5 éves a Magyar Gépjárműipari Szövetség

Ünnepi előadások a Gellért Szállóban

Az előadók:


Lepsényi István

Lukács Pál

I. Hodac

Történelmi előzmények

Az 1990 utáni időszakban átalakult a magyar ipar struktúrája és átrendeződött az autóipar szerkezete is.
Magyarországra települtek multinacionális cégek és leányvállalatokat alapítottak. A hazai gyárak egy része alkalmazkodott a piaci változásokhoz és új társasági formában folytatták működésüket. Sok esetben megkönnyítette az új helyzetben való működést az a tény, hogy a magyar gyárakban már korábban is folyt külföldi licenc alapján gyártás, illetve kooperáción alapuló beszállítói tevékenység. Az új és az átalakult társaságok szükségesnek érezték az együttműködés harmonizálását és a kapcsolattartás fejlesztését. Erre utaltak a külföldi példák is.

A Szövetség alapítása

Így 1998-ban, 5 évvel ezelőtt, tíz autóipari nagyvállalat megalapította a Magyar Gépjárműipari Szövetséget. A Budapesti Műszaki Egyetem gépjárművek tanszékének vezetője már előzőleg, éveken keresztül munkálkodott a Szövetség létrehozása céljából. Személyét tekintélyi elv alapján és semleges mivolta következtében mindenki elfogadta.

Az alapító vállalatok akkor

• a magyar GDP 6,6%-át
• a magyar export 14,8%-át
• az ipari termelés 25%-át képviselték 


Az alapító tagok voltak:

AUDI Hungária Motor Kft - Győr
FORD Hungária Kft (ma: VISTEON Hungary Kft.) - Székesfehérvár
KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft.   - Kecskemét/Budapest
MAGYAR SUZUKI Rt. - Esztergom
NABI Autóbuszipari Rt.  - Budapest
OPEL Hungary Powertrain Ltd - Budapest
PREC-CAST Öntödei Kft. - Sátoraljaújhely
RÁBA Járműipari Holding Rt. - Győr
United Technologies Automotive Hungary (ma: LEAR Automotive Hungary Kft.) Gödöllő
VAW Alumíniumtechnika Kft. (ma: HYDRO Aluminium Győr Kft.) - Győr


Az MGSZ tevékenysége, fejlődése

A kezdeti célkitűzések a következők voltak:

- az ipari érdekek képviselete az országban és a nemzetközi kapcsolatokban,
- az együttműködés fejlesztése a kormányzattal,
- koordináló szerep az importálók és a beszállítók számára.


A munka az elnökségi ülésen, a munkacsoportok tevékenységi körében, valamint a Szövetség által szervezett rendezvényeken keresztül valósult meg.

Munkacsoportjaink a következő témákra alakultak és működtek:

- kommunikáció, média kapcsolat
- vámügyek
- munkaügyek
- beszállítói 
- újrahasznosítás
- oktatás
- benchmarking
- e-business
A Szövetség folyamatosan erősödött és bővült. Az elmúlt időszakban további vállalatok csatlakoztak:
BAKONY Autóalkatrészgyártó Rt. - Veszprém
ROBERT BOSCH Elektronika Kft.  - Hatvan
DELCO-REMY Hungary Kft.  - Budapest/Mezőkövesd
DIAMOND Electric Magyarország Kft.  - Esztergom
HARIS Kereskedőház Kft.  - Budapest
HUNGEXPO Rt. - Budapest
IKARUSBUS Rt.  - Budapest
IKARUS Holding Rt.  - Budapest
KALOPLASZTIK Műanyag és Gumiipari Kft. - Kalocsa
LORANGER Ipari Kft.  - Székesfehérvár
RÁBA-DETROIT Diesel Hungary Kft.  - Győr
SAPU Schefenacker Automotive Parts Ungarn  - Mosonszolnok
SCHWARZMÜLLER Járműgyártó és Ker. Kft. - Dunaharaszti
TAURIL Gumigyártó és Kereskedelmi Kft.  - Budapest
TEMIC Microeletronic Hungary Kft. - Budapest
VIDEOTON Holding Rt. - Székesfehérvár
ZF (Zahnradfabrik Friedrichsafen) - Eger
A járműimportőrök képviseletében az MGE, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (Budapest) szintén a Szövetség tagja lett.

A hazai és a nemzetközi kapcsolatrendszerben szervezett eseményeink jól tükrözték a Szövetség aktivitását. Az öt éves tevékenység körében a kiemelt rendezvények:

• MGSZ-kiállítás a Budapesti Műszaki Egyetem Gépjárművek tanszékével együtt az éppen aktuális Budapesti Autókiállításon, azaz a minden második évben megrendezett Autoszalon és a következő években szervezett Autótechnika szakkiállításokon.

• Tudományos konferenciák, amelyeket a Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) gépjármű szakosztályával vagy a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségével (MAJOSZ) rendeztünk. Ilyen rendezvények például az évente megtartott „Autóbusz Szakértői Tanácskozás”, a „Haszonjármű-fejlesztés konferencia” (egy alkalommal), illetve a három alkalommal megrendezett „Autóipari Stratégiai Beszállítói konferencia”. Legutóbb pedig magas színvonalú tudományos konferencia a K+F tevékenységről, valamint a járműforgalmazásról az EU csatlakozás küszöbén.


A Miniszterelnöki Hivatallal kötött megállapodás folyamatos együttműködést jelentett a következőkben:

- „Az Európai Uniós csatlakozásra történő felkészülés segítése az ágazatban”,
- „Támogatás a vállalati K+F-hez, a multinacionális vállalatok csúcstechnológiájának  know-how-jának átvételéhez”.
- „A beszállítóipar fejlesztése”.


Mindezek

- az autóipari fórumok szervezése,
- a vámrendszer fejlesztése,
- a munkakörülmények szabályozása,
- az autóipari termékek újrahasznosítása területén hoztak eredményeket.
A tevékenység új elemei

A Szövetség tevékenységét összefoglaló „Alapszabály” az évek során formálódott, módosult. Így például a következő szempontok kerültek előtérbe:

• a társadalom humán értékei és a motorizációval együtt járó technikai fejlődés követelményei közötti összhang megteremtése,
• a közúti környezetvédelem és a közlekedésbiztonság feltételeinek alakítása,
• az emberi tényezők integrálása a gépjárműtechnikai fejlesztésekbe,
• az alternatív energiaforrások előnyeinek hasznosítása,
• a társadalom elvárásaihoz és igényeihez igazodó technikai környezet tökéletesítése.


Nemzetközi kapcsolatok

A magyar autóipar széleskörű kapcsolatot alakított ki a nemzetközi szervezetekkel. Így vált lehetővé az az igen előnyös lépés, hogy csatlakozzon az Autógyártók Nemzetközi Szervezetéhez (OICA), amelynek 1999-ben tagja lett .
ORGANISATION INTERNATIONALE DES CONSTRUCTEURS D'AUTOMOBILES
INTERNATIONAL ORGANIZATION OF MOTOR VEHICLE MANUFACTURERS

Érdemes röviden érinteni az OICA tevékenységét és céljait.

Elsősorban a tagszervezetek kapcsolatfejlesztésével, az autóipar jövőjével, az álláspontok egyeztetésével, az információk és dokumentációk cseréjével fogalkoznak. Európai, illetve világméretű együttműködésre törekednek a gépjárművek gazdaságos, környezetbarát, biztonságos, az emberiség céljait szolgáló működése érdekében.
Az OICA a társadalom és a járműipar közt áll, az ipar képviseletében. Értékeli a társadalom kihívásait és elvárásait, elemzi az ipar ez irányú lehetőségeit ösztönzi a fejlesztést. Az OICA 2002 évi őszi közgyűlését Budapesten tartotta az MGSZ igen sikeres közreműködésével. Ez is fémjelezte, és elismerte az MGSZ nemzetközi aktivitását és eredményeit. Az OICA-nak jelenleg 41 ország a tajga az autóipari –illetve ahol ilyen nincsen az autóimportőri szövetség útján.

2002-ben egy másik szervezethez való csatlakozás is lehetővé vált számunkra. Együttműködünk az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA).

Association des Constructeurs Européens d' Automobiles
European Automobile Manufacturers Association
 

Ennek a Szövetségnek a legnagyobb Nyugat-Európai autógyártók a tagjai. Az MGSZ-t meghívták a Liaison Committee (az ún.Kapcsolattartó Bizottság) munkájába. 
Az ACEA székhelye Brüsszelben van és az EU központtal van kapcsolatban.
Feladatának tekinti az Európai autóipari és közlekedési előírások alkotását és harmonizálását, a társadalom igényének és az ipar lehetőségeinek összehangolását.
Működési területe igen széles: az adózás kérdésétől, a biztonsági követelményeken át a környezetvédelemig terjed.
Az ACEA kapcsolaton keresztül is eligazítást kap országunk az EU csatlakozás érdekében, valamint közvetlenül tud együttműködni 6 ország 13 gyárával.

Kihívások az EU csatlakozás idején

• Együttműködés a gyártásra és a közlekedésre vonatkozó EU szabályok harmonizálása és alkalmazása területén.
• A kutatás, a fejlesztés magas színvonalú támogatása.
• A befektetések ösztönzése:
- további gyártóbázisok telepítése,
- a K+F munkák honosítása,
- a beszállítói színvonal fejlesztése,
- a szakemberképzés szélesítése útján.
• A roncsautók kezelése, a járműforgalmazás alakítása az új szabályok szerint.
• Az Autóipari Kompetencia Centrum szervezése, a fejlesztő erők gazdaságos koncentrálásával.
• A „100 éves a magyar autóipar” rendezvénysorozat szervezése 2005-ben.


Az MGSZ Szervezete

A Szövetsége első elnöke Albert Lidauer volt, az Opel szentgotthárdi gyárának vezérigazgatója volt.
Őt Jürgen Hoffmann követte, aki az AUDI győri gyárának vezetője volt. A jelenlegi elnök Lepsényi István, a Knorr-Bremse Fékrendszerek vezérigazgatója, akit az OICA nemzetközi szervezet alelnökévé választottak.
A főtitkár  prof. dr. Palkovics László egyetemi tanár, helyettese Székely Levente, a Diamond Electric Magyarország Kft. igazgatója. Az MGSZ iroda munkáit Baski Csilla, dr. Lukács Pál és dr. Körmendy Ágoston végzik. A Szövetség székhelye 2002. június 30-ig a BME Gépjárművek tanszékén volt, majd 2002. július 1-től a Knorr-Bremse Kutatási és Fejlesztési Központjában van.