadalom, mind a kormányzat igényelte ezt a “beváláson alapuló” szelekciót, ami különösen kedvező az egyetemi végzettséghez kívánatos követelményszint emelése szempontjából. Ezt az igényt kielégítendő, a kormányzat nemrég csatlakozott az ún. bolognai egyezményhez, ami a soros, kétlépcsős képzést szorgalmazza.
A közlekedésmérnöki kar 2006. őszén indította be az új rendszer szerinti "bojtárképzést", azaz a BSc-képzést, ami - sajnos - nem az angol, hanem az amerikai modelt vette alapul. Ez azt jelenti, hogy a szaktárgyak oktatása az utolsó (a 6. és a 7.) félévre szorult (minimális óraszámban).
Egyidejűleg megszünteték a gépészmérnök-képzést a karon, minden végzett hallgató közlekedésmérnöki diplomát kap, amiben csak a szakirány neve jelzi a gépész jelleget: járműtechnika, amin belül szerepelni fog a gépjárművek szakmai blokk.
Az "alapképzés" folytatását jelentő második lépcső, a "mesterképzés", illetve a BSc-képzés tanterve is elkészült, abban szerepel a Járműmérnöki (járművek és mobil gépek) mesterszak.
Részletek az új képzési formáról az Oktatás oldalunkon találhatók.
